A Die Zeit című német liberális hetilap egy Érpatakról szóló dokumentumfilmmel kapcsolatban közölt kommentárt az online kiadásában.
Klaus Harpprecht Az EU-nak végre fel kell lépnie az Orbán-rezsimmel szemben című írásában kiemelte, hogy "sehol nem sértik az európai alapértékeket annyira szándékosan és állandóan, mint Magyarországon".
Kifejtette: alig telik el hét a magyarországi roma kisebbség elleni újabb "diszkriminációról", vagy Orbán Viktor egy újabb "provokációjáról" szóló riasztó hír nélkül, így "rejtély", hogy az Európai Bizottság, az Európai Parlament vagy az Európai Tanács "türelme miért nem fogyott el már régen", hiszen "a legnagyobb higgadtsággal meg kell állapítani", hogy Magyarországon "nap mint nap" megsértik az EU erkölcsi alapját képező emberi jogokat.
A szerző a WDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság A falusi diktátor – fegyelmezés és rend az új Magyarországon című érpataki dokumentumfilmjével kapcsolatban egyebek között hangsúlyozta, hogy "Orbán miniszterelnök és kormányának tagjai ujjukat sem mozdítják a fasiszta falusi zsarnokok feltartóztatásáért".
Úgy vélte, "elviselhetetlen, hogy egy uniós tagországban megtűrnek kvázi-fasiszta falusi diktátorokat, akik nap mint nap megsértik a roma kisebbség jogait". Hozzátette, hogy az Európai Bizottságnak vizsgálnia kell, "eljött-e az idő" egy büntetőeljárásra, vagy egy kizárási eljárásra, a kereszténydemokratáknak pedig az Európai Parlamentben "végre fel kell mondaniuk" az együttműködést a Fidesszel, "ezzel a félig autoriter, már csak részlegesen demokratikus csapattal".
71 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert aztán esetleg nem jól fog elsülni, és lehet megint sírni-ríni, hogy a szegény magyarokat csak és kizárólag a balsors tépi.
A mostani politikai helyzetért csakis a magyarok felelősek, senki más.
"Aki náci romantikára vágyik, (...) annak nincs helye ebben a pártban, az eltévesztette a házszámot" – fogalmazott. Hozzátette: azokat a vadhajtásokat is le fogja nyesni, amely egy egyre népszerűbbé váló párt esetén a megjelenő szerencselovagokat jelenti."
Vona úr kérem, legyen férfi, vállalja föl azt amit mond, cselekedjék férfi módjára!
Joga annak van, aki hasznos tagja a társadalomnak, aki betartja az együttélés szabályait, aki tiszteli a magántulajdont, aki elfogadja és magáénak tekinti a többségi társadalom normáit!
Mint tudjuk, a magyar állampolgárságú (nem nemzetiségű - hatalmas a különbség!) cigányok nem ilyenek...
A kisebbségekről szóló tv. 61 §-a biztosítja az összes hazai kisebbségnek, hogy nemzetiségként deklarálja magát !
Csak úgy, hogy ne unatkozzunk...
Javaslatom teremtsünk egy közös normát és védjük azt közösen. Az egypártrendszert meg hagyjuk a történelemre.
Ha a Vona tisztogatást akarna, kezdje ezzel az elmeroggyanttal:))
Ha nem a cigányságról szól, liberálisék miért huhognak?
Lehet,hogy a "falusi" szó a rossz fordítás miatt került a cikkbe...
Egyébként meg hehe, de most nem Orbánról van szó, hanem az érpataki polgármesterről.
Lett volna jobb ötletem a változtatásra, csak két betűnyiÍ! :)
- Halló ?!
- Elnézést, ez a kilenc, három, négy, három, hét, hét, nyolc?
- Nem, igen, nem, igen, igen, nem, nem.
de Merkel asszony kis kedvencét nem lehetett bántani
most vajon mi történt?
Az érpataki polgi valóban egy hibbant náci.
A nemzeti érzelmeket máshogy is ki lehet nyilvánítani. (egészséges módon én is nacionalista vagyok)
Kis magyar Korruptokrácia:
youtu.be/8cn7huBAzh4
Kéremszépen mi a gond ??? Ez a demokrácia !
A többi hablaty mint "alig telik el hét a magyarországi roma kisebbség elleni újabb "diszkriminációról", Baromság !!!
Talán a németek megmutathatnák hogyan kell a cigányságot segíteni !!!
Mert pofázni könnyű, tenni már sokkal nehezebb,persze tenni nem is akarnak.
Új hozzászólás