Az utóbbi hónapokban fölerősödött menekülthullám egy "újkori népvándorlás" megindulását jelzi, ezért az EU-nak sürgősen cselekednie kell – mondta a bajor konzervatív CSU főtitkára csütörtökön, egy nappal azután, hogy a berlini vezetés 450 ezerről 800 ezerre emelte az idén Németországba érkező menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését.

Andreas Scheuer a Spiegel Online című német hírportálon idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU-nak "elsőrendű fontosságú" ügyként kell kezelnie a menekültválságot, és az Európai Bizottságnak azonnal hozzá kell látnia a "menedékkérőket befogadó európai központok" kialakításához, az uniós tagországok állam- és kormányfői "már régen meghozott" döntésének megfelelően.

Valamennyi politikai erő együttes fellépésével szembe kell szállni a menedékjoggal való visszaélés ellen, hogy továbbra is segíthessünk mindazoknak, akiket valóban ér üldöztetés

- mondta a CSU főtitkára, aki szerint a "méltányosság" alapján az EU összes tagországának hozzá kell járulnia a menekülthullám kezeléséhez.

A szövetségi kormány frissített, drasztikusan felfelé módosított előrejelzése nyomán szinte valamennyi nagy német párt új válságkezelési javaslatokkal állt elő, vagy sürgette már korábban ismertetett elképzelések megvalósítását.

Albánia,  Koszovó és Montenegró

A CSU parlamenti (Bundestag) csoportjának vezetője, Gerda Hasselfeldt a főtitkár követeléseit mintegy kiegészítve hangsúlyozta, hogy Albániát, Koszovót és Montenegrót is a biztonságos származási országok közé kell sorolni, tekintettel arra, hogy a nyugat-balkáni menedékkérők körében a nullához közelít az elfogadott kérelmek aránya. (A német törvényhozás tavaly minősítette biztonságos származási országnak a térség EU-n kívüli részének másik három államát, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Szerbiát, az intézkedés révén felgyorsul az ügyintézés, mert a menekültügyi hatóság különösebb vizsgálat nélkül, "ránézésre" elutasíthatja a kérelmeket.)

A CSU testvérpártja, a CDU részéről egyebek között azt emelték ki, hogy a tartományi kormányoknak sürgősen gondoskodniuk kell megfizethető lakásokról. Hosszabb távon több százezer ember elhelyezésére lesz szükség, "és nem szállásolhatjuk el őket örökre tornacsarnokokban és sátortáborokban" – mondta Thomas Strobl, a CDU alelnöke.

Ha javulna a munkaerőpiaci helyzetük

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) szerint javítani kell a menedékkérők és menekültek, oltalmazottak, befogadottak munkaerőpiaci helyzetén. Mindazoknak a menedékkérőknek, akiknek jó esélyük van arra, hogy Németországban maradhassanak "az első naptól kezdve engedélyezni kell a munkavállalást" – mondta a Die Welt című lapban csütörtökön megjelent interjúban Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke. A legtöbb menedékkérő "föltétlenül dolgozni akar", és "árt az integrációnak és a munkaerőpiacnak, hogy erre nincs lehetőségük" – mondta az SPD politikusa.

Az ellenzéki Zöldek a menedékkérők legnagyobb csoportját, mintegy 40 százalékát kitevő nyugat-balkáni származású emberekkel kapcsolatban vezettek elő egy új javaslatot, ugyancsak a Die Weltben. Az elképzelés szerint tehermentesíteni lehet a menekültügyi ellátórendszert, ha az érintett nyugat-balkáni országok állampolgárai érvényes egészségügyi biztosítás mellett hat hónapra tartózkodási engedélyt kaphatnának, hogy ez idő alatt megpróbáljanak munkát szerezni. Amennyiben pedig a fél éves határidőn belül sikerül munkaszerződést kötniük német munkaadóval, megkaphatják a munkavállalási vízumot – áll a Zöldek Bundestag-frakciójának javaslatában.

A javaslatokról várhatóan a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szeptember 24-re tervezett úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóján döntenek majd.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Nem is értem. Franciaország és Nagy-Britannia, miért olyan mufurc a témában. Ja. Ők gyarmatosítók voltak. Kellemetlen a hóhér akasztás.
spu00
Itt jönne a képbe O.V februári plakát kezdeményezése, T.i. ha a honi ellenzék nem csak a saját pitiáner politikai csatározását folytatva már másnap feljelentette a magyar kormányt, s ennek hangot adva az EU, azonnal össze hívta a parlamentet, s közös erővel támadták O.-t. Ha ekkor azzal foglalkoztak volna, hogy mi a teendő ebben az esetben, akkor már álltak volna a keritések, lennének tényleges határ védelmek stb.Ezzel szemben volt egy elszámoltatás, s ennek bűvkörében élnek a mai napig, s talán októberben napirendre tűzik a migrációs témát.Hiába a mai magyar ellenzéknek többet jelent ütni egyet a kormányon, mint az ország sorsa.Lehet támogatni őket.
hetöndöe
@spu00: Most ez komoly?Ez a lepkefing ellenzék akadályozta a 2/3-os bölcs qrmányt a cselekvésben?Mikor a zsebükről van szó,délelőtt beterjesztenek egy törvényt,délutánra elfogadják ezek a retkek.A másokra mutogatás nektek csípőből jön úgy spontán, magyaros szokás szerint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.