Péntek este lobbant lángra Gyergyószentmiklóson a vonatállomás felé vezető út mentén egy romák lakta ház, illetve egy melléképület – tájékoztatta a maszol.ro-t a Hargita megyei rendőrség szóvivője. Gheorghe Filip a lap megkeresésére elmondta, hogy a bűncselekmény kapcsolatban állhat egy csütörtökön történt lopással.

A 78 éves gyergyószentmiklósi L. E. éppen a város utcáin vezetett, amikor megállt egy útkereszteződésben, hogy elsőbbséget adjon egy másik járműnek. Ekkor két, szintén gyergyószentmiklósi fiatal, a 15 éves G. J. és G. I. lépett oda hozzá, és beszélgetésbe elegyedtek vele. Amíg G. I. elterelte az autóvezető figyelmét, addig G. J. eltulajdonított egy kézitáskát az anyósülésről. Mint kiderült, a táskában 30 ezer lej volt. A lopást a táska tulajdonosa, L. E. jelentette a helyi rendőrségen, és az ügyészség megkezdte a vizsgálódást.

A péntek esti tűzhöz a tűzoltóság és a rendőrség is azonnal kivonult, ezalatt a családnak biztonságban sikerült kimenekülnie az épületből. Gheorghe Filip szavai szerint most teljes erővel azon dolgoznak, hogy a városban ne szabaduljanak el az indulatok.

Az említett család tagjai a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozó helyi rendőrség járőreivel többször is összetűzésbe kerültek, volt már arra is példa, hogy a helyi rendőrség autóját megtámadták botokkal, kövekkel. A polgármester értesülése szerint, az összetűzésbe keveredett család egyik vezéregyénisége most szabadult a börtönből, sokadik alkalommal.

A gyindex.ro felvétele:

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Ha van egy csepp emberség a zsarukban, nem találják meg a gyújtogatót, vagy egszerűen rákenik az "áldozatokra"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.