Vlagyimir és Ludmilla 1983-ban kötöttek házasságot. Aztán a festői NDK-ba költöztek, a fiatal férfi ott kapott jól fizető KGB-ügynöki állást (ne szépítsük, kém volt). A vasfüggöny eltűnése után visszatértek hazájukba és Putyin megkezdte utazását a hatalom csúcsa felé. Ahogy a férj egyre hatalmasabb lett, a feleség egyre kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt. Annyira keveset, hogy egészen vad pletykák keltek szárnyra, például, hogy kolostorba küldte őt ura és parancsolója.

2013 júniusában, egy balettelőadás szünetében jelentették be együtt, hogy elválnak. Azóta az oroszok nem sokat hallottak Ludmilláról. Az elnök sajtósai nem válaszoltak a vele kapcsolatban feltett kérdésekre, a Kreml pedig Putyin hivatalos életrajzából törölte szegény asszonyt. Ennek ellenére mindenkit foglalkoztatott, mi lett azzal az emberrel, aki olyan közel került Vlagyimirhoz, mint senki más (talán csak a Merkel-ijesztgetésről híressé vált kutyája).

Most, majd négy évvel később, napvilágra kerültek Ludmilla új életének részletei. Nem is akármilyen részletek. A kolostort felejtsük el, úgy tűnik, ex-elnökné pazar életre készül húsz évvel fiatalabb férje oldalán egy csodás francia villában. Egy orosz híroldal már tavaly megírta, hogy az 58 esztendős nő újra férjhez ment az akkor 37 éves Artur Ocheretny-hez és fel is vette az üzletember családnevét. A Starhit nevű weboldal a napokban fotókat is közölt a párról, a londoni Heathrow reptéren kapta őket valaki lencsevégre. Hogy Arturnak és Ludmillának köze van az említett francia villához, egy nemzetközi oknyomozó újságírói projekt (OCCRP) tárta fel. A napokban megjelent cikkükben azt írják, hogy Ocheretny a tulajdonosa Dél-Nyugat Franciaországban, Anglet városában annak a tengerpart közeli „mini palotának”, aminek az értéke közel hét és félmillió dollár, és amit éppen most újítanak fel teljesen. A villát hat hónappal azután vásárolták meg, hogy Putyinék bejelentették a válást – állítja az OCCRP.

Úgy tűnik tehát, Ludmilla révbe ért. Szimpatizánsai szerint ráfért, hiszen házasságuk Putyinnal nem volt túl jó, az érzékeny nő állítólag sokat küzdött nála sokkal keményebb férjével. Ahogy az elnök egyik életrajzírója mondta róla:

Ő volt a nő, aki szeretett, de nem szerették.

A villavásárlás persze komoly kérdéseket vet fel az OCCRP szerint. Például, hogy honnan volt pénze a párnak erre a fejedelmi ingatlanra. Ocheretny egy nonprofit szervezet igazgatója, ami leginkább arról ismert, hogy Ludmillához kapcsolódik. Korábban egy rendezvényszervező cégnél dolgozott, az oknyomozó szervezet szerint soha nem volt magas fizetése és az üzleti vállalkozásai sem voltak különösebben sikeresek.

Hivatalosan Ludmilla sem gazdag. Válásáig vagyonáról és jövedelmeiről nyilatkoznia kellett és sosem vallott be túl sokat. Ahogy volt férje sem. Régi spekuláció, hogy Putyin és a hozzá közel állók sokkal gazdagabbak annál, mint amit bevallanak. Egyes becslések szerint az orosz elnök személyes vagyona 200 milliárd dollár, bár ezt eddig nem nagyon sikerült senkinek sem bizonyítania. – írja a nuus.hu.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Először is: Nem kell magyarosítani a nevet! Olyan nincs, hogy Ludmilla! Ljudmila van! Másodszor pedig "ő volt a nő, aki szeretett, de nem szerették" Nem bizony, mert nem tudták. A nagy vezér nem nőhöz vonzódik. Egy vagyont költ arra, hogy ez ne derüljön ki. Gondolom megegyeztek, hogy Ljuda ezt soha nem hozhatja nyilvánosságra. Akkor nyugalma lesz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moareka
A vagyont illetően, ez mintha ismerős lenne, nálunk is így működnek a vagyon gyarapítások...
bár az illető azt mondta Vonának, ettől nyugodtan alhat...lehet, hogy Vona igen, de aki ezt mondta, annak lesznek e miatt álmatlan éjszakái...
Eladott Ország
@moareka: A nem éppen irigylésre méltó, verésekkel tarkított gyerekkor minden frusztrációja ezzé a beteges küldetéstudattá alakult, amelynek hátterében mindenhol ugyanaz a zsarnok apa jelenik meg. Aki megkeserítette az életét, de aki máig minden üzletben benne van, akinek a neve feltűnik az adásvételi, bérleti szerződéseken, a tulajdonlapokon, aki hihetetlen vagyont halmozott fel a rendszerváltás óta. Az az ember, aki nyakon kéne vágja a fiát az eszement harácsolásért, a háttérből irányítja mai napig, sőt: csillapítatlan pénzéhségét skizofrén hajlamú fia hataloméhsége útján elégíti ki. Ezt látjuk a hatvanpusztai kastélyokban és ezt látjuk ezen az átlagos, de mégis idegesítő nyaralón is. És azt is látjuk, hogy Mészáros Lőrinc nem stróman birtokigazgató és mindenes szép lassan játssza vissza a felhalmozott ingatlanokat az Orbán famíliának. És ennyire egyszerű lesz ez. Győző elvtárs fájdalmas távozása után e földi paradicsomból, az összeharácsolt vagyon fia ölébe hullik. Illetékmentesen. Tekintve, hogy az előrelátás jegyében még annak idején törvényileg megoldották, hogy az egyenesági rokon után örökölt vagyon mentesüljön az öröklési illeték alól. És mivel nyilván senki nem tehet arról, hogy olyan szorgalmas, tehetséges apa jutott neki, amilyen, hát kössön bele aki akar vagy tud. A vagyontalanok állatkertje közben a vesztesek nyugalmával nézi és tűri, hogy a papíron strómantalan és vagyontalan, küldtetéstudatos, zavart személyiségű szolga, a meghatározott időre alkalmazott közmunkás (a szónak abban az értelmében, ahogy egy miniszterelnök a köz érdekében dolgozik jobb helyeken) magát királyfinak képzeli és addig nem nyugszik, amíg az egész ország ,minden a kezére nem kerül. Félelmetes. És
egyáltalán nincs még vége.
nevemnick
Kispötsü generálisszimusz nem bírt a nagy muffal, inkább kifizette.
A másik inkább jojózik vele.
Ennyi.
moareka
@Eladott Ország: Minden szavad igaz, sajnos így működik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.