Nukleáris programjának feladására szólította fel Észak-Koreát hétfőn az Egyesült Államok és Ausztrália, miközben Kína szerepét is hangsúlyozták abban, hogy nem gyakorol elegendő nyomást szövetségesére, Phenjanra.
Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter hétfőn Sydneyben folytatott megbeszélést ausztrál partnerével, Julie Bishoppal és Marise Payne-nel, amely után közös sajtóértekezletet tartottak.
A washingtoni diplomácia vezetője hangsúlyozta, a két ország egyetért abban, hogy Észak-Koreának fel kell hagynia atomprogramjával.
(Fotó: STR/KCNA via KNS/AFP)
Phenjan a számtalan felszólítás és az ENSZ büntetőintézkedései ellenére nem hajlandó feladni tervét, hogy olyan rakétát fejlesszen ki, amellyel csapást mérhet az Egyesült Államokra. Észak-Korea szerint ez a törekvése jogos, és önvédelmi céljai is ezt diktálják.
Tillerson a kérdésben bírálta Kínát is, mondván, hogy egyre növekvő gazdasági és kereskedelmi hatalma mellé a biztonsági feladatokat is vállalnia kell.
"Kína jelentős gazdasági és kereskedelmi hatalom, szeretnénk gyümölcsöző viszonyt kialakítani vele" – hangsúlyozta. "Nem lehet azonban szemet hunyni az olyan kérdések felett, hogy nem gyakorol megfelelő nyomást Észak-Koreára, illetve hogy mesterséges szigeteket épít a Dél-kínai-tengeren számos ázsiai ország által magának követelt zátonyokon, és katonai létesítményeket alakít ki rajtuk." Az amerikai külügyminiszter szólt arról is, hogy az Egyesült Államok nem távolodik el szövetségeseitől.
Julie Bishop ausztrál külügyminiszter arról beszélt, hogy
Phenjan nemcsak regionális, hanem globális fenyegetést jelent. Észak-Koreának a ballisztikus rakétákkal végzett folyamatos kísérleteit "nagyon romboló magatartásnak" nevezte.
(MTI)
"Kína szerepét is hangsúlyozták abban, hogy nem gyakorol elegendő nyomást szövetségesére, Phenjanra."