Bahrein központi bankja (BNA) utasította a királyság területén működő pénzügyi intézeteket, hogy fagyasszák be a Katarhoz kötődő 59 természetes és 12 jogi személy bankszámláit és egyéb javait. Közben kiderült, a Bush-kormány volt igazságügy-miniszterének ügyvédi irodája segíti majd Katart.

"A központi bank rendeletet adott ki a Bahreini Királyságban működő minden pénzügyi intézmény számára, hogy fagyasszanak be a terrorizmus-listán szereplő minden természetes vagy jogi személyhez kötődő számlát, készpénzt, betétet, beruházást, biztosítási kötvényt és pénzügyi tranzakciót" – olvasható a BNA közleményében. Hozzáteszi:

azt is kérték az említett bankoktól, hogy mielőbb adjanak át minden birtokukban lévő információt a listán szereplő személyekről.

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a múlt hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a katari vezetést, hogy terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beleavatkozik a belügyeikbe. Több afrikai ország jelezte, hogy támogatja a Katar elszigetelésére irányuló próbálkozásokat.

A Bush-kormány volt igazságügy-miniszterének ügyvédi irodája elvállalta, hogy segít Katarnak a terrorizmus finanszírozásának megakadályozását célzó erőfeszítéseiben. Katar két és félmillió dollárt fizet 90 napos megbízással a John Ashcroft vezette washingtoni ügyvédi irodának.

A jogászcsapat – az amerikai igazságügyi minisztériumnak benyújtott iratok tanúsága szerint – azt a megbízást kapta, hogy

"értékelje, ellenőrizze és szükség esetén erősítse kliensét abban, hogy megfelelően lépjen fel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen", illetve képviselje Katar érdekeit törvényhozók és a média köreiben.

John Ashcroft 2001 februárja és 2005 februárja között töltötte be az igazságügyi miniszteri tisztséget. Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után az ő javaslatára és közreműködésével született meg a hatóságoknak nagyobb jogkört biztosító, a terrorizmussal gyanúsított személyek megfigyeléséről rendelkező Hazafias Törvény (Patriot Act). A II. világháború utáni legnagyobb amerikai közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, és jelentősen átszervezték a hírszerző ügynökségeket.

Az Ashcroft vezette ügyvédi iroda igénybevételével Katar valószínűsíthetően az elszigetelésére irányuló törekvéseket igyekszik enyhíteni.

Szaúd-Arábia és a Perzsa(Arab)-öböl menti más államok a múlt héten hirdettek blokádot, azzal vádolva az emírséget, hogy kapcsolatban áll a térség iszlamista csoportjaival, otthont ad a Hamasz palesztin szervezet volt vezetőjének és az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalom tagjainak, valamint terrorista csoportokat finanszíroz.

(MTI)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.