A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel – jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.

 Merkel nem bánta meg, hogy két éve beengedett 400 ezer menekültet
Fotó: Pixabay

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt interjúban elmondta, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó "régi dublini rendszer" nem bírja tovább a terheket.

Nem lehet elfogadni, hogy minden terhet Olaszország és Görögország viseljen, csak azért, mert földrajzi fekvésük miatt hozzájuk érkeznek meg az EU-ba igyekvő menekültek.

Ezért "szolidárisan el kell osztani a menekülteket a tagállamok között", és az elosztásnál ugyan természetesen figyelembe lehet venni az adott tagállam gazdasági erejét, a munkanélküliséget és más tényezőket, de "nincs rendben", hogy "egyes országok" teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni.

A befogadás megtagadása "ellentétes az európai szellemiséggel", de "le fogjuk győzni". Ehhez "türelem és kitartás kell, de sikerülni fog" – mondta a német kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy követett-e el hibákat a menekültválságban, azt mondta, hogy

a 2015-ben hozott valamennyi fontos döntést ismét meghozná.

A Magyarországon 2015 szeptember elején történtekkel kapcsolatban rámutatott, hogy Németországba már augusztus végéig mintegy 400 ezer menedékkérő érkezett, és a szövetségi belügyminisztérium augusztus közepén adta ki előrejelzését, miszerint az év végéig 800 ezren érkezhetnek. Végül 890 ezren jöttek, vagyis a prognózis "nagyon precíz volt".

Így amikor 2015. szeptember 4-én a magyar-osztrák határ felé gyalogoló emberek ügyében kellett döntést hozni, "az emberek sorsát tartottam szem előtt, de összességében tisztában voltam a (menekültügyi) helyzettel" – mondta Merkel.

Akkor arról kellett határozni, hogy a korábban vonaton és busszal érkezett 400 ezer fő után "azokat az embereket is beengedjük-e, akiket Magyarország egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé", vagyis

egy "humanitárius katasztrófa elhárításáról" volt szó.

A német kancellár kiemelte: hibák korábban történtek, hiszen Németország a megelőző években túlságosan ragaszkodott a dublini rendszerhez, és nem figyelt eléggé arra, hogy a szíriai polgárháborúból és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől Irakból elmenekült emberek "borzalmas" helyzetbe kerültek, mert csökkentették az ellátást a libanoni és jordániai menekülttáborokban, sok gyerek évekig nem tudott iskolába járni, a családok megtakarításai elfogytak, és így végül kialakult az EU felé irányuló menekülthullámhoz vezető szükséghelyzet.

A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére, méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is – mondta Angela Merkel.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...ha jól megfizették érte miért bánta volna meg...nem ő kell eltartsa, nem őt gázolják halálra, nem őt késelik meg...és szarik a többire.
Ha valakinek a kutyája megharap egy embert azt megbüntetik, de ezeknek mindent szabad...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...ha jól megfizették érte miért bánta volna meg...nem ő kell eltartsa, nem őt gázolják halálra, nem őt késelik meg...és szarik a többire.
Ha valakinek a kutyája megharap egy embert azt megbüntetik, de ezeknek mindent szabad...
wagabund
"ellentétes az európai szellemiséggel"

ezt a merkeli európai szellemiséget ismerjük, én biztosan nem kérek belőle...a merkel magánélete is jelzi, hogy ő sem igazán európai szellemiségű...
aztán európa gyarmatai, amik szintén baráti alapon lettek leigázva...csak azok ne lennének, akkor senki nem jönne ide..illetve a gyarmatosítókhoz. ott pont jó helyen vannak, főleg Spanyolországban. Nekik köszönhetik az afrikaiak(is) a kegyetlen rabszolgaságot..
1magyar
De mi már megbántuk a te uniódat mérkell! 15 év alatt mindent tönkretettek a kontinensen.
1magyar
Rohadnának meg, nekünk öreg korunkban is dolgozni kell mert emelték a nyugdíjkorhatárt, ezeknek meg jár a havi apanázs meg minden amit nekünk nem. Velünk akarják az afrikai kontinenst eltartani a mocskok?
mérkell és soros mikor kapja már meg méltó büntetésését???
cs.n.
Lehet fikázni, de végül is neki köszönhetően szűnt meg az itteni áradat. Ha Orbánékon múlik, még mindig itt lennének.
cs.n.
És nem ártana néha továbbjutni a címen, mielőtt fröcsögni kezdünk.
emerencia
@1magyar: Ha igaz amit hallottam, én pl. időskori elsődleges munkapiaci strapás melóval sem keresek annyit mint amennyibe egy menekült ellátása kerül a német adófizetőknek. Mégsem szeretnék a sorsukra jutni. Mi itt Magyarországon a rajtunk élősködő korrupt, lopós, hazudós saját "elitünket" és a hozzájuk kötődő haszonélvezőket tartjuk el. Ez az ami nagyon nincs rendben és nem az, hogy Európa legnagyobb gazdasága betartja a saját alkotmányát és megpróbál emberhez méltóan bánni a menekültekkel.
tudode
Angela Merkel EMBER MARADT POLITIKUSKÉNT "IS", nem úgy a mi VÉGVÁRI PARANCSNOKUNK, aki MÉG A MENEKÜLTEKKEL KAPCSOLATBAN is üzletelt/üzletel a LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYÜKKEL!
.
INGYEN egy sem teheti be a lábát abba az országba, amelyet ő foglalt el szinte minden szinten, de
.
Pénzért
.
Hányan jöttek letelepedési államkötvénnyel Magyarországra? - Pintér válaszolt
www.napi.hu/magyar_gazdasag/hanyan_jottek_letelepedesi_allamkotvennyel_magyarorszagra_pinter_valaszolt.613758.html
.
Ez év (2016) március végéig 3490 letelepedési államkötvényt jegyző külföldi kapott Magyarországon tartózkodási engedélyt, a családtagjaik száma pedig 6148 fő. Letelepedési engedélyt 2249 személy kapott, az ő családtagjaik száma pedig - akik szintén letelepedhetnek az országban - 3871. A számokat Pintér Sándor belügyminiszter közölte két szocialista képviselő kérdésre válaszolva.
.
Az általa aláírt KVÓTA ÉRTELMÉBEN ezerkétszáz menekültet kellene nem befogadni, felülvizsgálni a státuszukat!!! Nem, és nem!!! Még az európai bíróság döntését SEM HAJLANDÓ ELFOGADNI. de az EU-s pénzek TÖBBNYIRE NEM AZ EU SZINTJÉHEZ VALÓ FELZÁRKÓZÁST SZOLGÁLJA, mert jobban szüksége van az országnak kisvasútra, síkságon kilátókra, minden baromságra, kullogunk az utolsók között a SEMMIBEI!!!
.
AZ ÉREMNEK MÉG MINDIG KÉT OLDALA VAN!!!
F_Viktor
@1magyar: Miert Merkelt hibaztatod, hogy a magyar kormany emelte a nyugdijkorhatart?
Miert Merkelre frocsogsz, hogy nemhasznalod ki az EU tagsag nyujtotta elonyoket?
En nagyon sok mindent koszonhetek a tagsagnak, nem ultem tatott szajjal varva, hogy a sultgalamb majd a szamba repuljon. De nem is radikalizalodtam, s ennek ellenere nagyon jol erzem magam a boromben.
Peller Anikó
Nem bántad meg? Akkor haljál meg, mind a két szemedre, úgy ahogy a vip vendégeid gyilkolják a "gyaur kutyákat".

Azért indultak el mert fizettetek nekik, tízszerannyit mint egy magyar nyugger bére.
Azért indultak el mert senki sem állította meg őket, lévén nemlévén sem kerítés sem határvédelem.
Azért indultak el, mert már addig is milliószámra hozattatok iszlám, féliszlám munkavállalókat akik kitapogatták a viszonyokat és látták, hogy Európában idióták élnek akik tapsikolnak ha letapossák őket.
Azért indultak el mert az idióta állatvédő aggszűzek fiatal kanos dugókat reméltek.
Azért indultak el, mert kialakult egy hatalmas üzlet embercsempész hálózat.
Azért jöttek annyian, mert ti nem kerítést építettetek hanem szárnyasajtót.

És azért jöttek ötször annyian mert azt mondtad nekik, hogy jó, akkor jöjjön mind, dögölj meg.
emerencia
@F_Viktor: 1magyar keményen dolgozik ebből következően semmiképpen nem vádolhatjuk azzal, hogy a sültgalambot várta. Csak az a "bűne", hogy a szülőhazájában szeretne boldogulni mert állítólag ehhez minden EU-s polgárnak ugyanolyan joga van mint szabadon munkát vállalni és élni bármely tagországban. Legfeljebb azt róhatjuk fel neki, hogy jogos elkeseredésében rossz irányban keresi az öregen rákényszerített alacsonyan értékelt munka okát melyet egyre fogyó erővel kell végeznie.(Menekültek ellátása.) Az EU-nak arra kellene törekednie, hogy a területén élő emberek nemcsak békében, hanem egzisztenciális biztonságban is éljenek és a becsülettel ledolgozott évtizedek után senkinek se kelljen szembenéznie a méltatlan, kilátástalan öregséggel és a korai halállal. Szerintem ez az EU legnagyobb kihívása melyet ha nem sikerül belátható időn belül megoldani szétzilálódik az unió és azok az előnyök is szertefoszlanak melyeket még a szerencsésebb EU-s polgártársak jelenleg élvezhetnek.
Sámannus
Amíg hatvan ember meg nem halt addig az útról összeszedték a menekülteket,és ki hordták az országból a csempészek.Utána nem volt választásuk csak a vasút, amihez kevés volt a határig szóló jegy.Mondjuk senki nem volt felkészülve az emberfolyamra, az akadály pusztán Magyarországon merült fel, mert itt akkor a csempészeket kiiktatták de más intézkedést nem hoztak, a tárgyalás pedig tudjuk orbánnak vitatkozást jelent amire nincs az agresszív természetének kedvére ezért hazárdírozik mai napig az ország kártára..
desiro
@Peller Anikó: Hülye picsa ki fizetett??? Olyan egyszerű vagy mint egy fa ék.Téged ki dug??
F_Viktor
@emerencia: Irod:
"Csak az a "bűne", hogy a szülőhazájában szeretne boldogulni..."

Ha egy elhetetlen orszagban nem lehet boldogulni, akkor vagy mashol kell keresgelni, vagy nem kell mast okolni. Foleg nem a nemet Merkelt. Az okokat kozelebb kell keresgelni.

Irod:
"Az EU-nak arra kellene törekednie, hogy a területén élő emberek nemcsak békében, hanem egzisztenciális biztonságban is éljenek..."

Magyarorszag is megkapta erre a lehetoseget, nem azon orszagok vezetoi a hibasak akik adofizetoik penzet zuditottak az orszagra.
Arrol sem Merkel tehet, hogy Magyarorszag szavazatra jovusult tobbsege egy maffia-kormanyra bizta ezeknek az ezer milliardok szetosztasat, s nem a gazdasagba fektettek, ahogyan tettek ezt a csehek, a szlovakok, a romanok, a szlovenek, vagy a lengyelek.
Itt sem kellene olyan tavolra tekinteni ha a bunosoket keressuk.
Utalatos magyar mentalitas, hogy a bagoly mondja verebnek..., vagy a verenda nem eszrevetele sajat szemben.
Amig nem a nyugati joleti tarsadalom szavazoi dontenek a magyar valasztasokon, hanem a birka magyar es az orban-csatlos romanok, addig torvenyesen foszthatja ki a magyarokat egy szervezett bunbanda.
De, mint irtam, mashol, mas orszagban is meg van meg a lehetoseg, hogy magyarkent is emberhez meltoan lehessen elni. S en tobbek kozt ezert tamogagom az EU-t.
fekete
merkel 1 millio 500 ezret engedett be! Mar csak 400 rol beszel,hogy nem banta meg. Mi sem bantuk,meg,hogy all a kerites,,es Burkas,Muszlimok egy sem johett be az orszagba. Menjenek
a Germanokhoz..M'e a Germanokat sem engednem be,csak Visumal.Rohadt krumli,hus,rossz
tojas,es ilyenel ha'nyja'k tele Keletett.Vege a nagy German nivonak!Nem sok ido kell
nekik,hogy Tirana szintjere esenek le!
Peller Anikó
@fekete: persze, nem hazudik a szuka, 400 ezret engedett be.

Egy hónap alatt.
emerencia
@F_Viktor: Mindenben igazad van de be kell látni, hogy az elvándorlás az egyén szintjén egyeseknek megoldás lehet de össztársadalmi szinten nem. Nem mehet el mindenki! Nem kell bűntudatot éreznie annak sem aki a szülőföldjén maradást választja kényszerből vagy szabadon és annak sem aki elment mert már nem bírta tovább az itthoni, orbáni illiberális életviszonyokat.

"Amig nem a nyugati joleti tarsadalom szavazoi dontenek a magyar valasztasokon, hanem a birka magyar es az orban-csatlos romanok, addig torvenyesen foszthatja ki a magyarokat egy szervezett bunbanda." Nos, jól írod, ez a lényeg. Vagyunk jónéhányan itthon és szerte a nagyvilágban akik minden hibája ellenére a többségében liberális demokráciák alkotta Eu illetve a nyugati, északi, fejlett társadalmak felé való orientációra tettük, tesszük le a voksunkat és azon vagyunk, hogy az itthon élő, jogosan elkeseredett honfitársainkkal megértessük, hogy a jelenlegi hatalom minden álságos látszat ellenére vágja tönkre, rabolja ki a hazánkat. Ez pedig senkinek sem jó. (Még az itthoni haszonélvezőknek sem mert az illib. rendszer lényege, hogy bármikor kegyvesztettek lehetnek és kieshetnek a pikszisből.) A bennszülött, a külhonban született és élő valamint a jobb élet reményében boldogabb országokba költözött embertársainknak valamint a még mindig velünk egy szövetségi rendszerbe tartozó nem magyar embereknek egyaránt.
Fradigege
Egészségére! Sokszerencsét a csak szaporodásra alkalmas migránsokhoz.
Az európai szellemiséggel összeegyeztethetetlen az ugyannyi, ugyanolyan munkáért kevesebb bér. Mert a német gigamultik piacot vettek és tették tönkre a privatizált vállalatokat, hogy gyarmatosíthassák a szerencsétlenebb történelmi országokat.
F_Viktor
@emerencia: Jol mondod, ezek az illibbe vetkozott magyarok nem is olyan regen meg a liberalis demokraciaert mentek utcara...
Abban is igazad van, hogy csaladja jovojet feltve nem hagyhatja el mindenki az orszagot, de!
Ezt a kormanyt mar demokratikus uton levaltani nem lehet, s nagyon sz@r lesz Europa kozepen, megvetettkent, kitaszitottkent, a maffia hatalom altal kizsakmanyolva elni.
emerencia
@F_Viktor: Itthon élve sajnos már én is kezdek arrafelé hajlani, hogy nem lehet őket demokratikus úton leváltani de azért mégis remélem, hogy jövő tavasszal hátha sikerül. Addig van remény.
Eladott Ország
De ami késik, nem múlik. Minden korábbinál többen, nagyjából 2 millióan vándoroltak be Németországba tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közölt becslése szerint, írja az MTI. Nem 400 ezer emberről van szó.
F_Viktor
@Eladott Ország: Megfeledkezel a magyarokrol, lsttekrol, lengyelekrol, fehéroroszokrol, moldavokrol, stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.