Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a "hosszú és szívélyes" beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki. A jövőben együtt fognak dolgozni az Európai Unió szabályainak megváltoztatásán – jelentette kedden az olasz sajtó.

Salvini a Rómához közeli Fiumicinóban tartott pártrendezvényen szólalt fel hétfő este. Kijelentette, hogy az új olasz kormánynak a migrációs politikában tervezett szigorításait sok ellenfél, de ugyanennyi támogató is kíséri.

Utóbbiak között emelte ki Orbán Viktort.

Matteo Salvini és az általa vezetett jobbközép koalíció más politikusai már az olaszországi választási kampányban is példásnak nevezték Orbán Viktor migrációs intézkedéseit.

A politikus megerősítette, hogy kedden nem vesz részt személyesen az EU belügyminiszteri találkozóján, mert az új olasz miniszterelnök éppen akkor kér bizalmat a római parlamentben. Salvini hangsúlyozta, hogy a találkozón részt vevő olasz delegáció nemet fog mondani a soros EU-elnök, Bulgária migrációs javaslataira.

Vagy Európa segítséget nyújt, hogy Olaszország biztonságos országgá váljon, vagy más utat kell választanunk

- írta Matteo Salvini a Twitteren.

Az Il Giornale című jobbközép napilap keddi címe szerint megszületett a Salvini-Orbán-tengely.

Matteo Salvini elmondta, hogy kedden a francia és az osztrák belügyminiszterrel beszél telefonon, valamint az Egyesült Államok és Izrael olaszországi nagykövetével is egyeztett.

"Azon dolgozunk, hogy kiépítsük a nyugalom és a biztonság, a béke hálózatát a terrorizmus elleni küzdelemmel" – nyilatkozta Matteo Salvini.

Az új olasz belügyminiszter első látogatása vasárnap a szicíliai Pozzallóban található hot spotba, regisztrációs központba vezetett. Salvini azoknak az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlóknak a mielőbbi kiutasítását ígérte, akik nem "háború, pestis, éhínség" miatt hagyták el hazájukat.

Tunéziát említette, amely Salvini szerint "bűnözőket exportál" Olaszországba. Tunézia külügyminisztériuma emiatt bekérette az olasz nagykövetet. Matteo Salvini úgy reagált, kész azonnal a tunéziai belügyminiszterrel egyeztetni.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Itsuka Nakimaga
@Shikari: A bökkenő az, hogy Olaszországon van migrációs nyomás, Magyarországon nincs! Orbán a "semmitől" véd bennünket - és mi bedőlünk a maszlagnak!
Eladott Ország
Orbán Viktor arra kapott felhatalmazást, hogy ő, a két focista kezével megvédje és ő nem engedi. Arról nem beszélve, hogy Orbán Viktor és a kerítés lebontása közül lehet választani, más opció nincs is. Mert rá épül minden, az egész párt és jelen állás szerint az egész ország. A szavazók rá voksolnak, a rajongók érte élnek és halnak. A kormánypárt szekértábora egységesnek tűnik, de közben elképesztően sérülékeny is. Hiszen lényegében egyetlen emberre épül az egész. Valamiféle fordított piramis ez, ha az az egyetlen egy kidől, borul az egész. Ezért nagyon veszélyes a személyi kultusz. Ha egy párt – főleg kormánypárt – nem elvek, erkölcsi alapvetések mentén működik, ha nincsen egy olyan mechanizmus, amely képes pótolni a kieső személyt és tovább működni, akkor nem fog tovább működni.
Magyarország arra szavazott, hogy a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor védje meg őket a migránsoktól. Akiknek persze eszük ágában sincs idejönni, mert nem akarnak nálunk és velünk lakni. Nem akarják elvenni a munkánkat és a kultúránkat, nem kívánják meg az asszonyainkat, viszont igen alkalmasak arra, hogy nem létező mumusként félelmet keltsenek a magyarokban. Mert aki fél, védelemért fordul ahhoz, akitől biztonságot remél. Ezt ismerte fel Orbán, aki az összes magyar politikus közül a legjobban ért a lebutított Magyarország nyelvén.
Ez a nyelv egy olyan Magyarországé, amelynek nem polgárai, hanem alattvalói vannak. Boldog és elégedett alattvalói, tegyük hozzá, mert úgy tartják, hogy egy jóságos uralkodót választottak a fejük fölé. Olyan királyt, aki mindig tudja, hogy mi a jó, és mi az, ami nem az. Hogy ki a jó polgár, családapa, dolgozó, hazafi. És aki jó, annak megsimogatja a fejét, csökkenti a rezsijét, és ha még pacsit is ad, jutalomfalatokkal díjazza.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/09/orb.png

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.