Kilenc európai ország védelmi miniszterei megállapodást írtak alá hétfőn Luxembourgban egy közös intervenciós katonai erő létrehozásáról – jelentette a Politico nemzetközi hírportál.

Közös katonai erőt hoz létre kilenc európai ország
Fotó: Youtube

Az Európai Intervenciós Kezdeményezés nevű fegyveres erő felállítását Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szorgalmazta még tavaly szeptemberben, a Sorbonne egyetemen mondott beszédében. A feladata a gyors beavatkozás lenne az európai határok közelében kialakult konfliktusokba. A résztvevő kilenc állam: Belgium, Dánia, Észtország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Portugália és Spanyolország. Az aláírók hangsúlyozták, hogy számítanak Londonra akkor is, amikor az Egyesült Királyság már távozott az Európai Unióból.

A luxembourgi találkozó alkalmából Florence Parly francia védelmi miniszter egy üzenetben azt magyarázta, hogy az első feladat a fegyveres erők működésének kölcsönös megismerése és az együttműködés begyakorlása. "Kialakítjuk az európai stratégiai kultúrát. Készek leszünk előre látni a válságokat és gyorsan, hatékonyan válaszolni" – írta.

Az új kezdeményezés különbözik az európai védelmi szerződéstől (állandó strukturált együttműködés, PESCO), amelyben az Európai Unió tagállamai vesznek részt három kivételével (Dánia, Málta, Nagy-Britannia).

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Hát a hepciás törpöt már meg se hívják?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Qqberci: Szerinted?...:o)))) Vajon mit csinalnanak azal az egy mukodo grippenjukkel ? Ha mondjuk hianyozna a paprika a gulyasbol, hazaugrananak vele egy kis paprikaert? mert harcaszati feladatokra nem nagyon tudnak hasznalni.
Na, a kis puhosnak nem kell magat nagyon tornie: megint kinott egy ellensege a hanyatlo Nyugaton: most mar az egesz nemzetallamot kell megvedenie,... Nem baj, majd szol putyinkanak, aki a mellenyzsebebol megveszi a 9 orszag haderejet, hadd jatsszon olomkatonasdit a kis hibbant kegyeltje Kozep-Europa legkozepen...
justhpeter
Ugye nem gondolja senki, hogy Magyarország beszáll egy ilyen kalandba ? Képzeljétek el, bevesznek bennünket és az első ülésre bevonul a csuti Napóleon és és ő Bernadotte marsallja - leánykori nevén: Rezsi Szilárd honvédelmi államtitkár. Az alapító tagok pedig lefordulnak a székről a röhögéstől.
karma1
@justhpeter: Foleg, hogy a kutya sem invitalja oket...:o)))
papa.49
A csutigörény csak akkor száll be ha ő lesz a főparancsnok !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.