Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba.

Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt

Fotó: Kelemen Hunor / Facebook

Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Az MTI-nek telefonon részletesebben is beszámolt arról: román diplomata útlevéllel a Záhony – Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban azt közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia.

"Egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet tettek elém, és bepecsételték az útlevelembe, hogy 2020 október 13-ig nem mehetek be Ukrajnába" – magyarázta.

Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

Amint a politikus a közösségi portálon írta: személyesen szerette volna átadni jókívánságait a KMKSZ-nek. "Beszéltem volna arról a közös útról, amelyet a kommunista diktatúrák bukása óta a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek bejártak, és azokról a kihívásokról is szóltam volna, amelyekkel szembe kell néznünk. (.) Így nem marad más, mint hogy innen kívánjak boldog születésnapot a KMKSZ-nek, a Szövetség tagjainak és szimpatizánsainak, és egyben a kárpátaljai magyarokat biztosítsam az RMDSZ szolidaritásáról" – áll a bejegyzésben.

MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Aki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Kevesebbet kellett volna a Kárpát-Medencei Sz@rkeverő körül hun(y)orogni. A fidesz-funkci és rajongó felejt, az ukrán nem.
Kerested a bajt és ráleltél. Az ukránoknak elég egy határaikon kivüli bajkeverő, te már nem kellesz.
Csizmás Kond
@namihami: ...nem hiszem el, hogy ennyire sütne a nap nálatok...
Csizmás Kond
@Mirabilis: ..mert itt mifelénk is bár süt a nap de attól még nem lehet napszúrást kapni...
Csizmás Kond
@Mirabilis: a nálatok alatt azt értettem hogy nála és nem nálam...mert mindenütt nem egyformán süt a nap...
Jozefina
Az ukránok úgy látszik vigyáznak, hogy kit engednek be. Jól teszik!!!
Csizmás Kond
@Mirabilis: ...te is szeretsz képzelődni...
ja és adó ...abból kapom a nyugdíjamat, persze hogy érdek fűz hozzá...
...és szégyen...szégyellje magát az aki nem fér a másiktól...
kokopelli
@Mirabilis: A Szabolccsal szemben fekvő román terület a náluk!Kb. egy éve írta azt a szóösszeté-
telt,amit a seregben csak a szabolcsiak használtak!! Menjünk "kajolnifele",vagy a kantinbamenésnél
megyünk "piálnifele"! "C'est la vie!" (;-))
Pálinkafőző Rézüst
@Mirabilis: oszt még szekus is vót az efftás... Jabizony!!! Szerinted hány embert tiltatott ki innen? :) Velem együtt nyolcat. Na ennyit erről a valamiről... :))
Csizmás Kond
@Mirabilis: ..nézd, mindenki hóbortját nem vállalhatom. Az, hogy te kinek minek vallod vagy vállalod magad az a te bajod de én nem fogok senki hisztije után ugrálni
...és nyugdíj...minden egyes fillérért megdolgoztam. Amúgy el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet annak a bőrében aki folyton kételyek között él...de az biztos hogy legtöbb sipákoló nem adózott csak most nyüszít.
Csizmás Kond
@Mirabilis: ...és a második beírásodra...szerintem menj orvoshoz...
Csizmás Kond
@Pálinkafőző Rézüst: Rohadjon meg aki kitiltatott téged vagy mást...de ha nem én voltan akkor te is...szarzsák.
namihami
Nálunk a teraszon ma 21°C volt. Szép tiszta, napos idő. Eső napközben nem esett.
Az csak tegnap késő éjjel volt egy kevés. A szomszéd, aki ért a kerthez, mondta, hogy finom áztató eső egész éjjel eshetett volna.
Mindez Magyarország, tehát hatàron INNEN történt.
A határ erdélyi (kelet felé eső) oldalán az elmúlt több mint 60 évben sose voltam. Igaz, nem is éreztem hiányát. A másik irányok voltak favorizálva.
És mióta a mi adónkból tartja fenn a Füstös Erdélyt, Ukrajnát és a többi potyaleső környéket, az eddiginél is kevésbé érzek vâgyat a jelzett tájak iránt.
Mondd, hogy érzéketlen vagyok, de minden fillért kidobottnak tartok, amit ezeknrk adnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.