Aláírták a szerződést, másfél héten belül 30 millió védőmaszk érkezik Szlovákiába, jelentette be az Állami Tartalékalap igazgatója, Kajetán Kičura.

A Paraméter beszámolója szerint minden állampolgár kap majd, egyelőre nem döntötte el a kormányzat, hogy a járási hivatalokon keresztül vagy postázással kapják-e meg a lakosok.

A védőmaszkokon kívül további védőfelszerelésekkel kapcsolatban is aláírtak szerződéseket, így az egészségügyi alkalmazottak védőruházathoz, az orvosok pedig FFP3 és FFP2 típusú speciális, részecskeszűrővel ellátott maszkokhoz (reszpirátor) jutnak rövidesen – teszi hozzá a lap.

Az igazgató elmondta,

a védőfelszerelések beszerzésében Kína segített Szlovákiának.

Szlovákiában, majdnem minden üzletet bezárnak, szükségállapotot rendelt el a kórházakban a kormány

Szükségállapotot rendelt el hétfőtől a kórházakban az új típusú koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány, amely döntést hozott arról is, hogy néhány kivétellel az üzleteket is bezárják – jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a központi válságstáb ülése után vasárnap.

Szlovákiában már csütörtöktől rendkívüli helyzet van hatályban, a most bevezetett szükségállapot, amely a rendkívüli helyzetnél is szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, egyelőre csak a kórházakra vonatkozik.

A kórházakra vonatkozó szükségállapot egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány ezzel összefüggésben már elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására.

Szlovákiában vasárnap újabb 17 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 61-re emelkedett a fertőzöttek száma.

A vírus jelenlétével eddig diagnosztizált személyek legtöbbje Pozsonyban van, de országszerte mutattak ki fertőzéseket.

A kormány vasárnap döntött arról is, hogy hétfőtől legalább 14 napra csaknem minden kiskeresekedelmi egységet és szolgáltatót bezárnak az országban.

A bezárás alól csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, posták, bankok, benzinkutak, újságárusok és az állateledelt árusító üzletek kapnak felmentést. A szlovák kormány központi válságstábja hétfőn is ülést tart, annak napirendjén további korlátozó intézkedések vannak, egyebek mellett az is, hogy megtiltsák a tömegközlekedési eszközök használatát azok számára, akik nem viselnek védőmaszkot. Szlovákia határain már péntektől csak az állandó vagy átmeneti lakhellyel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket engedik be. Az országba külföldről hazatérő állampolgárokat 14 napos karanténnak vetik alá.

Forrás: Paraméter, 444, MTI

Címlapkép: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Tisztán látszik,hogy Szlovákia is bőven előttünk jár.Nálunk,ahogy olvashattuk,38 ezer forintért lehet kapni 2 doboz maszkot,ami semmit se ér,olyan ritkaszövésű,hogy a tv-t is nézheted rajta keresztül.Azt mondta viktor viktorovics,hogy 9 milliárdot különítettek el a védekezésre,azaz,egy stadion árának a kis töredékét.De még tegnap is lehetett olvasni látványberuházásokról,nemtom hány milliárdért.Hangoztatja orbán,hogy az emberi élet mindenekelőtt.Az elmúlt 10 évben hány ezren haltak meg a lepusztult egészségügy miatt?Az lenne a minimum,hogy ingyen kaphasson maszkot mindenki,és az orvosok kapjanak olyan védőfelszerelést,ami tényleg megvédi őket,mert ha ők kidőlnek,itt pusztulunk meg sorban.A fiam kiemelt pesti kórházban műtős,és a felszerelésük szégyenletes.Ezt tudja az orbán kormány
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Mennyivel elhetobb ország mint a magyar, amit orbanek sikeresen elkurtak és az unió utolosojava zullesztettek.
verőce21
Majd megérkezik Amszterdamból a magyar szállítmány is, és kap mindenki maszkot.
Átrakodási gondok vannak...
verőce21
Lehet tüsszögni papírzsebkendőbe is! Még hatékonyabb is...
division
@Yoda69: Hagyjuk már ezt a mindenről Orbán tehet maszlagot!! Még ilyenkor sem tud a magyar ember az összefogásban gondolkodni? Meg fognak jönni ide is a maszkok, bár azt nem árt tudni, hogy az csak azokat védi, akikre ráköhögnénk, magát a viselőt nem, amennyiben egy fertőzött maszk nélkül köhögne ránk. Ami a legjobban védene, azt meg mindenhol az orvosok fogják elsősorban megkapni, ami nem más mint az FFP3.
simmering73
Minket ez a veszély nem fenyeget. Azok sem jutnak maszkhoz, akiknek ez elengedhetetlen lenne.
Yoda69
@division: Miert nem azt mondod, hogy errol is Gyurcsany tehet meg az elmutnyocev.
Vagy tedd fel az uj lemezt, hogy soros es a migransok tehetnek rola.
O1G persze semmirol se tehet a fideSS birkak szerint. Nem az o parancsara epultek stadionak agyba fobe. Nem az o parancsara rohadt le az egeszsegugy es az oktatas. A nem, meg veletlenul se. orban az artatlan baranyka.
Joember! orban Magyarorszag elso embere, ha siker van buszken villog, ha gebasz akkor meg elbujdokol? Vallalnia kell a felelosseget az elhibazott dontesekert, es ha o nem teszi elobb utobb a nepharag fogja megtenni helyette.
dr. prédikátor
A szemét füstös cigány O1G meg elküldi külföldre a védőfelszerelést!!!Rohadjon rád a bőr te szemét nemzetvesztő hazaáruló patkány!!!
csipetke
Tisztán látszik,hogy Szlovákia is bőven előttünk jár.Nálunk,ahogy olvashattuk,38 ezer forintért lehet kapni 2 doboz maszkot,ami semmit se ér,olyan ritkaszövésű,hogy a tv-t is nézheted rajta keresztül.Azt mondta viktor viktorovics,hogy 9 milliárdot különítettek el a védekezésre,azaz,egy stadion árának a kis töredékét.De még tegnap is lehetett olvasni látványberuházásokról,nemtom hány milliárdért.Hangoztatja orbán,hogy az emberi élet mindenekelőtt.Az elmúlt 10 évben hány ezren haltak meg a lepusztult egészségügy miatt?Az lenne a minimum,hogy ingyen kaphasson maszkot mindenki,és az orvosok kapjanak olyan védőfelszerelést,ami tényleg megvédi őket,mert ha ők kidőlnek,itt pusztulunk meg sorban.A fiam kiemelt pesti kórházban műtős,és a felszerelésük szégyenletes.Ezt tudja az orbán kormány
division
@Yoda69: A vírusok létrejöttéért sem Gyurcsány, sem Orbán nem hibás, amit lehet meg is tesznek azért, hogy megfékezzék.
Yoda69
@division: A vírusokert nem. De a vedekezesert igen. Azt pedig nem a 24.oraban kell elkezdeni, hanem szisztematikusan felépíteni. O1G pont az ellenkezőjet tette, szisztematikusan tette tönkre az egészségügyet. Ez is a bune többek között
Sámannus
@division: Nem tehet mindenről, csak má a krétát is ő szarja olyan fontoskodó mindenben.
Rockxy
a legjobb maszk nem maszk, hanem az erős immunrendszer.
azér veszik a zokosok a lisztet.
Sámannus
Még a népirtó köcsögünk is küldött kétszázezret, csak az orvosoknak nincs elég.
Sámannus
@verőce21: Nocsak lefényképezik vagy hogyan kapunk, mert az pár százezer lesz csak. Egyenlőre még a sajtótájékoztatón mindenki maszk nélkül volt. A szuper csapat is feláldozható a demagógia oltárán nem állnák közéjük ingyen sem..
verőce21
@Sámannus: Én sem állok a "feláldozható szupercsapat közé", még jópénzért sem. :)
fahrenheit451
Nem biztos, hogy jó a védőmaszk.
Az a kijelölt túlélő 70-80%, kapja el minél előbb, éljék túl, és váljanak rezisztensé.
Az óregek?
Nos... Van valaki - akár egyházi részről -, aki megmagyarázza és megnyugtat?
Azért undorítóak 1700 év óta a keresztény egyházak, mert gyilkosok - az a tengernyi vér...

Tudod mi az én legnagyobb bánatom?
Hogy csak Jézus vezetésévek, angyalok ölhetik, irthatják ki a földről a keresztényeket.
és én nem csinálhatok semmit, csak a B középből nézhetem végig.

Te elmebeteg hitetlen anyaszomorító, te felfogod egyáltalán a kirohanásaim lényegét - hogy miért szar neked a jóság miatt (és miért szar nekem a rosszaság miatt) ?

Van különbség jó és rossz között.
Ezzel feküdj és ezzel ébredj, te okádék fasiszta - pénzen megvásárolt egyen magyar.
2,5 magyar... szerintetek tényleg 2,5 millió magyar, és 900 ezer erdélyi shit (a zászlójukon pogány jelképekkel) a magyar közösség.

HA NEM LENNE PÉNZ EZ A KÖZÖSSÉG SEM LÉTEZNE.
A PÉNZ TARTJA ÖSSZE EZEKET A BETEGAGYÚ HAZAFIAKAT.
HA NEM LENNE PÉNZ, ORBÁN HATALMA SEM LENNE.
A PÉNZ AZ ÚR!
fahrenheit451
Fideszes ideológia: "Pénz az úr!" - ennyi a Fidesz, ennyire egyszerűek a fideszesek
fahrenheit451
www.youtube.com/watch?v=H8ULIw0Zgaw

Néha nem bánom, hogy talán zsidó vagyok.
Néha bánom, hogy talán zsidó vagyok.
Szar nekem?

Az élet, a küzdés maga (ez a Madách Imre, tudott valamit).
Amikor úgy éreztem, meg van mindenem, hirtelen nagyon szar lett. Mindig!
Nem akarom, hogy meg legyen mindenem, küzdeni akarok egy életen át, hogy - talán - meglegyen mindenem (mi a minden? - ez egy jó kérdés)
Szerinted az a veszteség a küzdés során, hogy nincs meg mindened?
Szerintem az a veszteség amikor úgy érzed, hogy meg van mindened.

Ha meg lenne mindenem, nem volna miért küzdenem tovább...
(ezt csak neked árulom el négyszemközt: meg volt mindenem, és hazardíroztam, mert dög unalmasnak találtam az életem, de elvesztettem mindent... és képzeld, míg mások a helyemben öngyilkosok lettek volna, én felálltam.
Az élet a küzdés maga.
fahrenheit451
Védőmaszk az életért... a túlélésért?
Nem kell védőmaszk.
Kapd el minél előbb, annál hamarább leszel túl rajta.
Csak ne terjeszd - erről szól a karantén, amit te nem tartsz be geci, mert egy büdös magyar zsírszalonna zabáló magyar paraszt vagy.
Főzöd a pálinkát, ölöd a disznót, eszed a zsírt... a kurva anyád!
fahrenheit451
Mi a magyar?
Ki a magyar?
Ti 2,5 millióan - romlott, buta fideszesek, meg Romániából 900 ezren (a székely zászló muzulmán jelképeket tartalmaz - csak ennyire keresztények)?
Ti vagytok az úgynevezett magyarok ???
De tényleg, geci !!!???

Ugye nem baj, ha hányok tőletek, és ha szembe jössz velem, simán pofán baszlak, te fasiszta geci (már verekedtem párszor - csak úgy)
Te azt hiszed, ismersz engem, de kurvára jól terelek, és ezért nem ismersz engem - mégsem.
A megfigyelő tisztjeim?
Szerintem kezdenek hinni nekem - nem bennem, hanem nekem.
Az igazság nagy úr!
fahrenheit451
Persze felvetődik a kérdés, hogy mire verem itt a nyálam.
Tudod mit?
Leszarom, hogy te mit gondolsz rólam rosszul!
Mindent tudok arról jól, amiről te semmit nem tudsz, rosszul.

Szerintem ne most beszéljük át.
látom, téged sem érdekel.

(Mi a garancia rám?
Mindet tudok Istenről.
Semmit nem tudnék, amit Isten nem akar, de isten úgy döntött, hogy minden akar - tőlem.
fahrenheit451
Minden fuckom-backom védúmaszk - geci angolok !!!
Az angoloknál ninc őpusztítóbb!

(leszaom a heéysírási shit hibákat - dögölj meg, akiknek a legnagyobb problmájk a helyeírásu -- faszom. leszarom, dögöl meg bután geci!)

www.youtube.com/watch?v=BtV1-gJ_bm0
fahrenheit451
Most akarom elkapni a geci vírust!
Kemény vagyok mint az orosz tél - a kurva anyád!
Elkapom, aztán az orvosok tesztelnek.
Ingyért.
Én, ingyért.
fahrenheit451
Tényleg erős a szervezetem.
Egy erős szervezet az fontos - ilyen ínséges időkben.
Hallod az áthallást?
Nem?
Neked szar!
Yoda69
@fahrenheit451: Sajnos rossz hirem van: nem valsz rezisztense, hiaba vagy tul a viruson. Ugyanugy megfertozhet ujra es ujra.
A normal mutos maszk valoban nem ved, viszont arra jo ha mar elkaptad a virust akkor airborne uton nem adod tovabb.
Viszont az N95 besorolasu maszk reszecskejuren mar nem hatol at a koronavirus, ez mar megved, de persze ez csak a teljes felszereles egyik eleme. A virus szemen at is behatolhat, tehat vedoszemuveg es kesztyu sem art ha van rajtad.
Sámannus
A pohos is küldött nekik IDŐBEN, és csak a magyaroknak nem állgya megérte a lyóisten egy kénküvessel. Vészhelyzet után két héttel mongya nekünk hoppá ti meg itt vagytok? Bizony itt lecsúszott a gatyánk és ki van a fenekünk. tettem a kasszába nyóc és felet, harmadnap tizenötöt. Mióta ó gondoskodik rólunk olyan ellátásban vagyunk mint a kivert kutya villanyoltás után.
Én má csinyátam magamnak maszkot is, nékem ne hőbörögjön, hogy AD nekem valamit. Mert ő csak vett tőlem. Hoppácska! Soha nem adott ő nekem az amit kaptam az a MIÉNK pohoskám tartsad jól ezt a fejebe, és harapd el a nyelvedet ha első személyben beszélsz.
36
Jó, de mindenkinek FFP3-as maszkot kellene ám kapni+védőruha(cipőre is)+kesztyű+teljes felületű álarc, mert az ad megfelelő védelmet.
Gyütt Mönt
Korábban olvastam néhány nagyképű magyarkodó bejegyzést, mely szerint a trikója öregebb, mint Szlovákia. Mint látható, az ilyen bejegyzések nem vezetnek sehová sem. Szinte minden téren előttünk járnak.
fahrenheit451
Bakker, én tényleg kemény vagyok, mint a kád széle.
Én SOHA nem kapom el a koronavírust - semmilyen vírust nem kapok el soha, az influenzát sem soha.
Ha el s kapnám, a kurva anyád!
Úgy megverem a koronavírust, hogy belehal.
Nem Chuck Norris.

(és most nem vicceltem)
Gondoltam adok a renomémnak.
De arra is gondoltam, hogy leszarom, hogy ki mit gondol rólam - rosszul.
fahrenheit451
Milyen lesz nélkületek?
Nem tudom, mert már túl régóta vagyok veletek, ezért nem tudom milyen nélkületek.
Milyen nélkületek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.