Lehet, hogy az észak-koreai vezető meghalt vagy kómában van. Se hivatalos közlés, se megerősített információ nincs azonban az állapotáról.

Csak találgatják, életben van-e az észak-koreai diktátor

A világsajtóban olyan találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint meghalt Kim Dzsongun észak-koreai vezető, vagy legalábbis kómában van. A pletykák alapját japán és kínai sajtóértesülések jelentik. Fontos megjegyezni, hogy sem Phenjan, sem az észak-koreai állami hírszolgálat nem közölt információt Kim haláláról, illetve sem a dél-koreai, sem az amerikai hírszerzés nem tud az állapotáról biztosat – vagy legalábbis nem hoztak nyilvánosságra információkat.

Annyi biztos, hogy a Kim Dzsongun egészségi állapotát illető találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Irszen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott az Észak-Koreában a legnagyobb ünnep. Ugyanakkor alkalmanként előfordul, hogy észak-koreai állami vezetők hetekre vagy akár hónapokra eltűnnek a nyilvánosság elől, volt már erre példa Kim Dzsongun esetében is. Az észak-koreai vezető 2014-ben több mint egy hónapra eltűnt, és az észak-koreai állami televízióban később bicegve jelent meg. Kim erős dohányos, túlsúlyos, és családjában gyakoriak a szív- és érrendszeri megbetegedések. Apja, Kim Dzsongil 2008-ban szélütést kapott, és kínai, illetve francia orvosok is részt vettek kezelésében. Kim Dzsongil 2011-ben szívinfarktusban vesztette életét.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/KCNA

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
A volt nőjét kinyiratta. Nem is tudom még kiket. Gondolom már az orvos sem él, aki műtötte... Kis halálközeli élmény nem árt neki, ha meg odalett én leszarom...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csagyi
@csak úgy...: Az a helyzet,hogy feltettem magamnak kielemzem a beírásai alapján.Megpróbálkoztam hátha sikerül egy két értelmes mondatot kipréselni a személyéből.Nem sikerült.Mindenkinek joga van hülyének lenni,vagy annak tetetni magát.
Egy kísérlet letudva. A sikertelenségem ellenére én azt gondolom megérte a próbálkozás,így lett teljesebb a kép.Ez a kórkép az oktatásunk és az ismeret terjesztésünk selejtje.
kokopelli
@csagyi: ...már a 2.Rókáczy Ferike ráiratatta a zászlóira :"Cum deo pro patria et librtate"! Újfideszül:
"Cumit és dezodort minden pária liberó (szegény hátvéd) hozzon magával!"...Felcsútra...! (;-))
kokopelli
@csak úgy...: A 2x2 is 3,98 nála! Reménytelen eset! Megírhatná az Orbán V.-nak,hogy milyen jelleme volt akkor
amikor liberálisnak vallotta magát.,ugyanis a világnézeti kategória elemei azóta sem változtak! (a normális embereknél!)
Jozefina
Én nem hullatnék könnyeket, ha a világon eggyel keveseb diktátor lenne!!!???
SystemError
Shikari:
@csagyi: Én csak a tényekhez ragaszkodom, de látom, az nem érdekel!

csagyi
@Shikari: hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus...

Shikari
@csagyi: Olvass csak meséket és hazudozást, de engem a valóság érdekel.

Hallod @Shikari: te vagy a legszarabb troll a világon :) Tartsál már 3 hozzászólásnál többet a csípőből hazudozásaid között..:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.