Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

A korábbinál több magyar képviselő jutott be a szerb parlamentbe a vasárnapi választáson
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke leadja szavazatát a szerbiai választásokon a bácskai Noszán 2020. június 21-én. A maszk viselése ajánlott a szavazóhelyiségekben. Ezen a napon háromszintű – önkormányzati, vajdasági tartományi parlamenti és szerb parlamenti – választásokat tartanak a nyugat-balkáni országban. A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények este fél tíz körül várhatóak, a végleges eredményeket pedig várhatóan legkésőbb június 25-ig közzéteszik. MTI/Molnár Edvárd

A politikus úgy vélekedett, hogy a VMSZ a vasárnapi választás egyik győztese, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint annyi képviselője lesz pártnak a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi 27 évben nem volt.

"Utoljára ennyi képviselője a vajdasági magyar közösségnek akkor volt, amikor csak egyetlen magyar pártja volt a közösségnek, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a rendszerváltozáskor, a kilencvenes évek elején, akkor, amikor a számítások szerint százezerrel több magyar ember élt a Vajdaságban, mint most"

- húzta alá a pártelnök.

Az előzetes eredmények szerint a legnagyobb délvidéki magyar pártnak az eddigi négy helyett kilenc képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Az orbáni rohadtalma a belgrádi törvényhozás büféjében is megjelent. A fideszes ""Ötödik hadoszlop"" ott is megkezdheti ""áldásos"" tevékenységét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.