A rendőrség különleges alakulatainak (OMON) védelme alá helyezték szombat este Minszkben a fehérorosz állami rádió és televízió székházát – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.

Rohamosztagosok védik a belarusz rádió és tévé székházát

A TASZSZ helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az épület üvegfrontján keresztül látni lehetett az előcsarnokban tartózkodó rohamrendőröket.

Miközben az épületet megerősítették, a parlament felsőházának elnöke, Natalja Kocsanova és az államfő sajtószóvivője, Natalja Ejszmont az állami média dolgozói kollektívájával találkozott, mivel a Fehéroroszországban zajló tüntetések hatására a rádió és tévé egyes munkatársai közölték: arra készülnek, hogy hétfőtől sztrájkba lépnek, és a sztrájkfelhívást már mintegy háromszázan alá is írták. Kocsanova és Ejszmont megpróbálták lebeszélni őket a tervükről.

Az állami média épülete előtt szombaton legalább háromezer ember tüntetett, átfogó és tisztességes tájékoztatást követelve az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen egy hete zajló tüntetésekről és a tüntetőkkel szemben alkalmazott rendőri erőszakról – jelentette az APA osztrák hírügynökség.

A tüntetőkhöz végül az állami rádió és televízió mintegy száz munkatársa is átállt.

A résztvevők transzparensein olyan jelszavak szerepeltek, mint hogy "Hagyjátok abba a hazudozást" vagy hogy "Mondjátok az igazat, nem olyan nehéz az" – mondta el Maria Kolesznyikova, a Litvániába menekült ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik harcostársa, aki maga is részt vett a tüntetésen.

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Úgy tűnik, Futsalos Péter külügyminiszter aggódik a Keleti Partnerség miatt, mivel a belorusz elnök ismételt választási csalását nem tűrte tovább a 26 évig elnyomott társadalom. Egyre többen kérik arra az EU-t, hogy szankciókat vezessen be az országgal szemben, de ez szinte kizárható, ugyanis a magyar kormány partnere a belorusz diktátor és kormánya. Kérdés persze, hogy meddig megy el az Orbán-kormány azért, hogy megpróbálja megvédeni eddigi partnerét. Könnyen lehet ugyanis, hogy hamarosan már nem Lukasenkának fogják hívni a belorusz elnököt, ezért át kellene gondolni ezt a nagyszerűnek tűnő taktikát. Az is kérdéses, hogy a lengyelek hogyan állnak a történethez, ugyanis hivatalosan ugyan elítélték a kormány reakcióját a békés tüntetésekre, de mint az több forrásból is kiderült, lengyel gyártmányú gumilövedékkel lőhették a tüntetőket, ami azért valamit sejtet a két ország viszonyáról. Nagyon helyes az a közmondás, hogy madarat tolláról embert barátjáról. De nagy csend a kolostor teraszán. Aztán majd ha már látszik, hogy bukik-e a tesó vagy marad, majd akkor jöhetnek a hangos nyilatkozások, szánalom. Nehéz lehet két kapura játszani!
Szíjjártónak és tettestársainak kellene valami újfajta lavírozási továbbképzőt elvégezni, mert manapság a dolgok gyorsan meg tudnak változni. De sebaj, ha esetleg ez a Lukasenka mégis meghátrálni kényszerül, majd őt is örökbefogadjuk!
Szeretjük a diktátorokat dédélgetni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Nálunk is megtörtént már.. (2006) sőt! Többször is!!
És újra megfog történni.
SystemError
Itthon át fognak állni a rendvédelmisek!
namihami
Ennyivel vannak a Füstös előtt a Terror utcában. A Viktor még csak a Fradi-csürhét vezényelte ki a médiája védelmére, a Luki haverja már a terrorelhárító államiterroristáknál tart.
Igyekezz Viktor, unatkozik a TEK. Főként, hogy itt a példa az orruk előtt.
jesz
@Gyütt Mönt: ...hát most tényleg nehéz kétkapura játszani...ha Putin nem ígért volna segítséget, akkor könnyebb lenne focizni, de így, hogy egy a nagy medve áll a kapuban?

... Ráadásul tök sötét van az alagútban...

(országot adnék egy lóért)
jesz
a zárójeles mondat nem idézet.(@jesz: )
Eladott Ország
@Gyütt Mönt: tegnap 11:37 ♦ Gruevszki - volt macedón miniszterelnök- kap egy szobatárasat Lukasenkat
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117720049_635664983739125_6875840590450076564_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Xh_nlHrw1XEAX9Ps-Ey&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d12b9860b8020bb9b45a2a3d36c5cf4d&oe=5F5FE1D1
EU kezdetű rendszámú autó, tilosban parkolva Budán, egy már elítélt bűnőzőre várva, akit egy még el nem ítélt bűnöző véd Magyarországon: kórkép.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.