Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában elindította pártja, a konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) hivatalos választási kampányát a május 14-re kiírt parlamenti és elnökválasztás előtt.
Fotó: ADEM ALTAN / AFP
Az államfő, aki 2017 óta az AKP pártelnöke is egyben, beszédében hangsúlyozta, hogy a következő időszak prioritása a február 6-i dél-törökországi földrengés által romba döntött városok "talpra állítása" lesz.
Elmondta:
összesen mintegy 650 ezer házat terveznek felépíteni, amiből 319 ezret már egy éven belül átadnak.
Erdogan a Sportcsarnokban tartott beszédében megígérte, hogy egyjegyűre csökkenti az inflációt.
Az inflációt újból egyjegyű számra csökkentve megmentjük országunkat ettől a problémától
- fogalmazott.
Törökországban tavaly októberben 24 éves rekordot döntött az éves infláció, amely a 85 százalékot is meghaladta, míg márciusra már csaknem 50 százalékig mérséklődött a mutató.
A török elnök szinte minden ágazatra vonatkozóan számos ígéretet tett, amelyek közül az Anadolu hírügynökség azt emelte ki, hogy Erdogan a megválasztása esetén egyszeri adómentességet biztosít mobiltelefon- és számítógép-vásárlásra a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak.
Az elnökválasztáson Erdogan legfőbb kihívója a második legnagyobb parlamenti tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kemal Kilicdaroglu lesz.
A lényeg: a kemalistáknak drukkolok, óriási jelentőséggel bírna a győzelmük, nemcsak Törökországban.
Nem igazán az esetem,de nem én döntök,hanem a törökök!!
csak ennyi
barátilag
J.L.