Utolsó magyar csapatként a Videoton FC is búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól: a székesfehérváriak a múlt heti egygólos hazai vereséget követően 1-0-ra vezettek a rendes játékidő után a dán Midtjylland vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki visszavágóján, de a hazaiak hosszabbításban szerzett egyenlítése a kiesést jelentette.

Hosszabbítás után esett ki a Videoton

A magyar együttes a 47. percben emberhátrányba került a brazil Vinícius kiállítása miatt, de Kovács István megpattanó lövésével a 75. percben mégis ledolgozta az első meccsen összeszedett hátrányát. A hosszabbításban aztán a cseh Filip Novak találata döntötte el a továbbjutást a 104. percben.

A Ferencváros a Bajnokok Ligája-, míg az MTK Budapest és a Debreceni VSC az Európa Liga-selejtező előző körében búcsúzott.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ezért a fényes szereplésért igazán nem mondható soknak az a néhány százmilliárd forint.
Kár lett volna eü-re, oktatásra, gyerekélelmezésre és hasonló ostobaságokra elszórni.
Ennek a hatalmas eredménynek most legalább látszata van. A jól befektetett és kitűnő célokra fordított pénz (pénzünk) mindig meghozza eredményét és a nemzet fénylő arccal, boldog tekintettel indul az újabb és újabb, a nép megváltása felé induló célok elérése irányába. Előre a hasznos és a mindenki számára fontos cél, a még több stadion építésének irányába. / Rákosi Mátyás és az ő büszke tanítványa, Orbán Viktor /
jancsipapa
@szmeagol: Igen . Most megint aktuális lehet egy Grazi turné...
simmering73
Ennyit ér a magyar foci a nemzetközi porondon. Megmérettek és könnyűnek találtattak.
Tódor
A csitigeci meg a garancsi most egymást vigasztalják...kis seggbekuki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.