Water Lilly és Water Willy helyett Water Lili és Water Lali lesz a jövő évi budapesti vizes világbajnokság két kabalafigurája.

A Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nkft. pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megváltoztatta a hétfőn bemutatott kabalák nevét.

Erre azt követően került sor, hogy a sajtóban több helyen bírálták a névválasztást.

A szervezők a közleményben emlékeztetnek arra, hogy a szervezőbizottság első körben nyílt pályázatot írt ki, a bírálók több szempontot vettek figyelembe, "így a kommunikációs stratégiához, arculathoz, merchandising célokhoz, nemzetközi elvárásokhoz, sportprezentációkhoz való illeszkedést, a kivitelezhetőséget és megvarrhatóságot". A tájékoztatás szerint a beérkezett pályaművek közül a szervezőbizottság nem talált olyat, amely minden elvárásnak megfelelt, így meghívásos pályázatot hirdetett, s erre szakmai ajánlások alapján választották ki az alkotókat.

"A Bp2017 Nkft. kijelenti, hogy a nyertes pályamű alkotója korábbi ötletekből nem dolgozott, a pályázóknak nem volt lehetőségük megismerni más pályaműveket. A kiválasztott kabalát tervező Tatai Tibor grafikai munkája teljes mértékben saját szellemi termék" – olvasható a közleményben, amely úgy folytatódik hogy "ugyanakkor a pályázat tematikája leszűkíti a kreatív tervezés lehetőségeit".

"A kabala megalkotásánál fontos szempont volt, hogy magyar vonatkozású, vízhez kötődő, könnyen azonosítható, kedvelt állat vagy növényfaj képezze a koncepció alapját. A kabalák az egész világon ismert, de Magyarországra kiemelten jellemző vízililiomok, melyek a fenti elvek alapján a Water Lili és Water Lali nevet kapják.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Tőlem maradhatott volna Willy is. Nem sajnálom a világtól hogy egy jót röhöghettek volna rajtunk.
images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/31ifCQaUgkL.jpg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Bort iszik és vizet prédikáló Lali?! :)
Veleda
A Water Liliből nehezen kapcsolódok rá a nevezetes vizililiomra, ami különben is sárga, ez a Water Lali meg egyszerűen röhejes elnevezés.
nezelodo
Megnyugodtam, mert aggasztott hogy a gigászoknak sikerül-e ezt a hatalmas szellemi feladatot megoldani!?
nemkati
Tőlem maradhatott volna Willy is. Nem sajnálom a világtól hogy egy jót röhöghettek volna rajtunk.
images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/31ifCQaUgkL.jpg
wagabund
Megváltoztatták a vizes vb kabaláinak nevét...

mennyiért?
karma1
Ha mar nemzetkozi, akkor Water LILLY, - mert az angolban nincs "li" vegzodes - nem fogjak tudni kimondani...Ugyanez vonatkozik a Lalira is: ugyancsak a "li" vegzodes miatt...Majd mondjak a TV-ben, hogy "Lila'j" a Lalira meg azt, hogy "Lela'j",
Szoval csak egyetlen embert kellett volna megkerdezni, mondjuk szijjaspetya vagy orban angoltanarat, es az elmondta volna, hogy ezzel a "spelling"-gel tokeletesen erthetetlen es kiejthetetlen lesz a ket kabalababa neve...
No de ez kit erdekel a szervezoknel?
sokanvagyunk
@karma1: Aki nem tudja kiejteni, kapja be? :D
Yoda69
@karma1: Szerintem legyen akkor mar Vizilili es Vizilali, az tuti nem szerepel egy pornofilmben sem ;)
Yoda69
@Yoda69: Ja es egy kulfoldi se tudja majd kimondani...
karma1
@Yoda69: Elmeletileg lehetne - nagyon jo nevet talaltal ki nekik... De itt most nem a karakoszorcsoki postasok allnak ki versenyesni a bozorgenymocsolai tehenfejokkel, hanem egy nemzetkozi, de inkabb vilagbajnoksagrol beszelunk, aminek a hivatalos nyelve az angol lesz... ha lehetne kerni, akkor talan ennek megfeleloen kene kialakitani a dolgokat a versennyel kapcsolatban...

Van ra nehany szekerdereknyi penzuk ra, oldjak meg belole.
karma1
@Yoda69: Tudod, amikor a videki bacsika bemegy a tanacsba, hogy meg akarja valtoztatni a nevet,
- Aztan hogy hivjak magat, bacsikam?
- Ganye Janos...
- Hat, igaza van, batyam, ezt a nevet tenyleg meg kell valtoztatni. Es mire szeretne' cserelni a nevet?
- Ganye Jozsefre...
Ez kb. annyi lett most...
karma1
@nemkati: Hat ez a link mindet visz...:o))))
Yoda69
@karma1: Mivel nev nem feltetlenul kell angol forditast keresni neki. Legalabb a vilag tanulna egy magyar szot :)
karma1
@Yoda69: "Beszelo nev" lett volna: a water lilly-nek is van ertelme, es amit nemkati linkelt be, mint "water willy", nahat annak is...

Ha csak azt mondanak a lanyra, hogy Lilly, a fiunak meg Billy , - peldaul - , akkor nem is lenne semmi gond. De a "Lili" meg a "Lali" nevek igy eleg hulyen jonnek ki: fele angol, fele magyar...Dodgy job...:o))))
Köb Jani
@karma1: Elméletileg az angolok is tanulhatnak magyar szót, elnevezést, keresztnevet, vezeték nevet, a tanulás nekik sem ártalmas az egészségre. Csak hogy akkor az angol majmolná a magyart, és nem fordítva.
karma1
@Köb Jani: Elmeletileg en is megtanulhatnek mandarinul, kantonese-ul, mert nalunk a bankban ezeken a nyelveken is lehet erdeklodni,... Megmondom neked a tutit: : nincs hozza kedvem.Nagyon jol elvagyok az angollal.
Köb Jani
@karma1: Magyarország rendezi a vizes vb - t vagy Anglia? A magyar sajátosságnak megfelelően kell dominálni, magyar elnevezésnek... Gyakorlatban, és nem elméletileg idegen nyelven!
szaboimrene67
Nem értem, hogy ez a két figura mitől magyar.Nekem két gumibabának tűnik, semmi közük a liliomhoz.Voltak jobb pályázatok is...
karma1
@Köb Jani: Jo, akkor miert "water" Miert nem Vizes Lili (Vagy Vizililiom) vagy Vizes Lali?
Mert egy angolnak a "vizes" szo teljesen erthetetlen. Ha lattad a kinai olimpiat, akkor ott is minden angolul volt kiirva, es nem kinai irasjelekkel, mert azt meg szotarbol se nagyon ertettek volna. Ismetlem: ez egy VILAGVERSENY, nemzetkozi szereplokkel. es azoknak adott informacioval...
Köb Jani
Miért kell a magyarnak az angol nyelvel foglalkozni? A Magyar az magyar anyanyelvén fejezi ki magát, nem világ nyelven, eddig érthető. A vizes vb Magyarországon kerül megrendezésre, a vizes sport számaival. ezt minden ország saját nyelvén közli a sportolóival anyanyelvükön. A magyar rongyrázás viszont nagyot akar mutatni nagyobbat mint a valóságos, ez itt a legnagyobb probléma, nem tud alázattal rendezni, előbbre való a nagyzolás, a magamutogatás, kabala. Legyenek a verseny rendezésében,probléma mentes lebonyolításában kifogásolhatatlanok ezzel tudják elérni a világi elismerését az országnak, nem a kabalájáról. A verseny az úszást foglalja magában és nem a kabala kifejezést. Szerencsétlen rongydarabokkal akarnak nagyot?
Köb Jani
@karma1: A kabala megalkotásánál fontos szempont volt, hogy magyar vonatkozású, vízhez kötődő, könnyen azonosítható, kedvelt állat vagy növényfaj képezze a koncepció alapját. Nem emberi alak. A kiválasztott kabalát tervező Tatai Tibor grafikai munkája teljes mértékben saját szellemi termék" – olvasható a közleményben, amely úgy folytatódik hogy "ugyanakkor a pályázat tematikája leszűkíti a kreatív tervezés lehetőségeit" Az Országnak nem felel meg a leszűkített kreatív terv, Lili Lali , lehet értelmezni Lili+Lili vagy Lali+Lali szivárvány színnel, ez minden lehet de nem magyar vonatkozású, vízhez kötődő, könnyen azonosítható, kedvelt állat vagy növényfaj ami az ország sajátja. Szakmai ajánlások alapján választották ki az alkotókat., hát ha ilyen erős szakmai alkotók vannak akkor nem kell csodálkozni a két rongy bábún.
karma1
@Köb Jani: Hat ezek tenyleg guzsba kotik az alkotok kezet, igy tenyleg nem lehet valammi magyarosat is, vizeset is alkotni... Miert nem egy aranyos levelibeka lett pl. uszosapkaban, fecskeben a jelkep? A beka szerencset is hoz, vizes is, Magyarorszagon is rengeteg talalhato belole, es meg csak elnevezni sem kell. Ha viszobnt a kormany valasztotta ki, hogy csak ki keszithet kabalafigurat erre az alkalomra, akkor sajat maguknak szukitettek le a lehetosegeket, es igy ertheto is a pocsek eredmeny.
qxy
Erről egy vicc ugrott be. tessék.
.- Kérem. Meg akarom változtatni a nevem.
-Miért szeretné?
- mert olyan csúnya a nevem.
-mert? hogy hívják?
.-Fasz József..
- Ez tényleg csúnya. és mire akarja meg változtatni?.-
.- - Fasz Jenőre."""""
qxy
kiemelten jellemző vízililiomok, melyek a fenti elvek alapján a Water Lili és Water Lali nevet kapják.
Vagyis, Azért nem Vízi Lili és Vízi Lali, mert a Water Liliom a vízbe van érted??? Aztakurvaszarokbele.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.