Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya hétfőn bejelentette visszavonulását.

Szalai Ádám visszavonult

Szalai Ádám valóban profi volt. Forrás: Twitter

A 35 éves csatár, a Bundesliga után tavaly februárban a Baselhez igazolt, ez volt az utolsó klubja. Szalai 276 mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban és 54 gólt szerzett.

"Nagyon büszke vagyok a karrieremre, a Bundesligában kezdtem és ott is akartam befejezni profiként, azaz a legmagasabb szinten. Négy különböző csapatban szerepeltem, kettővel a Bajnokok Ligájában is. Jelenleg a legeredményesebb magyar gólszerző vagyok a német élvonalban" – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján.

Szalai Ádám már tavaly nyáron abba akarta hagyni az élsportot, de ebből idén nyár lett. Döntését átgondoltnak és megfontoltnak nevezte.

Azok a stadionok, a telt házak a Bundesligában. Nehéz bármit kiemelni ezekből az élményekből, ezért nem is szeretnék sem pozitívat, sem negatívat. Azt a fajta tudást és tapasztalatot, amit Németországban megszereztem, szeretném itthon kamatoztatni. Olyan dolgot szeretnék elvállalni, amivel százszázalékosan azonosulni tudok, azaz nem azonnal beleugrani valamibe

- mondta Szalai Ádám.

A futballnál vannak az életben sokkal nehezebb problémák, de a versenyhelyzet és az állandó alkalmazkodás megtanított az élet más területén is jobban kezelni a dolgokat. Ezt a labdarúgásnak köszönhetem

- értékelt Szalai, aki a telki edzőközpontba párjával és gyermekével érkezett.

A focista továbbra is a futballban szeretne tevékenykedni. A válogatottban 86-szor lépett pályára és 26 gólt szerzett, a nemzeti együttessel szerepelt a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságon, mindkettőn gólt is szerzett – írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu, Twitter
Fotó: Twitter

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Ádám hol vagy??
Vajon hová mehettél??
csak kérdezem
Barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.