Április 29-től május 3-ig tart idén a spanyol filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A régebbi és friss filmeket is felvonultató rendezvény programja öt spanyol színésznő munkássága köré szerveződik, akik személyesen is jelen lesznek, és közönségtalálkozókon lehet majd kérdezgetni őket. A közönségtalálkozókat Javier Rioyo író-rendező, a spanyol filmhét egyik házigazdája vezeti majd. Manuela VelascoItt lesz a színészi tevékenysége mellett énekesnőként is ismert Ana Belén, aki Démonok a kertben című 1982-es filmjét kíséri; Maria Barranco, akinek Pedro Almodóvar mellett indult a pályája, és a fesztiválon a Kötözz meg és ölelj!-t láthatjuk tőle; az Anyádat is!-ból és A faun labirintusá-ból ismert Maribel Verdú, akinek a Szerencsecsillag című filmjét mutatják be; Elena Anaya (Beszél hozzá!, Szex és Lucía), Almodóvar Cannes-ban debütáló La piel que habito című új filmjének női főszereplője, aki a Hierro című misztikus thrillerben szerepel, valamint a [REC] című népszerű horrorfilm főszereplője, Manuela Velasco, aki most a [REC] 2-vel érkezik. A spanyol filmhét vendége lesz Manuel Gutiérrez Aragón filmrendező-író is, aki a Démonok a kertben és a rendezvény keretében szintén vetített Don Quijote lovag alkotója. A filmhét vetítéseire a belépő 1000 Ft, a kedvezményes páros jegy 800 Ft/fő, az összes filmre érvényes bérlet 700 Ft/film áron kapható az Uránia jegypénztárában. A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal és magyar tolmácsolással vetítik. A részletes program itt található.

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.