Cannes: Drágám, a gyerek legyilkolta a fél iskolát

Némelyik gyerek szörnynek születik vagy némelyik gyerekből a környezete szörnyet csinál? - teszi fel ugyanazt a kérdést Lynne Ramsay az idei cannes-i versenyprogramban bemutatott filmjében, amit tavaly Mundruczó Kornél ugyanitt a Szelíd teremtés-ben. Egyértelmű válasz persze nincs, és a We Need to Talk About Kevin ezzel a gyötrő, soha fel nem oldott kérdéssel mászik a bőrünk alá. Gyerekvállalásra készülő potenciális anyáknak semmiképp sem ajánljuk. Tilda Swinton és John C Reilly a We Need to Talk About Kevin-benA sztori megkavart időrendben érkező visszapillantásokból áll, a jelenetek sorrendjét az összetört Eva (Tilda Swinton) emlékeinek felbugyogása szabja meg. Eva egykor szerette a férjét (John C. Reilly) és a rengeteg utazással járó munkáját, és azt hitte, szeretni fogja majd a fiát, Kevint (Ezra Miller) is. Két röpke, elegánsan nem túlmagyarázott jelenet jelzi, hogy már a terhesség alatt gyanús, Evát és fiát nem egymásnak teremtette a sors. Aztán megérkezik Kevin, és Eva első pillanattól fogva idegenként tekint a kis teremtésre, akit mintha úgy huzaloztak volna, hogy csak az apjával legyen szerethető, az anyját pedig csak megvetésben részesítse. Ramsay három fantasztikus színészt is talált Kevin megformálására: már az egészen pici Kevint alakító kissrác (Rock Duer) is fantasztikusan hozza a hátborzongató hidegséget és rosszindulatot, ami a fiú személyiségét uralja. Tilda Swinton és Rock Duer a We Need to Talk About Kevin-benRamsay tobzódik a vizuális és hangi effektusokban, de nagyon pontosan használja őket, és minden színből, beállításból és zörejből kihozza a maximális hatást. Amikor a paradicsom, a vér és a vörös festék először rímel össze, egy kicsit szájbarágósnak tűnik, aztán ugyanazok az elemek újra és újra visszatérnek, és egyre több jelentéssel ruházódnak fel. Az ügyes képi megoldások közül a leghatásosabb talán az, hogy film első húsz percében csak egy villanásnyira látjuk Kevin arcát, aztán fokozatosan egyre jobban feltárul nekünk, Eva néha kemény, máskor könyörgő és rettegő tekintetét viszont az első pillanattól az utolsóig közelről fürkésszük. De képi és dramaturgiai bravúrok ide vagy oda, a film végeredményben Swintonon nyugszik, aki egy pici pillanatra sem hagy cserben minket, precízen, szívfájdítóan és főleg nyugtalanítóan mutatja meg nekünk Eva ellentmondásos személyiségét. Arany Pálmát neki!