Az OTP szerint lakásépítési támogatást csak 94%-ban kész házra adnak, ami gyakorlatilag az ő értelmezésük szerint a teljesen kész házat jelenti. Igenám, de pénz nélkül nehéz befejezni egy építkezést, így pont a támogatás értelme vész el egy újabb joghézagnak köszönhetően: Családi ház építésébe kezdtünk. 5 éve nincs saját otthonunk. Keresgéltünk sokáig, mivel nem találtunk megfelelő otthont az építés mellett döntöttünk. Az építkezés alatt törekedtünk arra, hogy költség hatékony legyen az építés, és lehetőleg ne kelljen hitelt igénybe venni. Elég gyorsan épült a ház, sokat foglakoztunk vele, a határidős munkáim rovására. Mivel van két gyerekünk, új a ház, adót rendesen fizetünk, és dolgozunk is azóta, hogy az iskoláinkat elvégeztük kihagyás nélkül, leszámítva a szülést a páromnál, úgy gondoltuk, hogy igénybe vesszük a Lakásépítési támogatást (régen szocpol). Két gyerekre a ház energetikai besorolását figyelembe véve 1,56M forint állami segítség jár, ami nem is ennyi. Az ingatlant meg kellett e miatt osztani, néhány igazolásért, tulajdonlapért és a banknak is fizetni kell 45e eljárási költséget. Kb. 150e mindent egybevéve. [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.