Az RTL Klubtól a TV2-höz igazoló Ördög Nóra szerint ő nem áruló és döntése nem alku kérdése volt, ráadásul pontosan tisztában van vele, hogy mi áll a szerződésében és vállalja a következményeket.
Blogjában azt írta a második gyermekével várandós Ördög Nóra, hogy "csak olyan dolgokban vettem részt eddig, amiben 100%-ig tudtam hinni, amiért teljes szívemmel és lelkemmel tudtam lelkesedni, mert csak így van értelme. És nagyon hálás vagyok mindenért, amit az RTL Klubon műsorvezetőként végigélhettem! De egy ideje már érzem, hogy szükségem van új impulzusokra ahhoz, hogy biztosan ne váljak unalmassá" – írta.
"Képernyősként az arcommal, a személyiségemmel képviselem – és így kockáztatom is – több 100 ember munkáját. Lépnem kellett. Áruló lennék? Nem hiszem. Igen, nagyon sokat kaptam és tanultam, amiért cserébe én is szolgáltam 13 éven keresztül: szorgalmasan toltam előre a műsorok szekerét gyakornokként, szerkesztőként, műsorvezetőként, arcként" – tette hozzá.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amúgy se vagyok érte oda... Nekem nagyjából mindegy, hogy hol vezet műsort tündike bündije...
Nem csoda ha egy Oscar díjas operatőr-rendező hajlandó volt leadni az igényességéből, akkor egy "való-világ" csatorna üdvöskéje miért ne tenné?
Hát Nórikám nem tudom ki kapott többet!!
"Találkozunk ugyanúgy a „dobozban”, csak egy gombbal arrébb!"
Ennyi???
Egyetértek @Horizont: -al emberileg én is nagyot csalódtam!!!
Tehát Ördög Nóra egy racionálisan gondolkodó nő:ahogy felmérte mennyivel ismertebb lesz a fotóművész oldalán és otthagyta azt az embert,akihez véleménye szerint igaz szerelem fűzte évekig,most egy pillanat alatt ott hagyta azt a tv-t,ahol egy kis senkiből a tv arca lett,de nem garantálták neki,hogy a továbbiakban is azt csinálhat,amit akar, s nyilván Nánási Pál is korlátlan lehetőségekhez jut asszonykája révén.Ezért nem kell meglepődni Ördög Nóri lépésén !
Lehet majd fogadni: ki tudja túlüvölteni a másikat:)
És van annyi pénz, amennyiért bárki haja korpásodni kezd. NAGYON korpásodni kezd. Nekem is. Neked is.
Ezekhez képest Ördög Nóri tényleg tehetséges.
Az, hogy miért vált, az ő dolga.
Viszont az érthetetlen, hogy ő, aki annyira odavolt a gyerekért, egy újszülöttel és egy egy éves pici baba mellett miért nem rájuk koncentrál - mert abból a havi 2 millából nyugodtan elbabázhatna.
Azok is azonnal kivágnak valakit, ha nincs már érdekük vele...
Miért nem mész szóvivönek,jól mutatnátok a Viktorral aki a melledig érne...TE számitó kis szuka,űlj a kölkeid mellett havi 2 millióból,ha ANNYIRA AKARTÁL GYEREKET !!
Bírom "én beleadok mindent és az arcommal, személyiségemmel képviselem.."
El tudnék képzelni egy valóság showt-t, amiben az ilyen kis üdvöskéket bedobják egy sertéstelepre vagy egy hulladékhasznosítóba munkásnak...
Jó dógába mindegyik olyan okos és szofisztikált...
Arról is agyon blogolta magát...
Én is azt gondolom, hogy maradjon otthon, ha annyira akarta a gyereket...
Miért kell erről tudnia a fél országnak? Ja, mert létezik a retek klubhoz hasonló ,,igényes" bulvársajtó...
És akkor jön egy ilyen "hír", hogy neki meg már a pénz sem számít, csak a "lehetőségek meg a karrier, meg csak az, amit Ő akar" másokra tekintet nélkül...
Kivonul az rtl Magyarországról.
Gyáva és áruló
Ha váltani akart volna akkor nem a TV2-höz megy- egész más a célja- főleg hogy várandós.
Teljesen mindegy hogy mi van a szerződésében - mást nem fog csinálni mint eddig - őt sem az eszéért szeretik az emberek.
TAlán kicsit lehetne anyuka szerepet is vállalnia - nem csak szülni
Vicces lesz a két "celeb" műsorvezető rivalizálása, Clau és Nóri??? Jól fogunk szórakozni.
A bébiszvetterr már nyilván kéznél van-a gyerekei mellé hogy meg ne ártson a szépségének !DDD
Új hozzászólás