Újabb máltai bejegyzésű jachttal gazdagodott a kormányközeli elit Magyarországon.

Újabb, 30 millió forintos luxusjachttal hasíthatnak a NER tagjai az Adrián

Az 50 méter hosszú Seagull MRD tavaly készült Livornóban, máltai zászló alatt járja az Adriát, és a máltai nyilvántartás szerint ugyanaz a cég, az L&L Charter tulajdonolja, mint elhíresült elődjét, a Lady MRD szuperjachtot, amelyik csak 42 méter hosszú, de szintén az olasz Benetti gyárban készült. Az L&L Charter nevű máltai offshore cégről tavaly derült ki, hogy végső tulajdonosa nem más, mint Szíjj László kormányközeli üzletember.

Az Átlátszó írta meg, hogy a 2020-ban készült Livornóban, a Benetti olaszországi gyárában a Seagull MRD nevet viselő, 50 méter hosszú luxusjacht esetében a luxus egyáltalán nem túlzás, a Seagull MRD ugyanis a cég Custom nevű családjába tartozik, ami legtöbbet fizető vevők számára egyedi megrendelésre készülő jachtokat jelenti. A Customban két alkategória van: a 45 és 80 méter hosszúság közötti mega-, valamint a 80 méternél nagyobb gigajachtok.

A cég honlapján ezzel a szöveggel reklámozzák a Custom típusú jachtokat: 

“Azoknak, akik mernek álmodni. Azoknak, akik szabad utat adnak az elképzeléseiknek. Azoknak, akik valóban értékelik a minőséget és a különleges részleteket, amikből személyre szabott termék lesz. Azoknak, akik mindenből a legjobbat akarják, és nem félnek lehetetlent kérni.”

A 49,9 méteres hosszúságával a Seagull MRD a Custom családon belül a megajachtok közé tartozik, az ára 30 millió forint körül lehet.

Forrás: Átlátszó

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Ezért kellett saját kikötőt vásárolni az Adrián... nyilván saját maguknak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton57
@jesz: Remalmaid vannak? Te mar azt is tudod, mit almodik az ellenzek, a maffiakormany VALOSAGAT meg nem latod? Na majd 22 aprilisaban felebredsz!
Yoda69
@kereső: Valószínű Eurora gondolt a cikkiro. 10 milliárd forint.
Csurran cseppen nekik a magyarok adójából.
percsi
@teuton57: Szelektív a gondolkodása, de az is lehet, hogy jövőbe látó.
percsi
A fiden kívül melyik párt, volt miniszter, mert ekkorát álmodni?
magyar1
Ezek miatt megy tönkre a bolygó. Még egy jacht és még egy... kizsigerelni a dolgozó embereket, szegénységbe taszítani őket azért, hogy ezek játszák az eszüket.
magyar1
A milliárdosok a dolgozó embereket egyszer használatos papírzsebkendőnek nézik. Használják és eldobják az eü-t meg leszegényíteni, hogy munkából a halálba kerüljünk. A magáneü-t persze építik. Kecskemét azt hallottam a megyei kórház mellé magánkórházat építenek. Láttam a falak állnak. A szájsebészeten meg egy törött fog kihúzására fél évet kell várni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.