Borkai-botrány újratöltve - Elitélték a az ikerlányokat

1,5 millió forintra ítélte a bíróság a Borkai-ügyben ismertté vált egyik fiatal hölgyet, aki együtt jachtozott a volt győri polgármesterrel.

Szíjj László megszólalt Szijjártó Péter jachtos utazgatásáról

Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa a Portfoliónak adott interjút, amelyben többek között Szijjártó Péter jachtos utazásairól is beszélt.

Szardínián és Nápolyban is jártak a NER luxusjárművei

Az Átlátszó összevetette Szíjj László milliárdos legújabb, tízmilliárdos értékűre taksált szuperjachtjának, illetve a NER legfelsőbb köreihez köthető, ugyancsak milliárdos értéket képviselő magánrepülőjének útjait.

Újabb, 30 millió forintos luxusjachttal hasíthatnak a NER tagjai az Adrián

Újabb máltai bejegyzésű jachttal gazdagodott a kormányközeli elit Magyarországon.

Hatalmas jacht úszott át az apró holland falvakon - videó

A 94 méter hosszú és 13,6 méter széles szuperjacht út közben olyan apró falvakon haladt át, mint Woubrugge vagy Alphen aan den Rijn, ahol 27 méteres magasságával az épületek fölé magasodott.

Varga: mondhatnám, hogy sülne le a képéről a bőr, de nem mondom, mert nem sül...!

A Kedves Vezető, újabban már jacthügyekért is felelős minisztere, nevezett Szijjártó Péter a napokban, megszakítva adriai hómofiszozását, Debrecenbe látogatott.

Jachton pezsgőzött és lazított Kiss Ramóna

A színésznő a Balatonon élvezte a napsütést egy jacht fedélzetén, ahol egy pohár pezsgővel a kézben pihengetett.

Most akár Ön is megveheti J. K. Rowling Amphitrite nevű luxushajóját

A Harry Potter-könyvek sikerszerzője,  J. K. Rowling piacra dobta Amphitrite nevű hajóját, ami egyrészt gyönyörű, másrészt meglehetősen drága, hiszen a leendő vevőnek 19,2 millió dollárt kellene leszurkolni érte.

Luxusjachtja van az egykori MSZP-pénztárnok Puch László családjának Horvátországban

Dalmácia középkori hangulatú városa, a turisták által kedvelt Šibenik kikötőjében horgonyoz a Valery II nevű hajó. A 2004-ben épített, piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is érő katamaránnal egy kisebb társaság kényelmes körülmények között vitorlázhat az Adrián. A 7 méter széles és 13 méter hosszú hajón...

Ez itt egy luxusjacht, a fedélzetén pedig egy ismerős: Mészáros Lőrinc

A világ legsikeresebb gázszerelője Horvátországban élvezi megfeszített munkája gyümölcsét. Nemcsak villája van a tengerparton, hanem