Az elmúlt napok történései sokkolták a közvéleményt. A tálibok bevonulásának "köszönhetően" rég nem látott mértékű figyelem irányul Afganisztánra. A térségbe Magyarország is küldött katonákat, rajtuk kívül pedig biztonsági cégek "zsoldosai" is dolgoztak az országban.

A Blikk.hu Hódosi Zoltánnal készített interjút, aki több könyvet is megjelentetett tapasztalatairól. 

A világ legveszélyesebb országaiban előszeretettel alkalmaznak különlegesen kiképzett biztonsági szakembereket, akik nem katonák – tehát nem egy nemzeti lobogó alatt dolgoznak, nem hadseregben és nem hadműveletekben vesznek részt –, hanem külföldi vezetőket, üzletembereket, diplomatákat, fontos létesítményeket védenek.

Egy Afganisztánban dolgozó magyar zsoldos szerint az amerikaiak nem tettek meg mindent, hogy felszámolják az ellenséges tálibokat

Képünk illusztráció!
Fotó: 123 RF.com

Zoltán már régi motoros ebben a szakmában, 17 éve dolgozik a Közel-Keleten, jelenleg Irakban tartózkodik, de azon kevés magyar közé tartozik, akiknek lehetőségük volt megismerni Afganisztánt is – és nemcsak egy páncélozott autó ablakán keresztül, mint sok öltönyös európainak.

A kormány már évekkel ezelőtt sem tudta kordában tartani a tálibokat, számtalan terrortámadást követtek el. 2009 szeptemberétől 2010 októberéig voltam kint. Egyszer a cég nagyon gazdag tulajdonosára kellett vigyáznom, akinek fontos volt a luxus, így Kabul központjában akart megszállni. Sikerült lebeszélnem, hogy másik helyre menjünk, mert túlságosan támadhatónak találtam a helyet. Amikor Dubajban vártunk az átszállásra, láttuk a hírekben, hogy három rakéta csapódott abba a bizonyos hotelbe, ahova szeretett volna menni

- mesélte Zoltán.

Szerinte az amerikai katonák nem tettek meg mindent a tálib szervezetek felszámolása érdekében.

– Amikor egy helyi cég vezetője elvitt a családjának bemutatni, megálltunk egy hegyoldalba beszélgetni. Azt mondta nekem, hogy látod azt a falut? Az egy tálib falu. Mire én kérdeztem, hogy ha te ezt így tudod, az amerikaiak miért nem mennek oda? Azt válaszolta, mert nem érdekli őket

- idézte fel a párbeszédet Zoltán, aki az afganisztáni és iraki helyzetről, saját élményeiről már két könyvet is írt “A zsoldos – Egy magyar Irak poklában” és “A zsoldos – Háború” címmel.

Zoltán további élményeiről a Blikk.hu cikkében olvashatnak. 

Forrás: Blikk.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Szakadjon már le mindenki erről a hülyeségről, hogy mert Amerika. Adtak annak a hülye országnak ajándékba 20 évet és több milliárd dollárt, mégsem bírtak egy lépést sem haladni. Az amerikai adófizetők nem azért vannak, hogy Afganisztánban béke legyen, és ha 20 év nem volt elég semmire, akkor 100 sem lenne.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
@durbincs: rajtad is láthatók a fogyaték nyomai, hiszen fej nélkül a farkad mit ér ?? gondolj bele max a bányáitokban urhatnámosdit játszhattok vele,
Toller Béla
Mekkora kamu ez ! Naná, hogy egy falu, akárki is lakik abban, ha nem támad, nem zavar, nem érdekel egy hadsereget ! De tényleg, itt már mindenki szakérthet ? Amerika nem az afgánok ellen viselt háborút és nem valaki érdekében !
durbincs
@kissé felnőttem::aki @sgl: is Csak mert maga is műmelleket operáltatott ,arra here testire ? mint a mosónő Timiké ?
durbincs
@Emmersson71:aki @tudode: aki @sgl: is ? Mert már a hosszú mondatok kopizása se a maga az erőssége ? mi 50IQ-s ?
csak mint a kisnyilas @RonaGyuri: aki@Pipás: aki @Dr.Doktorovics trinitron dr.: aki @lampa laz:aki @Qqberci: ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.