A korábbiaknál kevesebb pénzt akart fizetni a szponzor azonos reklámtartalomért, ezt az ajánlatot nem fogadta el a produkció – ezért kezdett adománygyűjtésbe a népszerű tévés. 

A Blikk cikke szerint adománygyűjtésbe kezdett Friderikusz Sándor, aki idén áprilisban indította el a YouTube-on és a Facebookon a saját podcastjét. A cikk kiemeli, Friderikusz 5 hónap alatt 23 adást készített, eddig pedig közel 11 millióan kattontottak az interjúkra, ám ezeket a műsorokat Friderikusz magánbefektetésből szponzorálta, ami eddig 25 millió forintba került.

25 milliós vesztesége van eddig Friderikusz podcastjának, miközben a nézettsége közel 11 millió

Fotó: Facebook/Friderikusz

A beruházás, benne a stúdió építészeti kialakítása, a legkorszerűbb kép- és hangtechnika beszerzése, beépítése, a stúdió komplett berendezése, valamint az idáig látható volt 24 adás összesen 31 millió forintba került. Az egyetlen reklámtámogatásból 4,2 millió forint jött be, a nézői támogatás pedig – a patreon.com-on keresztül – idáig körülbelül 1,5 millió forintot hozott. Tehát az elmúlt 5 hónapban több mint 25 millió forint a Friderikusz Podcast vesztesége

- mondta e lapnak Csenterics Ágnes, Friderikusz sajtósa, aki azt is hozzátette, hogy a tévés a legtöbb munkát maga végzi, és fizetést sem igényelt érte. Arra is kitért, hogy ha nézők mindegyike adásonként 150 forintot fizetne, az már jó lenne. 

A sorozat 15 epizódjának volt támogatója, ám a szerződés lejártakor ez a támogató kevesebb pénztért akart ugyanannyi reklámot, miközben a nézettség az egekbe ugrott, így a produkció nem fogadta el az ajánlatot, ráadásul sok néző is jelezte, hogy nem akar még több reklámot – írta meg Friderikusz sajtósa a lapnak. A népszerű tévés ezért fordult támogatásért a nézőihez még szeptemberben, ami önkéntes alapon működik, a videókért nem lesz kötelező fizetni. A terv az, hogy csak a támogatókból működni tudjon a műsor.

Forrás: blikk.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Málna
@jesz: Egyáltalán nem. Pénzt kér egy szolgáltatásért, de még csak nem is kötelező jelleggel. Ez pont olyan, mint amikor veszel egy újságot az újságosnál. Fizetsz érte. De itt a neten is vannak fizetős tartalmak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@jesz: Azért egy tartalmas munkához kér támogatást kicsit más mint kéregetni!!!
Támogatást kér többek között a Direkt36 a szalonna.hu a Partizán.
Kormányoldali nem kér ne félj mert dől a lé hozzájuk... tavaszig.
rokker33
@Horizont: miért mert megmondom az őszintét? Belevágott valamibe amibe beletörr a bicskája. Sok igazi vállalkozás van kilátástalan helyzetben,mert nem
tudnak fizetni és profitot sem tudnak termelni és mégsem kunyerálnak pénzt nem is adnának nekik csak ezeknek a semmirekellő celebeknek.Undoritó semmirekellők inkább menjenek dolgozni, ne a kamera előtt bohóckodjanak...
Horizont
@rokker33: 1. Nem tört bele a bicskája. A műsora sikeres már 11 millió kattintás van a videókra.
2. Friderikusz nem celeb. Nem semmirekellő, undorító meg végképp nem. Neki ez a munkája és jól végzi.
rokker33
@Horizont: mégis koldul és 25 milliós vesztesége van! Én nem nézem semmibe a munkáját, mert amit mostanában művelt az elég gáz volt! A régi az jó volt, de már ő is eladta magát és én az igazi kétkezi munkában hiszek nem ebben a bohóckodásban.
Emmersson71
@jesz: A Klubrádiónak vagy mondjuk Iványi (nem)egyházának azért kell ehhez folyamodnia, mert ellehetetlenítették őket, míg a NER-közeli médiumok rengeteg hirdetést kapnak és a HIT Gyülekezetéhez dől a támogatás!
Horizont
@rokker33: Biztos úgy van ahogy mondod. Onnan messziről. Az igazi kétkezi munkában hiszel?
Én értékelem. Akkor mi van azzal a sok emberrel akik nem kétkezit végeznek? Köztévé, közrádió? Fridit ekézed? És velük mi van? Amúgy Fridi a komoly gondolkozásúaknak készíti a műsorát. Nem neked.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.