Az énekesnő most nyíltan vallott arról, hogyan éli meg, hogy lassan ő kapja a legtöbb beszólást a hazai celebekről közül. 

Nincsenek könnyű hónapok Tóth Gabi mögött, mivel annak köszönhetően, hogy nyíltan felvállalta, milyen értékeket vall, még annál is megosztóbb személlyé vált, mint amilyen alapjáraton volt. Az énekesnő most egy hosszabb interjút adott az Origónak, melyben többek között arra reagált, ezen értékek, illetve a vallás miképp volt jelen eddig az életében, annak ellenére, hogy a változás sokak szemében pálfordulásnak tűnhetett.

Tóth Gabinak az az álma, hogy a nyugati országok a magyarokról vegyenek példát

Tóth Gabi énekesnő a Himnuszt énekli a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy arról Tóth beszámolt, nemrég nyaralni voltak, kislányukat először vitték el a Balatonhoz, illetve ritkán mennek külföldre kikapcsolódni, mivel állítása szerint ő soha nem vágyott arra, hogy mindenképp másik országban pihenjenek. Az énekesnő a nyaralás előtt Erdélyben turnézott, ami régi vágya volt, ugyanis többször koncertezett már ott, és az ottani magyarok mindig szeretettel fogadták. Mint kifejtette, lelkileg nagyon szüksége volt erre a turnéra az elmúlt időszakban elszenvedett bántások miatt.

Hihetetlen szeretet áradt felém, és ez nagyon jólesett az után a sok támadás után, amit leginkább tavaly nyáron itthon kaptam. Azokban a nehéz hónapokban az erdélyi honfitársaim kiálltak mellettem, támogattak, és én ezt szerettem volna meghálálni, valamit visszaadni ebből a zenémen keresztül

– mondta Tóth Gabi, illetve megjegyezte:

„Az erdélyi magyarok képesek voltak Románián belül a hitükkel, erejükkel megtartani Erdélyt és a magyarságot.”

Hozzátette, hogy véleménye szerint az erdélyi magyarok mutatnak példát nekünk, hogyan vigyázzunk magyar kultúránkra, hagyományainkra, mivel csak így maradhatunk meg magyarnak – állítólag.

Az az álmom, hogy eljön majd az idő, talán nem is olyan sokára, amikor rólunk vesznek példát a nyugati országok. Erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság. Ez a mi küldetésünk. Meggyőződésem, hogy a magyaroknak nincs párja a világon

– különlegesek, egyediek vagyunk, tele tehetséggel, szorgalommal és elképesztő kulturális hagyományokkal

–mondta az énekesnő.

Forrás: Index.hu, Origo.hu

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"...rólunk vesznek példát a nyugati országok". Ez volt a hónap vicce. Köszönjük Gabi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Maradjunk annyiban, hogy Magyarország nem követendő, hanem elrettentő példa a világ számára. Amíg a csúti aljadék a nyakunkon lesz, addig ez csak súlyosbodni fog. Páriák lettünk a világban, ki akarná ezt követni te elmeroggyant?
ómió
@gina: Már megint a saját fajkreténségedet hazudnád másra, bolsiék elmebetege!? Nem kaptál kimenőt?
ómió
@balos: Te buzizol másokat, bolsiék fajaberráltja!? Nem szoptad le egyik fajtársadat se a prájdotokon? Innét a frusztráltságod?
CsipkeRózsa
Mindenkinek van egy álma, Tóth Gabinak ez az álma nem fog valóra válni.
balos
@szópó-ómió: Ezt azért beszéld meg a feleségeddel is,mert nem ezzel váltunk el!
Néro2
Figyelj arrefélé nem olyan hülyék a népek mint te meg a mimagyarjaid.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.