Az énekesnő most nyíltan vallott arról, hogyan éli meg, hogy lassan ő kapja a legtöbb beszólást a hazai celebekről közül. 

Nincsenek könnyű hónapok Tóth Gabi mögött, mivel annak köszönhetően, hogy nyíltan felvállalta, milyen értékeket vall, még annál is megosztóbb személlyé vált, mint amilyen alapjáraton volt. Az énekesnő most egy hosszabb interjút adott az Origónak, melyben többek között arra reagált, ezen értékek, illetve a vallás miképp volt jelen eddig az életében, annak ellenére, hogy a változás sokak szemében pálfordulásnak tűnhetett.

Tóth Gabinak az az álma, hogy a nyugati országok a magyarokról vegyenek példát

Tóth Gabi énekesnő a Himnuszt énekli a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy arról Tóth beszámolt, nemrég nyaralni voltak, kislányukat először vitték el a Balatonhoz, illetve ritkán mennek külföldre kikapcsolódni, mivel állítása szerint ő soha nem vágyott arra, hogy mindenképp másik országban pihenjenek. Az énekesnő a nyaralás előtt Erdélyben turnézott, ami régi vágya volt, ugyanis többször koncertezett már ott, és az ottani magyarok mindig szeretettel fogadták. Mint kifejtette, lelkileg nagyon szüksége volt erre a turnéra az elmúlt időszakban elszenvedett bántások miatt.

Hihetetlen szeretet áradt felém, és ez nagyon jólesett az után a sok támadás után, amit leginkább tavaly nyáron itthon kaptam. Azokban a nehéz hónapokban az erdélyi honfitársaim kiálltak mellettem, támogattak, és én ezt szerettem volna meghálálni, valamit visszaadni ebből a zenémen keresztül

– mondta Tóth Gabi, illetve megjegyezte:

„Az erdélyi magyarok képesek voltak Románián belül a hitükkel, erejükkel megtartani Erdélyt és a magyarságot.”

Hozzátette, hogy véleménye szerint az erdélyi magyarok mutatnak példát nekünk, hogyan vigyázzunk magyar kultúránkra, hagyományainkra, mivel csak így maradhatunk meg magyarnak – állítólag.

Az az álmom, hogy eljön majd az idő, talán nem is olyan sokára, amikor rólunk vesznek példát a nyugati országok. Erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság. Ez a mi küldetésünk. Meggyőződésem, hogy a magyaroknak nincs párja a világon

– különlegesek, egyediek vagyunk, tele tehetséggel, szorgalommal és elképesztő kulturális hagyományokkal

–mondta az énekesnő.

Forrás: Index.hu, Origo.hu

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"...rólunk vesznek példát a nyugati országok". Ez volt a hónap vicce. Köszönjük Gabi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
nagy az arca...nem kellene politizálnia...
simmering73
"...rólunk vesznek példát a nyugati országok". Ez volt a hónap vicce. Köszönjük Gabi.
icegygenabro
Az értékek vallásánál csak a tetkói beszédesebbek!
Gazella
Milyen drogot használhatnak a fideszben??
Jah gabika neked van az a pénz, meg nyelved, hogy mélyen nyalj a zsirbödön szaros seggét.
Nyugat most röhög körbe téged gabika
colibri
Tóth Gabinak agyára ment a fidesz! Az ő értékeivel nem kellene okoskodni. Nem mindegy, hogy valaki okoskodik, vagy az okos hülyéskedik.
justhpeter
Ilyen melegben előfordulhat, hogy az ember megbuggyan...
Qqberci
... merthogy ekkora barmok sehol máshol nincsenek...
kronos3000
Nem szokásom ilyent írni, de ez már tényleg agyhalott kategória.
emerencia
@Horizont:TG sajnos aligha lesz okosabb, intelligensebb attól, ha letesz valami tanfolyamos érettségit. Személyes tapasztalatom, hogy ma már szinte bárki könnyedén meg tud szerezni egy ilyen papírt. Ők ritka kivételektől eltekintve a legtöbben simán el tudják magukat adni nagy tudású, mindenhez értő szaktekintélynek szinte bármely területen. Tóth Gabi énekhangja nagyon szép, abban kellene továbbfejlődnie. Így lehetne tiszteletre méltó művész de ő a jelen "sikereiért" eladta a jövőjét. Kár érte.
emerencia
@Horizont: Az utóbbi öt-hat évben volt szerencsém sok ilyen emberrel dolgozni. A szabályt erősítő kevés kivételektől eltekintve a többségük minden látszat ellenére nem tudta felülmúlni az általános iskolai színvonalat, viszont az önbecsülésük az egekben volt.
Peller Anikó
@Horizont: Hasznosabb nem lenne. Hasznos annak lehet akinek megvan az értelmi képessége ahhoz, hogy ragadjon rá valami az oskolában. Mert beletömni nem lehet.
kulabombaafityiszre
Azért az annyira vicces,hogy mióta olyan nagy keresztény lett "nagykabátban" mutatkozik,mert mégiscsak ciki neki a sok tetoválás.
szaboria1
Egyszerűen nem értem mit akar ez a mű nő, inkább a gyerekével játsszon mint ilyen gondolatokon agyal.
Logogrif
"Celeb"...- ez túlzott minősítés- egy kitartott, jólfizetett pippenytyűűűűű...
Ludmilla
ugye azt senki nem gondolja,hogy amit ez az ostoba birka mond,az mérvadó?
volvós
@Logogrif: ..vagy inkább szopantyúúúúúúúúú mélytorok elvtársnő !!!
134.bátor
De egy kibaszott,undorîtó egy ribanc ez!!!
134.bátor
Takarodjál Erdèlybe innen,ha annyira szeretnek ott!!
ómió
Hát, a fejetlenség meg a buzikultusz ott is mindjárt kisebb lenne!
leszholnapis
miért akarsz rosszat azoknak az embereknek? hogy ugyanolyan vezetöik legyenek akik kirabolják saját honfitársaikat???egy undorito alak vagy
balos
@szópó-ómió:Raportra vár az ereszre a szájer! Kottont hoz ne vigyél!
csipetke
Csak a címre:-Ez tényleg ilyen hülye,vagy ezt mondták neki a pártközpontban, hogy ezt kell terjeszteni? Értem én, hogy a fidesztől kapott milliókért meg kell dolgozni, de ez már gáz. Mintha nem is ebben az országban élne ez az orbán-nyalogány...
balos
@ómió: És ezt pont te mondod?Mint nemzethy-buzy!
gina
Repedtsarkú ribanc, amit ö akar ki a francot érdekel???
gina
@ómió: A te fejed a legnagyobb meleg állaté idióta, a tyúk okosabb mint te és ez a repedtsarkú
Macskaszem
Maradjunk annyiban, hogy Magyarország nem követendő, hanem elrettentő példa a világ számára. Amíg a csúti aljadék a nyakunkon lesz, addig ez csak súlyosbodni fog. Páriák lettünk a világban, ki akarná ezt követni te elmeroggyant?
ómió
@gina: Már megint a saját fajkreténségedet hazudnád másra, bolsiék elmebetege!? Nem kaptál kimenőt?
ómió
@balos: Te buzizol másokat, bolsiék fajaberráltja!? Nem szoptad le egyik fajtársadat se a prájdotokon? Innét a frusztráltságod?
CsipkeRózsa
Mindenkinek van egy álma, Tóth Gabinak ez az álma nem fog valóra válni.
balos
@szópó-ómió: Ezt azért beszéld meg a feleségeddel is,mert nem ezzel váltunk el!
Néro2
Figyelj arrefélé nem olyan hülyék a népek mint te meg a mimagyarjaid.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.