Bíró Ica több ingatlanját is a végrehajtó maffia szerezte meg, kilakoltatással. Az örökifjú modell ennek dacára is bizakodó, úgy érzi, minden rendbe fog jönni.

Bíró Ica megrázó vallomása: "Semmim sem maradt, a házamat bizonyos körök kiváltságosai szerezték meg"

Bíró Ica Marcellina szülinapját ünnepelte Forrás: Bíró Ica, Facebook

Marcellina 70. születésnapján találkoztunk vele, ahol az énekesnő sportruha kollekcióját mutatta be – írja az AC News

„Szülinapot ünneplünk, ráadásul szerepelek is a színpadon, ami kötelez a vidámságra. Ott nem szomorkodunk, hanem mosolygunk, a profizmusnak működnie kell. Nem csak ma jó a kedvem, már túl vagyok az életem legnehezebb időszakán, amikor egy nap két kilakoltatásom volt két összekevert ingatlannal. Óriási hibákat követtek el a végrehajtók. Mostanra normalizálódott a helyzetem, egy ingatlanom maradt, azt eladtam és ebből mindent kiegyenlítettem. Családi segítséggel pedig Budapest mellé költöztem” – kezdte Ica, aki bizakodva néz a jövőbe.

Tavaly kiderült, hogy az engem kipakoló végrehajtónő vastagon benne van az ügyben. A barátok és ügyvédek pedig jelezték, hogy már vannak nyert perek, és átnézzük az én ügyemet is, mert óriási hibák vannak benne. A házamat bizonyos körök kiváltságosai szerezték meg. A rendőrség nyomoz, a papírok szerint bűncselekmény történt. Úgy vagyok vele, hogy semmim sem maradt, a családomnál lakom, innentől csak felfelé mehet az utam

– folytatta az egykori fitness Lady, aki évek óta elkészítteti a horoszkópját. Ennek köszönhető a derűje.

Klári, aki a horoszkópomat csinálta, volt az egyetlen, amikor kilakoltattak, aki azt mondta, hogy nyugi. A horoszkópod azt mutatja, hogy nem lesz itt olyan nagy baj. Benne van a pakliban, hogy visszakapsz mindent. Nemrég felhívott, hogy az idén megvan az esély arra, hogy visszaszerzek mindent. A szavai motiváltak, ugyanis mindig azt mondta, hogy hihetetlen energiák vannak bennem, amivel csak nyerni lehet. Mindvégig ebbe a gondolatba kapaszkodtam.

Sok aljas emberrel találkoztam, akik kifosztottak. Mindezt tanító céllal fogtam fel, és úgy néztem magamat benne, mintha egy film főszereplője lennék. Amikor nagyon mélyponton voltam, akkor is láttam magam kívülről. Ezeket a túlélési technikákat már rég ismertem, amikor a Megújulás titkai című könyvemet készítettem. Az igazságnak pedig előbb utóbb győznie kell, különösen egy jogállamban – zárta sorait Ica, aki az új weboldalát készíti,hogy akit érdekel a sorsa és drukkol neki, az tudja követni.

Forrás: AC News

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
a zorbán jogállamában a sádl maffia ellen egyelőre nem sok esély van, de lesz ez még így se.
drrotf
Talán jobban ki kellene fejteni az igazságot Bíró Icának ahhoz, hogy sokkal többen mellette álljanak.Mindenki tudja, hogy végrehajtani csak jogerős bírói ítéletet lehet, akkor ha a kötelezett határidőben nem teljesít.Amennyiben Bíró Ica elvesztette a polgári ereket , amiben a végrehajtó nem működik közre, akkor neki aki több végrehajtást élt már át, tudni kellene , hogy a kötelezett számára az a legolcsóbb megoldás, ha a végrehajtás előtt önként teljesít, amit Ő oktondi módon csak később teljesített, így persze érthető hogy a végrehajtás költségeivel , ami nem kis összeg,megnövelt tartozást kellett megfizetnie.Azt is tudnia kellett, hogy ha tartozása áll fenn akkor a tartozást úgy kell fizetni, ahogy azt a bírói ítélet mondja, és nem a végrehajtó dönti el a tartozás kiegyenlítésének időpontját.Ilyen eset csak akkor állhat elő ha a kötelezett és a jogosult megegyezett egy másik időpontban a teljesítésre a végrehajtó előtt.Amit Bíró Ica a házának elvesztése után megtett, hogy tartozását rendezte és szabadult a végrehajtás alól , meg kellett volna tenni a végrehajtás előtt mert akkor sokkal kevesebbet vesztett volna.Ebből egy a tanulság, hogy aki tartozik annak a tartozást meg kell adni, mert ha nem akkor sok jóra nem számíthat.S még egy ,a vérgehajtás a jogszerű helyzet visszaállítását segíti, azt jog érvényesítésének az eszköze , módja.Gondolom azzal mindenki egyetért,hogy aki kölcsönt ad , annak segíteni kell abba, hogy a kölcsönt visszakapja ha a lölcsönvevő nem fizeti vissza a kölcsönét a tartozását, és ebben segít a végrehajtó!
jáger laszló
Ica cica még reménykedik a semmiben!!
Ügyvédei pedig csak átverik jó pénzért!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Emmersson71
Akinek több ingatlana is van, majd mindet elbukja, azt nem kell sajnálni! Azon röhögni kell...
Lepényleső
...rántott hússal most időszerű a kedveskedés az egyik kilakoltatónak,
jövő héten amikor rehabilitálva,kártérítéssel a zsebében szabadul,
hátha visszacsinálja,- talán,- de kizárólagossággal csak Icának?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.