Amerikában a hétvégén egyszerre mutattak be két hasonló célközönségnek szóló komédiát, a Steve Carell és Anne Hathaway főszereplésével készült Get Smart című titkosügynök-paródiát (amely a nálunk A balfácán címet viselő 60-as évekbeli tévésorozaton alapul) és a Mike Myers nevével fémjelzett The Love Guru-t. Az összecsapásból egyértelműen a béna ügynök került ki győztesen: a film 39,1 millió dolláros bevétellel trónol a toplista élén, míg Myers szerelmi tanácsadója csak a negyedik helyig jutott 14 milliójával. Anne Hathaway és Steve Carell a Get Smart című filmbenA második és a harmadik helyen szinte döntetlen alakult ki a Kung Fu Panda és A hihetetlen Hulk közt. Az előrejelzések szerint (a végleges számok csak holnap érkeznek) a tohonya harcművész teljesített egy árnyalattal jobban: az animációs film 21,7 milliót termelt a harmadik hétvégéjén, amely csak 35,4%-os esést jelent az előző hétvégéhez képest. A harmadik helyen álló zöld szörny 21,5 milliója ellenben nagymértékű, 61,1%-os esést takar. A jelenleg 96 milliós bevételnél tartó film ennek ellenére valószínűleg túlszárnyalja majd a 2003-as Hulk 132 milliós összbevételét.
A szerelemguru helyett a balfácánt választották
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás