Ez a blog nincs a neten, csatolt link az ablakban, csak a büdös valóság kopog az ajtóban!:)) Az egyik nap néhány barátommal és iskolás cimbivel összefonódtunk és kisebb közösségben, nyilvánosan tesztelni kezdtük az emberek tűrőképességét és reakcióját. Felszálltunk egy kb. 20 fő utasból álló villamosra a 2. kocsiba és csináltunk egy műbalhét. 2 haver leült a székre, az egyik, pedig állva maradt, majd az egyik sráccal megbeszéltük, hogy a következő megállónál szálljon fel a villamosra, majd menjen oda az álló sráchoz és torka szakadtából, kezdjen el vele káromkodni és üvöltözni a villamoson, ami csak a csövön kifér alapon. Tudják mi volt erre a többi utas reakciója? Nos elárulom. Az összes utas, szinte abszolút nyugodtsággal felállt a székről és leszállt az azután következő megállónál. Szerintetek ez normális? Erre ez a reakció a helyes megoldás mostanában, trendi level, nyitott kebel? Vártuk, hogy valaki majd beszól és elkezd okoskodni, de olyan síri csend fogadott bennünket, hogy mi magunk is meglepődtünk rajta. Ott állt a sok ügyefogyott inkább a fagyos hidegben és várta a következő villamost, ahelyett, hogy valaki oda tolta volna a „biciklit” és erélyesen fellépett volna ellenünk, rendőrt hívott volna, miegymás, vagy jól leugatta volna a fejünket. Ebből az a tanulság vonható le, hogy átlépett az ember egy olyan magatartási szintre, ami még a félelemnél is rosszabb elgondolásom szerint. Az abszolút figyelmen kívül hagyás, a nemtörődömség, a kirekesztés, a semmibe vevés, a gyűlölet, a közös érdektelenség és a rezignáció szavaival lehetne a legjobban illetni a történteket leginkább. Arra nincs bátorsága az embereknek már, hogy bárkivel, aki kicsit radikálisan viselkedik, bármi módon szembeszálljanak?? Mert aki igazán fél, az menekül, de közben cselekszik azzal is, hogy elszalad és segítséget hív, hogy elhárítsa maga körül a bajt, hiszen a génjei, vagy lelki világa, ösztönei, erre késztetik. Ha mást nem, akkor legalább fejvesztve el kezd rohanni, mint az őrült… ki letépte láncát… Viszont ezek, mintha mi sem történt volna, felálltak a helyükről és angolosan távoztak a villamosról, mintha csak pápusztai sajtokat, vagy záptojásokat tettek volna a székekre és amiatt. Gondolták magukban, had ordítozzanak egymással azok a seggek, de mi nem kérünk ebből alapon???” Arra lennék legjobban kíváncsi, vajon milyen kolosszális magnetikus erőt, vagy manipulációt kellett „átélniük”, bármi által az emberkéknek ahhoz, hogy idáig, a tehetetlenség és a beletörődés szintjére lesüllyedjenek? Néhány idős asszonyt láttunk azért, hogy összesúgnak, morgolódnak, zúgolódnak és fejet csóváltak, de hogy ezen kívül semmi más nem történt és semmit sem tettek ez ellen, az egészen biztos. Romák sem vagyunk, csak egyszerű taknyos halandó diákok, akik csupán poénból kíváncsiak voltak arra, hogy miként viselkedünk mi „EMBEREK?”, egy rendkívüli szituációban, egy tömegközlekedési járművön. Egyébként, hogy a villamosvezető, pedig gondolatban vajon hol járt az incidens közben, azt csak a jóisten tudná megmondani. Azt is el tudom akár képzelni mindezek után, hogyha mondjuk, szétnyílna a föld az emberek lába alatt, előbb megnéznének, mi van odalent, és csak utána esnének bele a lyukba, mint a lassított felvételen, majd azután kezdenének csak jajveszékelni, miután a halál torkába kerültek, ahonnét hozzáteszem, már nincs visszaút, mert az nem Hollywood! Netán esetleg sokan úgy gondolják, hogy mégis egy láthatatlan védőburokkal, páncélozott bástyával körülvett illúziókkal teli világban koptatjuk a flasztert? No ez az igazi elképesztő, szinte szavakkal le nem képezhető, inkább beteges és igen impulzívan terjedő társadalmi mentalitás és infámia szindróma, amin már szerintem segíteni nem lehet és maga a képtelenség határát súrolja.
Mivé lettünk!?
Forrás:
nincsilyenblogoldalka.hu
Feltöltő: gaborka11
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Verőcei hajótragédia: a baleset előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét
- Súlyos dolog derült ki a verőcei hajótragédiáról: ez mindent megváltoztathat
- Változás a bankkártyáknál, négy nagybanknál is 10 ezer forint felett az éves díj
- Rosszul lett egy kislány egy borsodi buszmegállóban: a mellette álló férfi megpróbálta kirabolni
Itthon
- 2024. May 21., 12:16
Kiderült Magyar Péter titka, ezért nem fog rajta a „politikai átok”
Itthon
- 2024. May 21., 13:00
"Ettől még a nógrádi fideszes urak nem fognak megremegni" – Az Integritás Hatóság indít vizsgálatot kazári 677 milliós bölcsőde miatt
Itthon
- 2024. May 21., 12:33
Nagy Márton kiakadt Matolcsyra: "A jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük rá a lehetőséget"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amúgy nem tudom, hogy fordított esetben te hogyan viselkednél.
Úgyhogy örülj, amiért csak leszálltak, és nem kell az igen magaas kiszállási költséget fizetned. Ha pedig majd egyszer veled a valóságban előfordul kíváncsi leszek mit teszel?
Na és ha valaki még erélyesebben lépett volna fel, és jol elagyabugyált volna...akkor ti kiáltottatok volna rendőrt ?
szerintem egynek sem...sőt te is igyekeztél eliszkolni még a helyről is.
@mandiner:
Szabályos egyenruhában (amit a volán kiadott), bekötött nyakkendőben mentem ki a fülkéből, miután motort leállítottam és a kéziféket behúztam, a randalírozó melletti ajtót kinyitottam és odamentem a két részeg romához.
"Maguk az utasokra vonatkozó szabályokat megsértették ezért önöket az utazásból kizárom. Ott kérem leszállni!"
Leszálltak, gond nélkül.
Szabályos egyenruha és határozott fellépés, akkor még hozott eredményt.
Ma?
Nem tudom mit tennék?
Új hozzászólás