Tízmilliárdra biztosított műtárgyak érkeztek a debreceni Modembe

Megérkeztek Debrecenbe kedden a dél-afrikai Johannesburgból azok a nagy értékű műtárgyak, amelyekből június 18-án nyílik kiállítás a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

Két autó csattant egymásnak Debrecenben reggel

Senki nem sérült meg a karambolban.

Keressük Kovács Szabinát

A 17 éves lány 2018. május 4-én debreceni tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

Bőröndöt lopott egy debreceni férfi

A debreceni körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki ellopta egy utas táskáját.

Nagy baleset történt Debrecen központjában: busszal ütközött és kisiklott a villamos, 12 ember megsérült

Villamossal ütközött össze egy autóbusz szerda délután Debrecenben központjában, a balesetben tizenketten megsérültek – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa az MTI-vel.

Csaknem száz vádlottat ítéltek el egy csalássorozat miatt Debrecenben

Kilencvenhárom embert ítélt el csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hétfőn, nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság. Az ügy három vádlottjának közreműködésével 90 ember jutott hamis adatokkal 310 ezer és 800 ezer forint közötti hitelhez – közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air

Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten.

Belerúgtak a kutyájába, majdnem megölte a támadót a debreceni férfi

Egyetlen ütéssel küldte földre a rugdosódót, aki többszörös arc- és koponyacsonttörést szenvedett.

Kisbusz és személyautó karambolozott Debrecennél 4-es főúton

A 232-es kilométernél félpályán halad a forgalom.

Minek csalni a választási csaláshoz? - Hoztak magukkal még néhány busznyi embert - Városi Kurír

Egy választási számlálóbiztos mesélte a történetet, aki maga is meglepődött az  új arcokon, akiket eddig, pedig most negyedik alkalommal látja el feladatát,  soha nem látott a választási helyiségben. 

Robbanótest kerülhetett elő Debrecennél a a 4-es főút mellett

A honvédségi tűzszerészek lezárták a főutat mintegy 200 méteres szakaszon, amíg bevizsgálták az előkerült holmikat.

Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat

Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat (EEJ) az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) pénteki, madridi döntése alapján.

Egyszerre két vevőnek adta el a lakását egy debreceni férfi

Mindkét féllel adásvételi szerződést kötött, azt nem tudni, hogy gondolta, hogy ezt megússza.

Csak a halálhíreket nem cenzúrázza a Fidesz - Városi Kurír

A Városi Kurír az elmúlt hónapokban többször írt arról, hogy a Fidesz elfoglalta a megyei sajtót, minden lap a párt érdekkörébe került.

A nagy magyar mérnökprobléma

Kvalifikált és rátermett mérnökök nélkül Magyarország nem lehet versenyképes.

Esőisten siratta az éhezőket Debrecenben - Viktor, tényleg nincs mélyszegénység?

Már jóval az ételosztás kezdete előtt közel százan várták, hogy ételhez jussanak.

Bayer lett Kósa bodyguardja? - Városi Kurír

Az a hír járja, hogy az egy hete menekülő és a köz elől bujkáló Kósa Lajos, oldalán Bayer Zsolttal mégis kimerészkedik a megválogatott meghívottak elé.

Kétmilliárddal elszámolták a debreceni strandfejlesztés költségeit – a kormány segít

A kormány további kétmilliárd forinttal támogatja a debreceni nagyerdei strand összesen hatmilliárd forintba kerülő fejlesztését – jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Áramkimaradás volt Hajdú-Biharban, viszont Debrecenben helyreállt a villamosközlekedés

Folyamatosan állítják helyre az áramszolgáltatást Hajdú-Biharban. Ahol még nincs áram, ott továbbra is folyamatos a rendőri jelenlét – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfő délelőtt az MTI-t.

Kósa Lajos Teréz anya NER kompatibilis megfelelője - Városi Kurír

Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője szerint Kósa áldozat.

„Kósa azt gondolta, hogy neki és a családjának is jár honorárium”

Elmentünk Csengerre, ahol a helyieket kérdeztük Sz.-né Marikáról, arról a rejtélyes „háztartásbeli” nőről, aki közjegyző előtt állapodott meg Kósa Lajossal arról, hogy a miniszter 1300 milliárd forintról rendelkezhet. A Magyar Nemzet által kiszivárogtatott dokumentumok szerint Kósa Lajos édesanyja például 800 millió forintot...

Kósa 24 órás ultimátumot kapott

Ha önként nem távozik, Orbán Viktornak kell megvonnia pártja támogatását tőle.

A csengeri nő több szálon kötődik Kósa Lajos köréhez

A Kósa által csalónak nevezett asszony cégében összeérnek a szálak.

Így telnek Roberto Baggio napjai Debrecenben: kedden egy különleges edzésmódszert mutatott be

Roberto Baggio ismertette kedden az "edzők edzőjével", a két éve elhunyt Horst Weinnel kidolgozott FuNino edzésmódszert a debreceni futballegyetemen.

Pszichiátriai beteg okozhatta a debreceni kórháztüzet – egy ember füstmérgezést szenvedett

Vasárnap reggel kigyulladt a debreceni Kenézy kórház egyik épületének egyik kórterme. Az épületből 52 embert telepítettek át más osztályokra, egy ember füstmérgezést szenvedett. A tüzet vélhetően egy pszichiátriai beteg okozhatta.

Kigyulladt egy kórházi helyiség Debrecenben, kiürítették az épületet

Vasárnap reggel tűz keletkezett a debreceni Kenézy kórház egyik épületében, emiatt azt ki kellett üríteni. A tüzet eloltották.

Halálra gázoltak egy gyalogost Debrecenben

Halálra gázoltak egy gyalogost csütörtökön Debrecenben – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Babakocsival ment lopni egy debreceni férfi

Szokatlan álcázási módszert talált, végül rajtavesztett.

Előzetesben van a debreceni gyilkosság gyanúsítottja

Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is – tette közzé a police.hu oldalon a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szombat hajnalban.

Nőket és gyereket vert az utcán a debreceni gyilkosság gyanúsítottja

Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is – tette közzé a police.hu oldalon a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szombat hajnalban.