Hont András mindenkire lő: az ellenzékre, a Publicus közvéleménykutatóra és a Népszavára

„Fogadjunk, hogy hiányérzeted volt!” – írja a publicista a Publicus friss kutatására reflektálva. Bejegyzését azzal fejezte be: zárul az olló.

Dobrevnek beakadt az előrehozott választás – Persze, azt nem tudja, hogyan kéne kivitelezni

Rövid Facebook-videóban jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció listavezetője, hogy összegyűjtötték a DK-MSZP-Párbeszéd EP-lista indulásához minimum szükséges ajánlásokat. Posztjában azért a biztonság kedvéért ismét felhozta az előrehozott választásokat.

"Drogos, közpénzfaló bohóc" – Deutsch Tamást úgy a földbe döngölték, hogy ebből nehéz lesz felállnia

Dobrev már el is fogadta a meghívást. Magyar viszont korábban azt mondta, hogy nem lesz vitapartnere Deutschnak, akit drogos, közpénzfaló bohócnak nevezett.

Vásárhelyi Mária: az alpári megjegyzések nem Dobrev Kláráról, hanem Magyar Péterről szólnak

Valójában csaknem az első perctől kezdve értetlenül és rémülten figyelem azt az agresszív „hájpolást”, ahogyan a barátaim egy része követi Magyar Pétert.

Szelfiháborúzik Dobrev Klára és Orbán Viktor

Talán kevesebb fotó, több program kellene

Dobrev Klára 19-re lapot húzott – Most Debrecenben haknizik az Orbánt leverem június 9-én kampánydumával

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője akkorát blöffölt április elején közösségi oldalán, hogy olyat a legnagyobb pókeresek sem láttak még. Azóta már hallucinált tömegeket is a DK mögé, most pedig ismét azzal haknizik, hogy legyőzi Orbánt.

Dobrev Klára tömegeket vizionál maga mögött, miközben a felmérések szerint pont gyengült a DK

Valaki szólhatna már neki, nézzen hátra, mert alig vannak követői.

Ez a dobrevi összefogás lényege: milliókat költ a DK arra, hogy lejárassa Magyar Pétert

Csak úgy égetik a pénzt a lejárató hirdetésekre, akárcsak a fideszközeli Megafon – tényleg összenő, ami összetartozik.

Szólj be a politikusnak! - címmel hívta egy asztalhoz beszélgetni a Szabadság Körei a Dobrev-Karácsony-Magyar triót

Kampányidőszak van, röpködnek a meghívások olyan nyilvános beszélgetésekre, vitákra, amik segítik a választók felelősségteljes döntéséhez szükséges információk megismerését, vagyis azt, hogy kiderüljön ki, mit akar kezdeni a rábízott lehetőséggel.

Mert nekik Magyarország és a magyar emberek az elsők – Nincs munkája, vagy a fizetéséből nem tud megélni, az nyugodtan éhen halhat a Fidesz álláspontja szerint

Az Orbán-kormány a megélhetési válság kellős közepén magára hagyja a családokat.

Ekkora blöfföt eddig csak a pókerasztalnál láttunk – Dobrev Klára ostobának nézi szavazóit

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője akkorát blöffölt közösségi oldalán, hogy olyat a legnagyobb pókeresek sem láttak még. Vissza fog ütni, hogy ennyire ostobának nézi szavazóit.

Donáth Anna annyira elítéli Dobrev Klárának és pártjának politikáját, hogy maximum csak köszönni hajlandó neki

Sokszor elmondták, hogy az ellenzék esetleges győzelme kizárólag a teljes összefogásával érhető el, ám a Momentum és a DK „gyűlölködése” ezt szinte biztosan megakadályozza.

Dobrev Klára lesz a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje – Hogy is mondta a Halott Pénz: na, még mit nem...

Megegyezett a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Közös listával indulnak és megvan, hogy kit állítanának ki Orbán Viktor ellen

Dobrev Klára nem mert kiállni az emberek elé, a Facebookon ünnepelte Március 15-ét

Nem a mai Magyarországért rántottak kardot a márciusi ifjak – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Alig vannak a parlament előtt az ellenzéki pártok tüntetésén - Úgy tűnik még mindig nem értik mit várnak a választóik -

Közvetlenül a megírdetett kezdési időpont előtt finoman szólva sem dübörögnek a tömegek a Kossuth téren.

Dobrev Klára elmondta a véleményét Novák Katalinról: „Az államfő, aki pedofíliához kötődő bűnözőnek kegyelmet ad, többé nem a családok, a gyermekek védelmezője. ”

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a Facebookon fejezte ki felháborodását.

Pontosan ide költöznek Gyurcsányék az Apró-villából

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára őj lakása valamivel apróbb lesz, mint eddigi villájuk.

Hogy kerül egy mondatba Dobrev Klára, a borzas vértő és a keresztállítás? Kérdezzék Menczer Tamást!

Azt már megszokhattuk, hogy bármi történik, amit rossz fényben akar feltüntetni a regnáló, ott kisvártatva rátérnek a Brüsszel-Soros-Gyurcsány szálra.

Karácsony Gergelyt is beszippantotta a DK

Karácsony Gergelyt is meghívta a szerda reggeli Árnyékkormány ülésére Dobrev Klára.

Orbánnak fájhat a feje: az EU igazságügyi biztosa előtt Iványi Gáborék ügye

Dobrev Klára lépett Iványi Gáborék ügyében, az EU igazságügyi biztosával egyeztetett.

Dobrev Klára: egy szociáldemokrata kormányzásban a nyugdíjas nem kolonc

Dobrev Klára az Árnyékkormány programbemutató rendezvénysorozatának nyugdíjakkal és szociális ügyekkel foglalkozó eseményén beszélt az Árnyékkormány terveiről, a Magyarországnak ajánlott szociáldemokrata fordulatról.

Dobrev Klára: most veszítjük el a jövőt

Egyre kevesebb diák engedheti meg magának a továbbtanulást, most veszítjük el a jövő orvosait és a tanárait Egyre nagyobb terhet ró a hallgatókra az egyetemi tandíj kifizetése.

Dobrev Klára váratlanul felbukkant a Fidesz kötcsei piknikjén szombaton

 Dobrev Klára megjelenése meglepetést okozott a politikai köröken belül – írta meg a Telex.

Dobrev Klára egy amerikai képviselővel találkozott, ezen teljesen kiakadt a Fidesz

„Pressman tartotta nekik a gyertyát” – írja a Fidesz-közlemény a találkozóról.

Dobrev Klára: a baloldaliaknak, szociáldemokratáknak fontos feladatuk választ adni a társadalmi szorongásokra

A baloldaliaknak, a szociáldemokratáknak az a feladata, hogy választ adjanak a szorongásokra, a bizonytalanságokra - mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szombaton.

Dobrev Klára nem várt tovább: drámai videóban fordul a magyarokhoz

Az árnyék-miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg követőivel egy videót szerdán délelőtt.

Dobrev: az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország Európában

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.

Dobrev 2022-ről: Tanítani fogják, hogyan lehet kampányt így elrontani

Dobrev Klára szerint 2026-ban is összefog majd az ellenzék, ő pedig három hónap alatt le tudná hívni az uniós pénzeket.

Gyurcsány: ha van nálam jobb, abbahagyom a politizálást - Magyar Györgynek van egy ötlete....

Egyesek szerint kevés megosztóbb személyiség van a magyar politikai közéletben, mint a 2006-os őszödi igazság- vagy hazugságbeszéd okán – amelynek megítélését bízzuk az utókorra – elhíresült egykori miniszterelnök.