A horgászszövetség azt szeretné, hogy általános iskolai tananyag legyen a horgászat

Vizsga is lenne. Éveken belül elintéznék ezt.

Oda jártam suliba, ahol a szexuális zaklatási botrány kirobbant, és ezt gondolom róla

Abban a középiskolában koptattam a padot anno, amelyikről az egész ország beszél most. Elmondom, hogyan látom ezt a nagy skandalum dolgot.

Nem csak a fejétől bűzlik a hal az oktatásban – élményeim egy „elit” iskolában

Iskolai hálapénzzel például nyolcévesen találkoztam, szóval már az aktuális kormányzati mizéria előtt is bőven volt baj.

Facebookon hívják egymást sztrájkolni a szülők

Újabb tiltakozás készülődik a fennálló oktatási rendszer ellen, Facebookon szervezkednek a szülők, hogy a hónap utolsó napján ne engedjék iskolába a gyereküket. Most a szülők sztrájkolnának.

Tud/Tech - Háromdimenziós oktatás Kisvárdán

A jövő diákjainak az írás és olvasás mellett hamarosan a nyomtatást is el kell sajátítaniuk. A világ számos országában felismerték, hogy a ­3D-s nyomtatás a közoktatásba ágyazva a növekedés egyik motorja lehet. A technológiát már egy magyar iskolában is hasznosítják.

A szocialistákra mutogat vissza a hat éve uralkodó Fidesz

A szocialista kormány idején több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek az utcára és csökkentették a fizetésüket – állította a Fidesz-frakció szombaton Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatára.

Cigány gyerek nem használhatja a magyar gyerek mosdóját

Kémia órán interneteztek, nyolcadikban a negyedikes magyar tankönyvből tanították őket, van, aki 14 éves korában még se írni, se olvasni nem tud. Ők azok a gyöngyöspatai cigány gyerekek, akiket jogellenesen szegregált a helyi általános iskola, és akik ezért kártérítési pert indítottak. Ez nem csak hosszútávú lelki...

Rengeteg pénzt vettek el a gyerekektől

Iskolák százai és tanárok ezrei csatlakoztak a Miskolcról indult tiltakozáshoz a közoktatás rendszere ellen. Rengeteg a panasz, tanárok, szülők és diákok tízezrei érzik úgy, hogy az utóbbi években sokkal rosszabbak lettek a körülmények.

A Klikbe szorult kádári kisember

Figyi KLIK, elárulok egy titkot!

Botrányos az oktatás, de a parkolás se százas egyes iskolák körül +KÉPEK

Sok kritika éri az oktatási rendszert az utóbbi időben, szinte már csak hab a tortán, hogy parkolás sem százas egyes iskolák, kórházak körül.

Így képzelte az egyeztetést a KLIK Dunaújvárosban - 444

A tankerületi egyeztetésen egy kérdésre sem válaszoltak és jegyzőkönyvet sem írtak. A tanárok szolidarításból tapsban törtek ki.

Diktafonnal akarta lebuktatni a szülő a tanárt Kaposváron

Táskába rejtett diktafonnal küldte iskolába egy édesanya harmadikos fiát Kaposváron, hogy a hangfelvétellel bizonyítsa: a pedagógus rászállt a gyerekére, gyakran minősíthetetlen hangnemben beszél a kicsikkel. A szülő lapunknak elmondta: a tanítónő lelki terror alatt tartotta a gyermekét, s ezért kénytelenek voltak iskolát váltani...

Zaklatók és áldozatok az iskolában

Miért csinálják? Ez az első kérdés, ami az ember eszébe jut. Miért nevetik ki a háta mögött? Miért ürül ki a wc, ha ő bemegy? Miért mennek át a folyosó másik oldalára, ha szembe jön?

Hogyan segítsünk annak, aki öngyilkosságot fontolgat?

Rövid időn belül 3 esetről is hallottam.

Gyurcsány: Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek

Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek és a településeknek – mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, tizenkettedik évértékelő beszédében.

Dühös 14 éves fiú lökte fel tanárnőjét – nyomoz a rendőrség

Bedühödött egy nyolcadikos fiú, mikor számon kérték rajta magatartását és meglökte tanárát, aki a földre esett. Rendőrségi ügy lett belőle – számolt be a heol.hu .

Lövöldözés volt egy kanadai iskolában, négyen meghaltak

Négy halálos áldozata van a Saskatchewan államban, La Loche-ban történt iskolai lövöldözésnek, többen megsérültek – jelentette a kanadai rendőrség. 

Lázár: ne a tanárok mondják meg, mi legyen

Több mint 16 ezren tiltakoznak a közoktatás helyzete miatt, a kormány mégsem foglalkozott még velük.

Megmentik a befalazott denevéreket Esztergomban

A falak közé szorult denevérek ügyében összehívott hétfő délelőtti válságértekezleten csak az iskolafenntartó KLIK nem képviseltette magát, de délután megüzenték, kedden érkezik a felmentő sereg – számol be a kemma.hu.

Befalaztak több ezer denevért az esztergomi iskolába

Több ezer denevért falaztak be a felújítás során az esztergomi József Attila iskolába, és az állatok csak kis hányada talál kiutat a csapdahelyzetből. Amikor kicserélték az iskola nyílászáróit, modernizálták a falak hőszigetelését, a denevérek a résekben maradtak.

Életveszélyes a gyulai iskola tornaterme

Már a második tanévet kezdték úgy az Esély Pedagógiai Központ Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola gyulai Pánczél Imre Tagintézményében, hogy a tornaterem életveszélyes és használhatatlan. Az állam a tulajdonos, talán idén felújítják. Addig lehet továbbra is a folyosón tornázni.

Penészes a fal, beázik a tető a dombóvári iskolában

Pert indít a KLIK ellen a dombóvári önkormányzat, mivel szerintük az állami iskolafenntartó szervezet nem fordít elegendő pénzt a település tanintézményeinek karbantartására, írja a Népszabadság. Dombóváron hét, önkormányzati tulajdonban lévő általános és középiskolát vett át a Klik 2013-ban.

10 fok sem volt az tanteremben, hazaküldték a diákokat

Hazaküldték hétfőn a harmadik óra után az összes középiskolás diákot a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból – vagyis az egykori Ságváriból – írja a Délmagyar .

2000 hallgatóval csalt egy szegedi alapítványi iskola

Több száz millió forintos csalás miatt vádat emeltek egy szegedi alapítványi iskola vezetőivel szemben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

311 fantomdiák után vett fel pénzt egy szabolcsi iskola

Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Egyesült Arab Emírségek: reál tudományokban tarolnak a lányok

A jelenség okairól és az elért sikerekről az ottani robotikai intézet igazgatója, Dr. Lakmal Seneviratne nyilatkozott.Bár a robotika a nyugati világban sem áll annyira távol a nőnem tagjaitól, mint a több évtizede „férfiasnak” számító területek, tőlünk keletebbre meglepő…

Rosszul tanul a gyermeke? A kormány rögzítené az adatait

A Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint korai jelzőrendszer kiépítését tervezi a kormány, amely segítene megakadályozni a lemorzsolódást a veszélyeztetett tanulók körében.

Ingyenes oktatás? Még a szakkörökért és az énekkarért is fizetni kellene ezentúl

Kikerült a kormány oldalára a közoktatási törvény módosítási tervezete. Eszerint a jövőben fizetni kellene a tanulmányi és szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, de még a házibajnokságért is – értesült az Eduline . 

Egy magyar anyuka elkeseredett levele az oktatási rendszerről

Terjed a Facebookon egy levél Kormos Anett tollából.

Ha egy kisvideót nézel ma meg egy iskolai problémáról, ez legyen az!

Szegedi tömörkényes művészetis diákok munkája ez a kisfilm, mely a maga műfajában zseniális. Ugyanakkor egy nagyon is valós és létező problémát dolgoz fel.