????????? - Százmillió dózist vásárol a Pfizer/Biontech vakcinájából egy kínai gyógyszercég -????????
A Fosun sanghaji székhelyű gyógyszercég szerdán bejelentette, hogy százmillió dózis koronavírus elleni vakcina behozataláról kötött megállapodást a német Biontech gyógyszergyártóval, amely az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki oltóanyagát.
"Amit akartunk, meg tudtuk nézni" - Kínában vizsgálódott az OGYÉI
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői – mondta el az MTI-nek szombaton telefonon nyilatkozó Lukács Ferenc, az Intézet Hatósági Ellenőrzési Főosztályának vezetője.
Közös vállalatot hoz létre a kínai Geely és a tajvani Foxconn
Közös vállalatot hoz létre a kínai Geely autógyártó és a tajvani Foxconn elektronikai vállalat, hogy kész autókat, alkatrészeket és okos vezetési rendszereket, valamint az elektromos autókkal kapcsolatos konzultációs szolgáltatásokat nyújtsanak más autóipari vállalatok számára.
Folytatódott a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése
Folytatódott a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése decemberben.
800 milliós épületet vesz a magyar állam egy kínai egyetemnek
Nem tudni még, melyik épület.
800 milliós ingatlant kaphat Magyarországon egy kínai egyetem
A kínai Fudan Egyetem budapesti elhelyezéséhez a kormány komoly segítséget nyújt, ugyanis egy 800 milliót érő épületet ad nekik a kezdéshez.
Kína – a koronavírus-járvány miatt – már 2028-ban lehagyja az USA-t
Mivel Kína eredményes választ adott a koronavírus-járványra, az ázsiai ország gazdasága még az évtized vége előtt, 2028-ban lehagyja az amerikai gazdaságot.
Amit nem ajánlunk az ünnepi asztalra: a kínai Meki ajánlatából a löncshúsos-csokiskekszes hamburger
Persze a kulináris-demokrácia jegyében tartsuk tiszteletben mások -jelen esetben a kínai emberek- ízlését, ha elvárjuk, hogy ne fanyalogjanak, ha a zsírban tocsogó hazai spéci kajákról olvasnak.
Koronavírus: Kínában mindössze 15 új fertózöttet regisztráltak – Szinte teljesen vírusmentes az ország, ahonnan indult
Egyre jobb a helyzet.
Az orosz után már a kínai vakcinát is vizsgálhatjuk, ha meggyőző, abból is vásárol a kormány
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.
Szijjártó rottyon van
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a karantén 7. napján arról számolt be, hogy „a tünetek nem engednek”, úgy érzi magát, „mint egy komplett influenzabeteg”. Elmondta azt is, hogy az éjjel újabb 1 millió darab favipiravir tabletta érkezett Kínából, és a hétvégén Japánból is jön egy újabb, 1 milliós...
Kínából rendelnél karácsonyi ajándékot?
Ha Kínából rendelnél karácsonyi ajándékot, jó ha tudod, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak.
Különös, eddig soha nem látott veszélyre figyelmeztet Észak-Korea vezetősége
Kínából érkező sárga porfelhőre figyelmeztetik őket.
Trump alig néhány nappal a választás előtt "erőt mutat" - beveti a patiőrséget
Trump a parti őrség hajóit telepíti a Csendes-óceán nyugati vidékére - jelentette be pénteken Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki a döntést biztonságpolitikai okokkal magyarázta.
A kínai milliárdosok a koronavírus-járvány alatt is gazdagodtak
Az 500 leggazdagabb kínai üzletember vagyona idén jobban gyarapodott, mint az elmúlt öt évben összesen.
Több ezer elpusztult háziállatot találtak dobozokban egy kínai raktárban
Mintegy 5000 állat, nyulak, tengerimalacok, macskák és kutyát tetemeit találtak meg dobozokban tárolva egy logisztikai létesítményben a közép-kínai Honan tartományban.
Orbán Viktor jókívánságát fejezte ki Kínának a koronavírus kapcsán
Szerinte elmélyült a barátságunk.
Tik-tak, tik-tak múlnak a TikTok percei
Tik-tak, tik-tak múlnak a TikTok percei és 2020. szeptember 15-ig eldől, hogy Donald Trump beváltja-e a szavát. Ami nem más, mint egy fenyegetés a TikTok tevékenységének betiltására az USA területén.
Jackie Chan pénzdíjat ajánlott fel annak, aki megtalálja a koronavírus ellenszerét
A Jackie Chan a 65 éves hongkongi filmcsillag egymillió jent (kb. 132 000 euró) ajánlott fel annak a kutatónak vagy intézménynek, amelyik megtalálja a koronavírus hatékony ellenszerét.
Szél Bernadett: teljes abszurd. “Eligazítást” kaptam a Kínai Nagykövetség úgynevezett “Politikai Osztályától”
“Egész eddigi politikai pályafutásom legabszurdabb mozzanata ez.
Egyre durvul a balhé Amerika és Kína között
Komoly szankciók jönnek.
A várakozásokat magasan túlszárnyalva nőtt Kína exportja júliusban
A várakozásokat magasan túlszárnyalva növekedett Kína exportja júliusban, az import azonban csökkent.
Hat év óta először látogat Tajvanra amerikai kormányzati delegáció
Tajvanra látogat Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter egy küldöttség élén – közölte az emberi erőforrások és az egészségügy minisztériuma helyi idő szerint kedd este Washingtonban. Hat év óta most először látogat amerikai delegáció a szigetre, amelyet Kína saját részének tekint, és 1979 óta először vezeti a...
Figyelem! Felütötte a fejét egy, a koronavírusnál is veszélyesebb kór!
Kazahsztánban egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó betegség jelent meg, ez a kór a koronavírusnál is halálosabb – számolt be a CNN.
Kína szerint egy koronavírusnál is veszedelmesebb járvány terjed jelenleg
Szerintük Kazahsztánban terjed, ám az ottani kormány ezt tagadja.
Megszereztük a listát: kiktől vett, és kikkel szereltetett be a kormány lélegeztetőgépeket?
A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a lélegeztetőgépek átlagára 56 647 euró, átszámítva durván 19 millió forint volt. A gépek üzembe helyezésére további 7,5 milliárd forintot költöttek.
300 milliárd forintért vásároltunk 16 ezer lélegeztetőgépet Kínától – úgy tűnik, teljesen feleslegesen
Túlköltekezhette magát a külügy.
Magyar férfi ellen emeltek vádat kémkedésért Kínában
A két letartóztatott kanadai közül az egyik magyar állampolgársággal is rendelkezik.