Megölte és megcsonkította a kisfiát, amiért bepisilt

Kegyetlenül végzett a 9 éves gyerekkel a begőzölt apa, aki szerint a feleségét terheli a felelősség.

Kína egy részén tilos a tánc

Kínában igen népszerűek a köztéri táncok.

Csirkeólban garázdálkodott Putyin Kínába kóborolt tigrise

A tigrist még a nyár elején Vlagyimir Putyin orosz elnök engedett szabadon, és most az északkelet-kínai vadászmezőkön kóborol.

A “hosszú élet szigete” lett a dél-kínai Hajnan

A dél-kínai Hajnan megkapta a hosszú élet szigetének titulusát, miután több mint 1900 száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek - számolt be egy idősekkel és hosszú életűekkel foglalkozó nemzetközi szakértői testület (ISCPAL) döntéséről a kínai média pénteken.

Mik a kínai milliomosok kedvenc márkái?

A kínai szupergazdagok ugyan a tavalyi évben 25 százalékkal kevesebbet költöttek a vártnál, azonban még mindig megvan bennük a luxusmárkák iránti birtoklási vágy.

Így vásároljon H&M, Zara, Mango ruhákat

Nagy nyugati ruhamárkák buknak meg leggyakrabban a minőségellenőrzéseken Kínában – derül ki a felügyeleti hivatal első féléves statisztikáiból.

Bővít a PSA Peugeot Citroën Kínában

A Dongfeng Motor Corporationnel közös vegyesvállalat (DPAC) megkapta az engedélyt a 12,3 milliárd jüan (474 milliárd forint) beruházási értékű üzem megépítésére.

Mélyebb összefüggések

Mert, kérem szépen, nem gondolkodunk mélyebb összefüggésekben, nagyobb távlatokban.

A kínai beszállítók máris ráugrottak az orosz élelmiszerpiaci résre

A China Daily beszámolója szerint máris közvetlenül szállítanak élelmiszert az Oroszországi Föderációba kínai cégek, amelyek hatalmasat profitálhatnak a nyugati országokra Moszkva által kivetett exporttilalomból.

Okosautókat fejlesztenek már Kínában is

Világhálóra kötött, egymással kommunikáló és vezető nélküli járműveket fejlesztenek a kínai technológiai cégek hazai autógyártókkal együttműködve.

Elektromos autók használatára utasít és ösztönöz a kínai kormány

Környezetkímélő elektromos autók vásárlását írják elő a helyi kormányzatoknak a kínai kormányszervek, egyben támogatást helyeztek kilátásba új autók vásárlásához - derült ki egy frissen közölt pekingi dokumentumból.

Karl Marx egy levele kerül kalapács alá Sanghajban

Első alkalommal kerül árverésre Karl Marx egy kézzel írott levele Kínában, ahol a marxizmus a mai napig kötelező tantárgy.

Kínai-magyar orvosi központot hoztak létre Budapesten

Kínai-magyar orvosi gyógyítói központot hoztak létre Budapesten, a VIII. kerületi Benyovszky Móric utcában. Az intézmény magyar-kínai kormányzati együttműködésben alakult meg, célja, hogy Magyarországon is teret kapjon a világ számos országában elismert kínai és a nyugati orvoslás együttes alkalmazása.

Brutális testőrképzés Kínában – nőknek

Azon hölgyek számára, akik szeretik a férfias

Vége az SMS-nek? Alig használják már az emberek

Kínában alig küldenek már SMS-t, az internetes csevegőprogramok vették át a virtuális beszélgetés terepét.

Meghalt, mert túl sokat nézte a foci világbajnokságot

Kínában meghalt egy 25 éves férfi, mert túl sokat nézte a futball világbajnokságot, és a tévézés miatt több éjszakát kihagyott.

Bővíti kapacitását, javít a minőségen a kínai vasút

Több szuperexpresszt, a szolgáltatásban színvonalemelést ígért július elsejétől a kínai állami vasúttársaság, a China Railway Corporation (CRC) szerdán.

Kínával boronálna össze minket Szijjártó Péter

A közép- és kelet-európai országok és Kína szorosabb gazdasági együttműködését szorgalmazta Szijjártó Péter, a magyar-kínai kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos Ningpóban – közölte Fülöp Judit, a kormánybiztos sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.

Rejtélyes mintázatok a Gobi sivatagban

Először 2011 novemberében írtunk arról, hogy a Google Earth felvételein különös alakzatokat látni a kihalt sivatagban. Ezek valószínűleg titkos kínai katonai létesítményeket takarnak. Most újabb mintázatokat találtunk.

Robotok váltják az embereket Kínában

A dél-kínai Kanton város kormányzatának friss döntése értelmében a gyáripari üzemekben a drága élőmunkát kiváltandó, a gyáripari termelési érték 80 százalékát 2020-ra robotokkal fogják előállítani.

Három évet kapott az internetes álhír-terjesztő

A kiszabható legsúlyosabb büntetésre, három év börtönre ítélte a pekingi Csaojang kerületi bíróság azt a férfit, aki ellen először indítottak eljárást interneten terjesztett álhírek, illetve rágalmazás miatt.

Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és a kínai miniszterelnök

Megbeszélést folytatott egymással telefonon szerdán Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő – tájékoztatta Szijjártó Péter kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos az MTI-t.

Megnyílt a világ legnagyobb akváriuma

Elképesztő méreteiről vált híressé Kína legújabb óceánparkja, amely a hivatalos visszaigazolások szerint több világrekordot is megdöntött. 

BRICH Gyengélkedés

BRICH Gyengélkedés látható az ETF heti grafikonján.

Miért bukott meg a túrórudi Kínában?

Olvasom a Piac és Profitban a cikket.

Sírva telefonál feleségének Kínából

Kéthetes gyógykezelését tölti Kínában Bajor Imre, akiről előző héten derült ki súlyos betegsége: agydaganatban szenved, de egyelőre nem tudni, jó- vagy rosszindulatú a tumor.

Kína egyre gyengébb

Amennyiben megtörténik a letörés, akkor a következő védvonal a legutóbbi 2011-es mélypont lehet, ami cirka a letörési árfolyamtartománytól mérve 11-13%-os csökkenést hozhat.

Kínában diagnosztizálják a legtöbb új rákos megbetegedést

Kína világelső az új daganatos megbetegedések és a rák miatti halálozások számát tekintve.

Kínai Ébredés

Amennyiben marad ez a pozitív hangulat és a kínai vezetők is pozitív hangvételt kommunikálnak a gazdaság felé, akkor egyenlőre folytatódhat az emelkedés ETF Alapban.

Orbán elszólta magát

A kormányfő Pekingben arról beszélt, hogy Kína óriási előnye a politikai stabilitás és neki is ez a célja Magyarországon.