Pár éven belül 370 ezer ember hagyhatja el Magyarországot

Miközben évek óta komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak az elvándorlás, a külföldi munkavállalás családokat szakít szét, egy most publikált nagyszabású kutatás szerint a folyamat nem ért véget.

Elszegényedett, külföldön folytatná a Barátok Közt sztárja

Berényi Zsuzsaként ismerte az ország Csomor Csillát, a Barátok Közt egykori szereplőjét. Miután kiszállt a sorozatból, önálló színházi estjeivel járta az országot. Munkáját azonban sajnos egyre kevesebb érdeklődés övezi, a szakma peremére szorult.

Egyre több magyar diák tanul külföldön

Egyre több magyar diák jelentkezik valamilyen külföldi felsőoktatási intézménybe. Erről a legfrissebb adatokat a 444 gyűjtötte össze.

441 millióból méri meg a kormány, mennyire kedvelik külföldön

Bruttó 441 millió forintot költ a kormány, hogy felmérje, a környező országokban és Közép-Európában mit gondolnak róluk. A felmérést végző cég tulajdonosa a Nézőpont Csoport Zrt..

New York Times: Orbán palira veszi az Európai Uniót

A lap szerint a kérdés az, hogy meddig tűri az EU, hogy Magyarország semmibe vegye az alapértékeit.

Ingyen utazhatsz Új-Zélandra, ha jelentkezel az állásinterjúra

A világ minden tájáról keresi a szakértőket a wellingtoni techipar, száz szerencsés jelentkező pedig most ingyen utazhat Új-Zélandra, hogy bizonyítsa tudását és körbenézzen a városban.

Trump Orbánt, Orbán Putyint másolja

Az amerikai elnöknek a putyinizmust idéző magyar papírdemokrácia a minta.

A Pentagon vezetője megkongatta a vészharangot Magyarországnak

A Pentagon vezetője, James Mattis jelezte a NATO-tagországoknak, hogy növeljék a katonai kiadásaikat az év végéig. Ha ez nem történik meg, Mattis szerint az USA csökkenti az elkötelezettségét az érintett országok felé.

A Siratófalat még Chuck Norris se tudta elmozdítani – elkészült a legjobb viccvideó Trumpnak

Miután egymás után csatlakoztak az európai országok Trump kiparodizálásához, végre Magyarország is elkészítette saját viccvideóját az amerikai elnök számára. Ez sem lett rossz, de amit Izrael csinált, az parádésra sikerült:

És akkor eljött a pillanat, amikor rácsapták a telefont Trumpra

Alec Baldwin már hosszú hónapok óta játssza el (nem is akárhogyan) Donald Trumpot az egyik legnépszerűbb amerikai showműsorban, a Saturday Night Live-ban. Mára szinte tökéletesen elsajátította az igazi elnök mimikáját, hanghordozását, beszédstílusát és testbeszédét. Tényleg ijesztően jól csinálja.

Trump nem szórakozik, rendelt 90 bombázót

Az elmúlt napokban eléggé eldurvult a viszony Irán és az Amerikai Egyesült Államok között. A következők történtek:

Felfegyverzett csecseneket fogtak el Bécsben

A belügyminisztérium szerint nem terrortámadásra készültek.

Bíróságok tették helyre Trumpot

Az elnök rendelete ellenére maradhatnak a vízummal rendelkező muszlimok.

Schulzot legalább annyira kedvelik a németek, mint Merkelt

Németországban a lakosság csaknem kétharmada szerint jó kancellárjelölt a szociáldemokrata párt (SPD) számára Martin Schulz, választói támogatottsága pedig megegyezik a hivatalban lévő kormányfő, Angela Merkel támogatottságával - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

Szuperkínos információkat szivárogtatnak Trumpról

Alig pár napja tette le az elnöki esküt Donald Trump, máris teli van a sajtó a Fehér Ház belső ügyeiről szóló cikkekkel. És ez leginkább az amerikai elnök mellett dolgozó embereknek köszönhető, akik nem restek kiadni a főnöküket rossz színben feltüntető kínos sztorikat. Az újságírók, akiket Trump sikeresen felbőszített...

Külföldre küldött Erzsébet-utalványok: 380 millió forintot dobtak ki az ablakon

Csütörtökön számolt be arról az RTL Klub, hogy a külföldön élő

Háborúra készül a NATO: 2500 amerikai tankot küldtek Európába

Több mint 2500 páncélozott harci járművet szállított a németországi Bremerhavenbe az amerikai hadsereg, további 1600 tankot pedig Hollandiába telepítenek. Mindeközben a NATO több ezer katonát állított készültségbe az orosz határon. Mint arról korábban írtunk, az Egyesült Államok Magyarországra is telepít katonákat 2017-ben.

Tavaly több mint 1,7 milliárd euró értékben történtek ingatlan-adásvételek Magyarországon

A kereskedelmi ingatlanbefektetési tranzakciók volumene 270 millió euró volt 2016 utolsó negyedévében - derül ki a JLL legfrissebb kutatásából.

Meghalt Debbie Reynolds, lánya, Carrie Fisher halála után egy nappal

Debbie Reynolds, énekesnő, popsztár, az Ének az esőben és az Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown sztárja, Carrie Fisher színésznő édesanyja lánya után egy nappal 84 éves korában elhunyt szerdán.

Letartóztatták azt a férfit, aki lerúgott egy nőt a lépcsőn

Egy berlini buszpályaudvaron fogták el.A 27 éves támadót egy távolságibusz-pályaudvaron fogták el, ahol még az egyik buszon ült, amely épp megérkezett Dél-Franciaországból.

Az FBI szerint is belenyúltak az oroszok az elnökválasztásba

Putyin szóvivője bizonyítékokat követel...

A csíksomlyói búcsú tüzeli az újabb magyar-román konfliktust

Az RMDSZ szerint diszkrimináció, hogy a minisztérium nem terjesztette fel az ünnepet a világörökségre.

International Lover

  International Lover   Már megint egy újabb kuncsafthoz utazott, ezúttal Németországba.

Az észak-koreai családokban most már egyszerűen csak megkérik a nagyszülőket, hogy legyenek öngyilkosok

Az ok egyszerű: annyira szegények, hogy képtelenek kifizetni a gyógyszereiket, vagy egyszerűen csak etetni őket.Az ok egyszerű: annyira szegények, hogy képtelenek kifizetni a gyógyszereiket, vagy egyszerűen csak etetni őket.

Franciaország lehet az első, ahol betiltják a műanyag poharakat és evőeszközöket

Júliusban betiltották a műanyag zacskók használatát, de Franciaország máris továbblép.Az új törvénynek az ökológusok örülnek a legjobban, hiszen csak műanyag poharakból évente hárommilliárd végzi a kukákban, és ma már rengeteg alternatíva van – akár kukoricakeményítőből is készülhet 30 nap alatt lebomló szilárd,...

Magyarul írt a Népszabadságról az EP elnöke

“Felszólítjuk a magyar hatóságokat, tegyenek meg minden lehetséges intézkedést annak biztosítására, hogy a napilap újra működhessen és minden újságírója újra munkába állhasson” – fogalmazott az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője.

Videó: így reagálnak a britek a strandra érkező gumicsónakos migránsokra

Érdekes szociológiai kísérletet hajtottak végre az átverésekben utazó Trollstation tagjai az angliai Brighton egyik strandján. Arra voltak kíváncsiak, a strandolók miként reagálnak, ha meglátnak két menekültet, akik gumicsónakjukkal megérkeznek a partra, menedéket kérni Nagy-Britanniában.A két férfihez először egy igencsak...

Orbán Viktor, ahogy csak messzi idegenben láthatják

A magyar miniszterelnök fotósa érti a dolgát, a világ minden táján igyekszik esztétikus kampányfotókkal frissíteni Orbán Viktor Facebook-oldalát.

Havi 130 ezerbe kerül egy menekült ellátása - Nethir

Havonta 130 ezer forintjába kerül az országnak egy menekült ellátása, ami elviselhetetlen terhet jelent a magyar költségvetés számára – közöle Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető.

Már 400 ezren léphettek le külföldre dolgozni

„Az utóbbi bő évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak, fiatalabbak, többségében hajadonok, illetve nőtlenek” – derítették ki a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársai több adatforrás elemzése után – írja a Világgazdaság.