MSZP: hagyja abba "a felháborító költekezést" a jegybankelnök!

Az MSZP "a felháborító költekezés" abbahagyására szólítja fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét.

Bukik-e a bankelnök?

Matolcsy Györgyöt most hozzáértő gazdasági jogászkörök szerint három, azaz 3 darab vétséggel(?), bűncselekménnyel(?) is meg lehetne gyanúsítani, már ha valóban megtörtént.

Ötpárti kormányváltók: Orbán tudott-e Matolcsy kiszivárogtatásáról?

Az ötpárti ellenzéki szövetség szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek tisztáznia kell, tudott-e arról, hogy Matolcsy György 2011 novemberében „bennfentes információkat szivárogtatott ki" a Goldman Sachs bankárainak, illetve hogy utasította-e erre az akkori gazdasági minisztert.

Egy Frei-regény adta a lovat Matolcsy alá

Matolcsy György volt kabinetfőnöke, Wiedermann Helga Sakk és póker című könyvéből az derül ki, hogy Matolcsy 2011 novemberében - még nemzetgazdasági miniszterként - egy éjszaka alatt elolvasta Frei Tamás A bankár című regényét, amelyből egyből ráismert a forint elleni támadás okaira.

Oh, shut up! - Matolcsy és a forint

Matolcsy szavára a forint ismét táncba kezdett, ma délelőtt két éves rekordot döntött az árfolyam. Meddig még?

Ennyit keresnek az MNB vezetői - íme, a részletek

Miközben az MNB első emberének friss vagyonbevallása szerint nincs tartozása, mindhárom alelnöke néhány millióval tartozik a bankoknak, ráadásul közülük Windisch Lászlónak gyakorlatilag nincs megtakarítása – írja a Napi.hu . A mostani adatok szerint Matolcsy Györgynek nincs nagy értékű ingósága, míg a megtakarításai között...

Bajnai: Matolcsy számoljon be a monetáris politikáról!

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerint Matolcsy György jegybankelnöknek a parlament gazdasági bizottsága előtt kellene beszámolnia a forintárfolyam alakulásáról, és felül kellene vizsgálni a növekedési hitelprogramot is.

Matolcsy: a kormányoknak és jegybankoknak együtt kell működni

Olyan időket élünk, amikor a kormányoknak és jegybankoknak nagyon szorosan együtt kell működni, össze kell fogni – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank által rendezett Lámfalussy-konferencián pénteken Budapesten.

Ezek a bankok vonulhatnak ki Magyarországról

A következő fél-másfél évben a nyolc hazai nagybankból négy kivonulhat Magyarországról – mondta a Hír TV Bruttó című műsorában Matolcsy György. A Hír24 összefoglalójában azt írja, Matolcsy szerint a megoldást részben a magyar tulajdonú kis- és középbankok szerepének erősítése jelenti, de az is elképzelhető, hogy új...

Matolcsy: törvény kell a devizahitelesek problémájának megoldásához

A devizahitelesek problémáját jogi úton, törvénnyel lehet visszamenőlegesen is megoldani – jelentette ki a jegybank elnöke a Hír TV Bruttó című műsorában szombat este.

Lejárt tagság

A miniszterelnök szerint elitváltásra van itt szükség.

Olli Rehn nem teljesíti Matolcsy óhaját

A jegybankok függetlenül végzik a munkájukat, ahogy az Európai Bizottság és Olli Rehn alelnök is, akinek nem áll szándékában lemondani – közölte az MTI kérdésére pénteken az Európai Bizottság szóvivője, Pia Ahrenkilde Hansen.

Simay: Matolcsy György kommunikációs offenzívája

Matolcsy György, mint Nemzeti Tündérmese-felelős már nem egyszer szerezhetett vidám pillanatokat a környező országokban.

Matolcsy: Olli Rehn mondjon le!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a hitelminősítőknek meg kellene kezdeniük a tárgyalásokat Magyarország felminősítéséről.

Matolcsy: folytatódik a növekedési hitelprogram

Folytatódik a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amely 2014 tavaszától, nyarától új lendületet kap – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hitelprogramról tartott konferencián szerdán Budapesten.

A Corvinus Válasza!

Tisztelt Egyetemi Polgárok, Kedves Kollégák!

Matolcsy György az euroövezeti válságról beszélt Habony Árpáddal

A műbútor-restaurátorból, majd koronaőrből lett miniszterelnöki tanácsadó újabb rejtett képességére derült fény.

Fideszes: Számlálandj kilencig az kezeden

Ugyanakkor persze részben igaz az az állítás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tehet a jelenlegi helyzetről.

Valuta alaptalanul, azaz Matolcsy alapján a jövő

Matolcy György végre tényleg kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). A választási kampány során szinte biztosan ezerszer fogjuk hallani, hogy Orbán Viktor megígérte a sallert, és lám, Matolcsy lekeverte.

Előtörlesztés miatt bezárja magyarországi irodáját az IMF - videó

Bezárja magyarországi irodáját az IMF, miután Matolcsy György jegybankelnök levélben jelezte Christine Lagardenak, hogy Magyarország előtörleszti a 2008-ban, a valutaalaptól felvett hitelt, így nincs szükség tovább az IMF itthoni jelenlétére.

Valuta alaptalanul, azaz Matolcsy alapján a jövő

Matolcy György végre tényleg kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). A választási kampány során szinte biztosan ezerszer fogjuk hallani, hogy Orbán Viktor megígérte a sallert, és lám, Matolcsy lekeverte.

Az IMF nem keres utódot budapesti irodájának élére

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem keres utódot budapesti irodájának élére, miután az idén augusztus végén lejár a jelenlegi vezető, Iryna Ivaschenko mandátuma – közölte az IMF hétfőn az MTI-vel.

Meghabonyozták Matolcsyt

Mi történik akkor, ha a független jegybankelnök és a nem közszereplő miniszterelnöki spindoktor négyszemközt ebédelnek?  

A sértett gátőr uniós panasza

Orbán Viktor, az immár hagyományosnak tekinthető beszédében sértettségének adott hangot az Európai Unióval kapcsolatban.

Már több tízmilliárd hiányzik az MNB-ből

Április hónapban is veszteséget termelt a Magyar Nemzeti Bank, így immár mínusz 32,3 milliárd forint a saját tőkéje az eredménytartalékokat, valamint a két kiegyenlítési tartalékot (forintárfolyam és deviza-értékpapírok) is figyelembe véve.

A jeffersoni fordulat

Nem tudom, hogy az ellenzéki politikusok, valamint a jelenlegi kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó véleményvezérek közül vajon hányan vették le a könyvtári polcról Matolcsy György 2004-ben megjelent könyvét, amelynek már a címe is sugallja, hogy a közgazdász szerző nem maradt a kaptafánál, hanem puszta közgazdasági...

A Bankszövetség elnöke is tud hülyeségeket beszélni

A Magyar Bankszövetség elnöke, Patay Mihály is tud nagy hülyeségeket mondani, ha úri kedve, de még inkább érdeke úgy kívánja.

Fizess, hogy fizethess!

„Mi a büdös franc?” – meredt bankszámlakivonatára Döme.

Apa kezdődik! Matolcsy hozzálátott az MNB kiürítéséhez

És lőn; érkezik a hír a délelőtt tizenegy órakor megtartott sajtótájékoztatón, miszerint a legnagyobb pénzügyi zsenink, az újból csúcsra járatott államadósság gáncs nélküli lovagja csökkenti a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékait.

Szemereyné Pataki Klaudia kapja Matolcsy mandátumát

A jegybank élére kinevezett Matolcsy György országgyűlési képviselői mandátumát Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz), Kecskemét gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere kapja meg.Szemereiné Pataki Klaudia szerdán veszi át megbízólevelét a területi választási iroda vezetőjétől Kecskeméten.