Mesterházy Attila: utánam srácok! - Kampánynyitó az MSZP-nél

Készen állok, hogy végigmenjek az úton, megvan bennem ehhez az erő, induljuk együtt, utánam srácok!

„Muszáj Herkules” és agrárbéke – MSZP kampánynyitó

Ma délelőtt tartotta kampánynyitóját a Magyar Szocialista Párt, melyen felszólalt, Lendvai Ildikó pártelnök, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Kovács László Európai Bizottság volt adó- és vámügyi biztosa, illetve Mesterházy Attila, a szocialisták „új jelöltje”.

Mesterházy: utánam srácok!

Programot hirdetett Mesterházy Attila: tenne a korrupció és a politikai botrányok ellen, és a Fideszt is felhívta szélsőségekkel szembeni kiállásra.

Mesterházy elfelejtette kihívni Orbán Viktort

Mesterházy Attila a Facebookon és a Youtube-on közölt videóban hívja ki nyilvános szakmapolitikai vitára hívta ki Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusait, de a videón a magyar zászló előtt elmondott szövegben csak „elnök urat" említ megszólítottként.

Szakpolitikai vitát javasol Mesterházy

Nyilvános vitára hívta ki az MSZP miniszterelnök-jelölte Orbán Viktort február 22-e és március 15-e közötti időpontra.

Gyurcsány kontra Mesterházy: 1 - 0

A nagy előd sokkal ügyesebb volt, igaz, akkor még újdonságnak számított az őszödi kódrendszer.Már megint az van, hogy mi (már a közönség, a választópolgárok, a nép, az emberek - tetszés szerint) vagyunk a hülyék, mert félreértjük a baloldali politikus szavait.

Színvallásra kényszeríti a Fidesz az MSZP-t

Az MSZP-frakciónak a parlament előtt kell állást foglalnia arról, egyetért-e pártja miniszterelnök-jelöltjének kijelentésével, amellyel Mesterházy Attila megsértette az orvostársadalmat .

Fidesz: SzĂ­nt kell vallania az MSZP-nek

Az MSZP- frakciójának a parlament előtt kell "színt vallania", hogy egyetért-e Mesterházy Attila az orvosokat becsmérlő kijelentésével.

Politikus körkép a Facebookon!

Magyarországon Orbán Viktornak, a világon Barack Obamának van a legtöbb rajongója az Arckönyvön, cikkünkben feltárjuk a Facebook politikai palettáját.

Mesterházy és a Lorem ipsum

Több email érkezett hozzám tegnap és ma is, hozva a bombahírt, hogy Mesterházy Attila bajai szórólapján latin szöveg áll, legalábbis annak tűnik.

"Mesterházy kijelentése a mélypont"

A Fidesz szerint a szocialisták miniszterelnök-jelöltje alkalmatlanná vált az emberek bizalmára.A Fidesz szerint Mesterházy Attila megsértette az orvosokat, az elkötelezettségüket kétségbe vonta, amikor egy fórumon azt a kérdést fogalmazta meg, hogy rábízhatja-e magát egy közismerten baloldali beteg egy jobboldali gondolkodású orvosra.

Mit gondol Mesterházy az Orbán-beszédről? Nézze meg!

Sok beszéd, kevés tartalom - így jellemezte a Fidesz elnökének évértékelő beszédét az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Mesterházy beszólt Orbánnak

Már az interneten is folyik a két nagy párt miniszterelnök-jelöltje között a harc.

Nénigyűlés: ígéretek, puszik, svédördög

Vasárnap délelőtt nagy retrobuli volt Budapesten: az MSZP Nyugdíjas Szolidaritás címmel tartott agymosást a Millenáris Teátrumban.

Mesterházy emeli a tétet

Az a szép a kampányban, hogy amikor azt hinnénk, ennél undorítóbb szintre már nem lehet lemenni, csak sikerül valakinek.

Welcome to the Jungle 2.

Az A38 breakcore-jungle sorozatának 2. állomása valódi visszatérés az igazi dzsungelbe, a legsúlyosabb őserdőbe...

Dávid Ibolya levegőnek nézi Mesterházyt

Az MSZP-miniszterelnök jelöltje szerint tény, hogy nem egy pályán fociznak, és az MDF az egyedül eladható Bokros Lajosba kapaszkodik.

Mesterházy vagy Bokros: a baloldali szavazók nagy dilemmája

Dávid Ibolya nem lebecsülendő politikai játékos.

Mesterházy Attila családi titkot árult el

Két nagyobb interjúval indította az új esztendőt a baloldal reménysége.

Mesterházy Attila: Sürgősen tenni a szegénység ellen

Az MSZP számításai szerint a következő 3 évben mintegy 2000 milliárd forintos többlet termelődik a gazdaságban.

Az örök optimista... - Kifordított ország

Elég szarul áll a Népszava szénája, -valószínűleg ezért is- a szocialista miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila eme baloldali gyöngyszemnek adott interjút.

Jobbik: itt a vége?

Az év meglepetése a radikális párt, melynek támogatottsága az aktív választók körében 2-3 százalékról az év végére tartósan 7-9 százalékra emelkedett.

Mesterházy méltányossági áttörése

Vezető politikusok fontos szerepléseit vizsgálja a Méltányosság Politikaelemző Központ.

Hiába futott be Mesterházy, továbbra is nagy a baj

Ugyan a küldöttek nagy többséggel választották meg Mesterházy Attilát miniszterelnök-jelöltnek, könnyen lehet, hogy személye a jelenlegi helyzetben inkább csak a „legkisebb rosszként” értelmezhető.

Mesterházy a csapatkapitány

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje kikérte magának, hogy miatta távolították volna el a Duna Televízió műsorvezetőjét, majd bejelentette, hogy bizonyos dolgokban meg kell állapodni az ellenzékkel.

Petíció! Növessze vissza Mesterházy a szakállát! - Tudtad?

Online petíciót indítottunk azért, hogy Mesterházy növessze vissza a szakállát és a bajszát!

Petíció! Növessze vissza Mesterházy a szakállát! - Tudtad?

Petíciót indítottam: növessze vissza Mesterházy a szakállát és bajszát!

Apáti-Tóth Kata marad a Duna tévénél

Apáti-Tóth Kata marad a Duna tévénél, de a Közbeszéd-ben és a Heti hírmondó-ban folytatja, a reggeli műsorba már nem kerül vissza, mondta az [origo] kérdésére Herczeg Dóra szóvivő.

Mire lehet képes a média?

Ahogy közeledik a választás, láthatóan a média is egyre jobban figyel a politikára.

Le akarták beszélni Mesterházyt, de nem sikerült

Amikor a döntés rá esett, egy hétig gondolkozott. Családtagjai, barátai véleményét kérte ki, akik megpróbálták lebeszélni a jelöltség elvállalásáról.