@Shikari: Akkor a királyod lányai meddig voltak szüzek?
Szegény lányok, a bátytól nem kellett rettegniük, viszont nem voltak szerencsések, apjuk ez idáig megúszta a sittet.
Most már érthető, hogy miért nem üldözitek a tizenéves gyerekek teherbe ejtőit!
És te ennek ellenére is imádod őt!
"Nem a tizenéves gyerekeket teherbe ejtő szubkultúrát kellene ilyen vehemenciával üldözni? Egy számítógépen kukkoló kap tíz évet, egy tizenkét évest teherbe ejtő meg semmit!"
Ebben félig egyetértek veled, mind a két esetben kiherélést és több éves börtönt érdemelnek.
Egyébként aki veletek van, vagy is fidpedofil, azt nem üldözik, megússza a börtönt, aki ellenetek van, vagy is "magyar" ellenség, az nem!
A mostani rohadék is fidpedofil lehet, mert ha nem így lenne, már szétkürtöltétek volna a nevét-címét.
Ez a jogszabály többszőr fog változni!
Addig tart a kihirdetett háborús vészhelyzet, amíg mindent magukévá nem tesznek. Dolgozik a gépezet, törvény módosításokkal nagyobb területet foglalnak el, mint az ukrán-orosz háborúban.
A népnek meg kellene már kongatni a vészharangot!
@Nyírfa: Az az ő baja! A sikerért meg kell dolgozni, neki az a feladata, hogy itt a Neten mentse a menthetetlent! Le kell hazudnia a csillagot az égről, ha szép szóval nem sikerül, elő kell venni a fidszótárt, és abból kell dolgoznia.
A valós tényeket nem lehet lehazudni, nem lehet kellemes nap mint nap mentegetőzni, de megérdemli, mert egy ország szétrombolásában segédkezik.
@balos: Jobb lenne, ha valamelyik állami klinikán kezelnék őket, 12 emberrel egy teremben összezárva, és a kezelési gyógyszereket a családnak kelljen beszereznie.
Egy nap csak egyszer lássa nővér, hetente-kéthetente egyszer orvos. Amelyik tajtékzik, kikötözni! Semmivel sem különbek a többi magyar embernél!
@Philip Marlowe:
Jó tanítvány! Aki nincs velünk, az ellenünk van! Ellenség!
Simogatás jár a buksi fejedre!
Ha így folytatod, nemsokára sikeres milliárdos lesz belőled.
Ne ijedj meg, nem kell hozzá ész, elég a mocskos szád kinyitni, sikeres és gazdag leszel, nem úgy, mint én!
Gondolom neked is feltűnt az, hogy 13 éve ebben az országban csak, aki „velünk van” lehet sikeres milliárdos. Aki 13 évvel ezelőtt milliárdos céggel rendelkezett és „nincs velünk” attól erőszakkal elvették.
A jó szakemberekre nincs szüksége az országnak, csak „Mekk Elek” mesteremberekre, akik jó pénzért eladják testüket-lelküket, nem kell érteniük semmihez.
Lásd pl. tanárok-orvosok. Lassan ott tartunk, hogy a takarítónéni jó pénzért tanít matekot, a fogorvos végez epeműtétet.
Vagy tévedek és neked nem tűnt fel?
Bravó! Na, akkor akár még főispán is lehet belőled!
Gratulálok!
Ismered a jelszót “több Balaton, kevesebb Adria”, a NÉPNEK!
„Vagy ide, vagy oda kell állni.”
Vitya szájából hangzott el: Aki nincs velünk, az ellenünk van. (R.M.)
Ebben az országban nincs ellenzék, a kormi feje szerint csak ellenség.
Ez is, mint a közpénz-vagyon, csak szelektálva.
A család barátja-szövetségese a petyus ellensége, összetartó család, vajon miről beszélgethetnek kávézás közben?
Meg vannak sértődve Hadházyra, amiért nyilvánosságra hozza, hogyan kirabolják ki a népet, az országot!
@szaboria1: Igen :( @Peller Anikó: A legtöbb nyugdíjas és a szegény falvak nem Neteznek, csak tv1 és tv2 hazugságait szívják magukba. Elfoglalták a tv székházat, 2006-ban is ez volt a terv!
Gondolom minden nap többszőr elhangzik: Brüsszel, Soros és Gyurcsány miatt kell éhezniük, fázniuk. Az ellenzék tolvaj-hazug-áruló banda!
Az ellenzék hiába járja a falvakat, a tv-ben mondottak igazak.
@szaboria1: "sokan azt hiszik ez lesz a valós"
Beindult a gépezet, elhintik, hogy nekik fontos a nyugdíjas, vitya elintézi a maximumot, majd novemberben közlik, a szokásos siránkozást: Brüsszel, Soros, Gyurcsány...
De az is meglehet, hogy kínai kölcsönt vesz fel, hogy kitudja fizetni, szükség van a nyugdíjasokra, mert jövőre önkormányzati választás lesz.
@Péter2: és Gyurcsány emelt utoljára családi pótlékot. @Nessy:@szegény hazám:
Felesleges nekünk ezen rugózni, én már el sem olvasom, a "gyagyás" hívőknek szól, rendszeresen kell őket etetni, mert egyre éhesebbek.
Ez azt jelenti, hogy 12 évig a Soros pénzén - Brüsszelen keresztül - gazdagodott és urizál a fidbanda?
Soros intézte, hogy többszörös támogatást kapjon Magyarország és népe Brüsszeltől, csak sajnos eltüntették azok, akik aljas módon szidják őt.
Fair, korrekt társaság!
@szegény hazám: Brüsszel, ja
Nem is értem, ezt az országot nem a fidkormi irányítja, csak a pénzt számolják-osztják, akkor miért vannak, miért tartjuk el őket?
Net Média Zrt.:
Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a kormánypárt - látva a jelentős felzúdulást a 200 ezer háztartás részéről - mégis megtartaná a rendkívül előnyös éves szaldó elszámolást...
A bejelentés hatalmas hullámokat váltott ki az érintettek körében, és a szakmai szervezetek között. Az éles felháborodás hatására a minisztérium igyekezett gyorsan többször nyugtató kommunikációval reagálni és már akkor belengette: finomhangolásra készülnek és egyeztetnek a témában.
A kezdeti sokk után az egyéni reakciók között racionálisak és igazán elkeseredettek is akadtak az érintettek részéről:
- volt, aki dacból lekapcsolta az inverterét a múlt héten,
- volt, aki kilátásba helyezte, hogy leszereli a rendszerét és ilyen feltételek mellett nem termel a rendszerbe továbbá zöld energiát,
- pertársaság alakult a sérelmet elszenvedők érdekében,
- nyílt levelek születtek, valamint elindult egy aláírásgyűjtő kezdeményezés (21 ezer feletti aláírás jött össze máig), amivel tiltakoztak az elszámolás-módosítás ellen,
- a napelemes közösségekben felmerült, hogy tömegesen egyszerre kapcsolják le az inverterüket, ezzel napon belül nagy gondot okozva a rendszernek és a rendszer irányítójának, hiszen nem táplálnának be a rendszerbe energiát, egyik pillanatról a másikra.
Összegzés
Összességében tehát elmondható, hogy az érintett közel 200 ezer háztartás felháborodása jogos volt, mostanra tisztázódott, hogy ez valóban egy új, nagy hatású intézkedése lett volna a kormánynak, de az is eldőlt, hogy - még ha ritkán is, de - van példa a gazdaságpolitika, illetve a szakpolitika önkorrekciójára.
Ezúttal számított 200 ezer háztartás súlya és hangja.
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
Besza.tak!
@sgl:Szerinted mit kellene tennie az ellenzéki pártoknak? Tüntetni? Uszítani az embereket egymás ellen, rombolásra, mint vitya tette 2006-ban?
Nem érdemes a csótányok játékába beszállni, mert tisztességtelen játékot játszanak. Brüsszel és Soros sem áll be a játékba. És a többi ország sem vevő rá.
Az ellenzéki banda bármit mond-kérdez, semmit nem ér, elfogadható választ nem kapnak rá, röhögve egy hazugságot odaröfögnek. Megtehetik, mert a több millió elégedetlen ember nem emeli fel a fenekét.
Az ügyészség, bíróság, rendőrség nem független, vitya kottájából játszanak!
Több feljelentést is tettek már, a bíróság bejáratáig sem jutott el, mert a "független" illetékesek leseperték az asztalról.
És nyíltan közlik a fid. mocskos dolgait is.
Ebben az országban -egy- párt kezében van minden, a pénz is, amiből tudják nyomatni a sötét-butító szöveget, eltudják tusolni a tetteiket. Az ellenzéki pártok magukra maradtak, csak a szavazóikkal együtt tudnának érvényesülni. Én így látom, nekem ez a véleményem.
Én bízom abban, hogy a háttérben az ellenzék készül valamire, ha nem, akkor ez az ország elveszett.
Összefújta a szél a Debileket! Egy utat sem tudnak átadni.
Azon sem lepődtem volna meg, ha az átadás pillanatában az út megreped.
Rossz helyen álltak, nem baj, majd 3 hónap múlva új költségtervezés, tavasszal pedig átadják az új utat, csak addig be ne repedjen-süllyedjen.
Na jó, ezt talán mégsem merik megtenni (törvénybe ütközne :)), viszont átadásig nem lehet használatba venni, mert nem szentelték meg!
Már nagyon ciki az országnak.
"intézmény patológiáján két, a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak."
Azt sem tudják, hogy kik a halottak, hogyan kerültek a kukába, zsákba, asztal alá, stb.! Még az is meglehet, hogy gyilkosság áldozatai!
Abban sem lehetünk biztosak, hogy a saját halottunkat temetjük el :(
Borzalom, ami ebben az országban van! A kinevezett vezetők milliós fizetésükről nem feledkeznek meg, arról viszont igen, hogy mi lenne a feladatuk.
Felelőtlen senkiházikat raktak minden állami intézmény élére, amikor baj van, másra mutogatnak és azzal el van intézve az ügy.
Brüsszel, Soros, Gyurcsány, vagy egy balek, aki elviszi a balhét.
Az igazi felelősök vígan urizálnak!
Semmi nem működik úgy, ahogy kellene!
Amilyen a mester olyan a tanítványa!
@Nessy: A repülős peti azt szeretné, ha Európa újra egy biztonságos és fejlődő kontinens legyen. Arra gondolhat, hogy annyira biztonságos és fejlődő legyen, mint Magyarország!
Isten mentse Európát tőle és bandájától! Európa 26 tagországa megvan nélkülük is!
Szegény lányok, a bátytól nem kellett rettegniük, viszont nem voltak szerencsések, apjuk ez idáig megúszta a sittet.
Most már érthető, hogy miért nem üldözitek a tizenéves gyerekek teherbe ejtőit!
És te ennek ellenére is imádod őt!
"Nem a tizenéves gyerekeket teherbe ejtő szubkultúrát kellene ilyen vehemenciával üldözni? Egy számítógépen kukkoló kap tíz évet, egy tizenkét évest teherbe ejtő meg semmit!"
Ebben félig egyetértek veled, mind a két esetben kiherélést és több éves börtönt érdemelnek.
Egyébként aki veletek van, vagy is fidpedofil, azt nem üldözik, megússza a börtönt, aki ellenetek van, vagy is "magyar" ellenség, az nem!
A mostani rohadék is fidpedofil lehet, mert ha nem így lenne, már szétkürtöltétek volna a nevét-címét.
Addig tart a kihirdetett háborús vészhelyzet, amíg mindent magukévá nem tesznek. Dolgozik a gépezet, törvény módosításokkal nagyobb területet foglalnak el, mint az ukrán-orosz háborúban.
A népnek meg kellene már kongatni a vészharangot!
A magyar gazdaság nem működik, nagyobb szüksége lenne arra a pénzre.
A valós tényeket nem lehet lehazudni, nem lehet kellemes nap mint nap mentegetőzni, de megérdemli, mert egy ország szétrombolásában segédkezik.
Én egy öregasszonyt látok, szerintem rokon, ugyanis a bátor harcost senki nem közelítheti meg. Kizárt, hogy idegen rajongó ölelgesse!
Egy nap csak egyszer lássa nővér, hetente-kéthetente egyszer orvos. Amelyik tajtékzik, kikötözni! Semmivel sem különbek a többi magyar embernél!
Az ilyen kedves levélre válaszolni illik, tehát írtam neki :)
Jó tanítvány! Aki nincs velünk, az ellenünk van! Ellenség!
Simogatás jár a buksi fejedre!
Ha így folytatod, nemsokára sikeres milliárdos lesz belőled.
Ne ijedj meg, nem kell hozzá ész, elég a mocskos szád kinyitni, sikeres és gazdag leszel, nem úgy, mint én!
Gondolom neked is feltűnt az, hogy 13 éve ebben az országban csak, aki „velünk van” lehet sikeres milliárdos. Aki 13 évvel ezelőtt milliárdos céggel rendelkezett és „nincs velünk” attól erőszakkal elvették.
A jó szakemberekre nincs szüksége az országnak, csak „Mekk Elek” mesteremberekre, akik jó pénzért eladják testüket-lelküket, nem kell érteniük semmihez.
Lásd pl. tanárok-orvosok. Lassan ott tartunk, hogy a takarítónéni jó pénzért tanít matekot, a fogorvos végez epeműtétet.
Vagy tévedek és neked nem tűnt fel?
Bravó! Na, akkor akár még főispán is lehet belőled!
Gratulálok!
Ismered a jelszót “több Balaton, kevesebb Adria”, a NÉPNEK!
Vitya szájából hangzott el: Aki nincs velünk, az ellenünk van. (R.M.)
Ebben az országban nincs ellenzék, a kormi feje szerint csak ellenség.
Ez is, mint a közpénz-vagyon, csak szelektálva.
A család barátja-szövetségese a petyus ellensége, összetartó család, vajon miről beszélgethetnek kávézás közben?
Meg vannak sértődve Hadházyra, amiért nyilvánosságra hozza, hogyan kirabolják ki a népet, az országot!
Schmidt Máriának 1,1 milliárdot, Ungár Péternek 276 milliót hoz közös családi cégük
24.hu/kozelet/2019/07/03/schmidt-maria-ungar-peter-osztalek-csaladi-ceg-bif-nyrt/
a BIF-nek évek óta jól jövedelmező üzlete van az állammal: az agrártárcának adnak ki irodákat a belvárosi Vigadó Palota Irodaházban.
hvg.hu/itthon/20230909_Ungar_villa_Orban_nyaralas_Horvatorszag_Opatija_Abbazia
Már 1999 előtt is lebukott, ismert volt, hogy hazug és blöff ember!
Toplistás!
thehungariantimes.hu/hirmegtekintese.php?id=60605
Soros támogatta őket, nélküle egy nagy senkik lennének, ma pedig zsidóznak és Sorosoznak!
@Peller Anikó: A legtöbb nyugdíjas és a szegény falvak nem Neteznek, csak tv1 és tv2 hazugságait szívják magukba. Elfoglalták a tv székházat, 2006-ban is ez volt a terv!
Gondolom minden nap többszőr elhangzik: Brüsszel, Soros és Gyurcsány miatt kell éhezniük, fázniuk. Az ellenzék tolvaj-hazug-áruló banda!
Az ellenzék hiába járja a falvakat, a tv-ben mondottak igazak.
Beindult a gépezet, elhintik, hogy nekik fontos a nyugdíjas, vitya elintézi a maximumot, majd novemberben közlik, a szokásos siránkozást: Brüsszel, Soros, Gyurcsány...
De az is meglehet, hogy kínai kölcsönt vesz fel, hogy kitudja fizetni, szükség van a nyugdíjasokra, mert jövőre önkormányzati választás lesz.
@Nessy: @szegény hazám:
Felesleges nekünk ezen rugózni, én már el sem olvasom, a "gyagyás" hívőknek szól, rendszeresen kell őket etetni, mert egyre éhesebbek.
Soros intézte, hogy többszörös támogatást kapjon Magyarország és népe Brüsszeltől, csak sajnos eltüntették azok, akik aljas módon szidják őt.
Fair, korrekt társaság!
Nem is értem, ezt az országot nem a fidkormi irányítja, csak a pénzt számolják-osztják, akkor miért vannak, miért tartjuk el őket?
Net Média Zrt.:
Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a kormánypárt - látva a jelentős felzúdulást a 200 ezer háztartás részéről - mégis megtartaná a rendkívül előnyös éves szaldó elszámolást...
A bejelentés hatalmas hullámokat váltott ki az érintettek körében, és a szakmai szervezetek között. Az éles felháborodás hatására a minisztérium igyekezett gyorsan többször nyugtató kommunikációval reagálni és már akkor belengette: finomhangolásra készülnek és egyeztetnek a témában.
A kezdeti sokk után az egyéni reakciók között racionálisak és igazán elkeseredettek is akadtak az érintettek részéről:
- volt, aki dacból lekapcsolta az inverterét a múlt héten,
- volt, aki kilátásba helyezte, hogy leszereli a rendszerét és ilyen feltételek mellett nem termel a rendszerbe továbbá zöld energiát,
- pertársaság alakult a sérelmet elszenvedők érdekében,
- nyílt levelek születtek, valamint elindult egy aláírásgyűjtő kezdeményezés (21 ezer feletti aláírás jött össze máig), amivel tiltakoztak az elszámolás-módosítás ellen,
- a napelemes közösségekben felmerült, hogy tömegesen egyszerre kapcsolják le az inverterüket, ezzel napon belül nagy gondot okozva a rendszernek és a rendszer irányítójának, hiszen nem táplálnának be a rendszerbe energiát, egyik pillanatról a másikra.
Összegzés
Összességében tehát elmondható, hogy az érintett közel 200 ezer háztartás felháborodása jogos volt, mostanra tisztázódott, hogy ez valóban egy új, nagy hatású intézkedése lett volna a kormánynak, de az is eldőlt, hogy - még ha ritkán is, de - van példa a gazdaságpolitika, illetve a szakpolitika önkorrekciójára.
Ezúttal számított 200 ezer háztartás súlya és hangja.
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
Besza.tak!
Nem érdemes a csótányok játékába beszállni, mert tisztességtelen játékot játszanak. Brüsszel és Soros sem áll be a játékba. És a többi ország sem vevő rá.
Az ellenzéki banda bármit mond-kérdez, semmit nem ér, elfogadható választ nem kapnak rá, röhögve egy hazugságot odaröfögnek. Megtehetik, mert a több millió elégedetlen ember nem emeli fel a fenekét.
Az ügyészség, bíróság, rendőrség nem független, vitya kottájából játszanak!
Több feljelentést is tettek már, a bíróság bejáratáig sem jutott el, mert a "független" illetékesek leseperték az asztalról.
És nyíltan közlik a fid. mocskos dolgait is.
Ebben az országban -egy- párt kezében van minden, a pénz is, amiből tudják nyomatni a sötét-butító szöveget, eltudják tusolni a tetteiket. Az ellenzéki pártok magukra maradtak, csak a szavazóikkal együtt tudnának érvényesülni. Én így látom, nekem ez a véleményem.
Én bízom abban, hogy a háttérben az ellenzék készül valamire, ha nem, akkor ez az ország elveszett.
Azon sem lepődtem volna meg, ha az átadás pillanatában az út megreped.
Rossz helyen álltak, nem baj, majd 3 hónap múlva új költségtervezés, tavasszal pedig átadják az új utat, csak addig be ne repedjen-süllyedjen.
Na jó, ezt talán mégsem merik megtenni (törvénybe ütközne :)), viszont átadásig nem lehet használatba venni, mert nem szentelték meg!
Már nagyon ciki az országnak.
Azt sem tudják, hogy kik a halottak, hogyan kerültek a kukába, zsákba, asztal alá, stb.! Még az is meglehet, hogy gyilkosság áldozatai!
Abban sem lehetünk biztosak, hogy a saját halottunkat temetjük el :(
Borzalom, ami ebben az országban van! A kinevezett vezetők milliós fizetésükről nem feledkeznek meg, arról viszont igen, hogy mi lenne a feladatuk.
Felelőtlen senkiházikat raktak minden állami intézmény élére, amikor baj van, másra mutogatnak és azzal el van intézve az ügy.
Brüsszel, Soros, Gyurcsány, vagy egy balek, aki elviszi a balhét.
Az igazi felelősök vígan urizálnak!
Semmi nem működik úgy, ahogy kellene!
Amilyen a mester olyan a tanítványa!
Ezek szerint a mi gyagyás "őrnagyunk" szeret minket? Úgy becézget bennünket, mint a gyermekét. :))))))))))