Az Asymco elemzője, Horace Dediu elkészítette a világ mobilgyártóinak piaci elemzését, ebben egy számunkra igen érdekes grafikont is találunk. Ez alapján az Apple a teljes mobileladásokat tekintve is világelső, ha a bevételt tekintjük, és negyedik, ha az eladott készülékek számát. És hogy a profittal hogyan állnak? Arra egy másik, kevésbé tetszetős, úgynevezett igénytelen ábra készült, a narancssárga az Apple, mellette a legnagyobb szállítók, a veszteséget termelők nem kerültek fel természetesen a diagramra, ami a 2011. évi első negyedév adataiból készült. Az Apple, a Research In Motion és a HTC 2011 első negyedévében három negyedévnyi profitot vágták egyébként zsebre, ők hárman tudják maguknál a teljes mobilszektor nyereségének 75 százalékát. Aki ebből magától nem jött volna rá, az elemző kifejti: a butatelefonok forgalmazása egyáltalán nem tesz jót a cégeknek, annak ellenére, hogy a Nokia emiatt vezet toronymagasan az eladott darabszámban. A piac változik, és 3-5 éven belül csak okostelefonok lesznek a piacon. És az Apple ezen a piacon lett tyrannosaurus. Rex.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.