Alig 16 hónapot kellett várni arra, hogy Kevin Systrom, az Instagr.am társalapítója bejelentse: az iPhone után immár Androidon is elérhető lesz a fotómegosztó szolgáltatás. Pontosabban azt eddig is tudtuk, hogy valamikor érkezik az app Androidra, csak azt nem, hogy mikor. Az épp most zajló SXSW-n Systrom úgy fogalmazott: "nagyon hamar" elérhető lesz az app az Android Marketben Playben. Sőt, azt is hozzátette, hogy az androidos változat még jobb is lesz, mint az iphone-os. Aki esetleg nem ismerné az Instagramot: ez az a cég, melynek köszönhetően a webet másfél év alatt ellepték a 4:3 arányú instamatic/polaroid/lomo hangulatú képek és fotófilterek. A 2010 októberében indult szolgáltatásnak immár 27 millió iPhone-felhasználója van, és az iOS platform egyik sikersztorijaként szokás tekinteni a fotós közösségi alkalmazásra. Android platformon ezidáig leginkább a Picplz jelentette az Instagram életérzést. Nekik a hivatalos statok szerint valahol 1 és 5 millió közötti letöltésük volt eddig. Az Instagramot jelenleg félmilliárd dollárra értékelik. Már csak az a kérdés, hogy a Cinemagraphra is 16 hónapot kell-e várnunk.
Hamarosan érkezik az Instagram Androidra
Forrás:
Webisztán
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Sokk az esküvő reggelén: szívroham vitte el a vőlegényt, majd kiderült, volt egy másik, titkos élete
- Mikes Anna elárulta, mit tervez a jövőben Krausz Gáborral, de ilyen bejelentésre senki sem számított
- Szokatlan járműszerelvény az M1-esen
- „Beesett a bozótba, összevissza vágta magát” – Mi történt? Kovács Kokó István összeverekedett Bertolucci fiáva...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás