Viszont nincs köztük Magyarország, csak Finnország, Dánia, Norvégia és Svédország. Hogy akkor miért hír ez nálunk? Mert pozitív kedd van, éppen ezért nem győzzük eléggé felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szolgáltatás nálunk már tavaly nyár óta elérhető. Végre valami, amiben nem a fejlett nyugat mögött cammogunk, több, mint egy évvel előbb befutott hozzánk a Match, mint néhány szupergazdag európai országba. Van minek örülni. Még egy öröm: nálunk 25 euróba kerül a szolgáltatás, a szegény dánoknak viszont 33 eurónyi koronát kell fizetniük érte. És még valami: Romániában és Japánban még mindig nem érhető el a Match. Persze nem ennek kell örülni, hanem annak, hogy nálunk meg de. Még valami érdekesség: ha a BKV hibájából nem tudnánk Google Maps-szel közösségi közlekedést szervezni Budapesten, már felgyújtottuk volna a vállalat központi irodáját. Hétvégén Bécsben voltam, és a túra szervezésénél derült ki, hogy náluk pontosan ez a helyzet: a helyi közlekedési vállalat másfél éve letiltotta az infókat, azóta csak a bécsi BKV béna saját tervezőjét tudod használni. Ami fel sem ismeri rendesen a címeket. Máshol sem minden jobb!

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.