Az mRNS-vakcinák alapját kidolgozó magyar kutató szerint a Pfizer oltása a vírus brit és brazil változata ellen ugyanúgy véd, mint a vuhani ellen.

Karikó Katalin: "A vakcinánk hatásossága 95 százalék fölött van"

Orbán Viktor kormányfő fogadja Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját a Karmelita kolostorban 2021. május 13-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Karikó Katalin kutatóbiológus az MTA 194. közgyűlésén, 2021. május 3-án tartott ünnepi előadását követően röviden válaszolt az mta.hu kérdéseire.

A kutató beszélt az mRNS-alapú vakcinák hatásosságáról, a vírusvariánsok elleni hatékonyságról, a harmadik oltás szükségességének lehetőségéről, továbbá egy lehetséges új variáns elleni vakcina kifejlesztéséről is.

Mint Karikó mondta, a Pfizer–BioNTech vakcina klinikai tesztelése 2020 novemberében lezárult. A vizsgálatban 44 ezer fő vett részt. Közülük 22 ezer a koronavírus elleni vakcinával lett beoltva, a másik 22 ezer fő pedig placebóval. A két csoport eredményeit összehasonlítva elmondható, hogy a vakcina hatásossága 95 százalék fölött van.

Beszélt arról is, hogy a 12–15 éves korosztály számára kifejlesztett vakcina klinikai tesztelésébe kétezer tinédzsert vontak be. 

“Ezek a tesztek hat hónapos kortól indulnak, és 11 éves korig terjednek ki. Nemcsak a Pfizer, hanem a Moderna is megkezdte a hat hónapos kortól adható vakcina klinikai tesztelését. Hangsúlyozom, hogy ezek a vakcinák még nincsenek bevezetve, jelenleg a klinikai tesztelésük zajlik”.

Karikó kitért a kismamák oltására is.

"Legjobb tudomásom szerint ajánlott, hogy a kismamák mindkét oltást felvegyék, kivéve akkor, ha a második dózisra már a harmadik trimeszter során kerülne sor. Akkor az ajánlás az, hogy a kismama a szülés után kapja meg. Nagyon fontos, hogy a vakcina nemcsak az anyát, hanem a magzatot is védi. A fertőzés mindenképpen sokkal veszélyesebb rájuk nézve. A klinikai tesztek már befejeződtek, részben a Moderna termékével. A Moderna a Harvarddal végezte a vizsgálatokat, a Pfizer tesztjei pedig folyamatban vannak kétezer várandós bevonásával."

- mondta az interjúban, amit teljes egészében itt lehet elolvasni.

Forrás: hvg.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ez biztos hiteles ,ha ő mondja, aki anyagilag erősen érintett a dologban...az senkit ne izgasson hogy komoly tudósok szerint baj lehet belőle...ami nem is érdekelne, ha nem zsarolnák az embereket az oltás felvétele miatt...egy biztos..senki ne vinnyogjon majd, ha esetleg kezdődnek a problémák...
Néro
CSAK A Kííín-ai véd ! Megmondta minden Fityama . Meg lehet az O-rossz is ha van hozzá fogadás jobbról tisztelegj !
kokopelli
@Pálinkás Pál: ..kérlek sorold fel azokat a komoly tudósokat!
silber13
@Pálinkás Pál: Próbáld felfogni, hogy ezeket a kutatókat elsősorban nem a pénz érdekli , hanem egy megoldásra váró probléma.
Pálinkás Pál
@silber13: biztos?...akkor maradhatott volna itthon is kutatni...de mégis a pénzt választotta...és alelnökként nem is keveset...
Pálinkás Pál
@kokopelli: veszed a fáradtságot, és utánanézel...de éppen tegnap itt a propin is voltak cikkek róla..
kokopelli
@Pálinkás Pál: egész Európa tele van az u.n. "Querdenkerek"-kel! (keresztbegondolkozókkal)
Legtöbbször megfeneklett,elnyomott,megsértődött zsenik! Van belőlük máshol is elég!Ott vannak minden
tüntetésnél,mert csak ők ismerik a megoldást! Maradok a "háziorvosnál" aki már ápr.2.-án beadta a Pfizer-t!
(még a nagy vita megkezdése előtt!) Az impfpaßból tudtam meg később,hogy Pfizer,mert CORMIRNATY-nak
írta a daktari! Ő a szakember és kész!... Ende der Durchsage!
Pálinkás Pál
@kokopelli: nos ha 60 alatti vagy ,és nem krónikus beteg, akkor nem mondok semmit..álljon itt egy adat...a fertőzöttek 98,8 %-a felgyógyult mindenféle vakcina nélkül...ez tény...
Namely
"Akkor az ajánlás az, hogy a kismama a szülés után kapja meg. Nagyon fontos, hogy a vakcina nemcsak az anyát, hanem a magzatot is védi. A fertőzés mindenképpen sokkal veszélyesebb rájuk nézve."
Miért lenne veszélyesebb? Hány ilyen esetet tud felmutatni, ahol súlyos szövődmények voltak, DE a vakcinával bizonyítottan ki tudta volna védeni ezeket?

"A kutató beszélt az mRNS-alapú vakcinák hatásosságáról, a vírusvariánsok elleni hatékonyságról, a harmadik oltás szükségességének lehetőségéről, továbbá egy lehetséges új variáns elleni vakcina kifejlesztéséről is."
Juj de bájos: már úgy van, hogy kell egy harmadik oltás :) lesz még 100. adag is, csak a biztonság kedvéért. Szerintem egyszerűen elejét lehetne venni ennek: mindenki fizesse a saját kis adagját. A narkós is így csinálja. A félelemfüggő miért nem?

"a 12–15 éves korosztály számára kifejlesztett vakcina klinikai tesztelésébe kétezer tinédzsert vontak be"
1. Valaki írja már le, hogy miért kell azt a korosztályt oltani, amelyikre ez egyáltalán nem veszélyes. Mert megérteném akkor ezt a kapkodást, ha minden 5. emberrel már végzett volna, de nem így történt.
2. Ez a 2e tini mennyire tekinthető megfelelő mintának?

"A klinikai tesztek már befejeződtek, részben a Moderna termékével. A Moderna a Harvarddal végezte a vizsgálatokat, a Pfizer tesztjei pedig folyamatban vannak kétezer várandós bevonásával."
Ki lehet az az elvetemült, aki várandósan elmegy kísérleti patkánynak? Sikerült az embereket jól megtanítani rettegni, gratulálok!
Qqberci
@Pálinkás Pál: "akkor maradhatott volna itthon is kutatni"

Aztán majd Palkocsicska megmondja neki, hogy mit kutasson...
Qqberci
@Pálinkás Pál: Vagy ha nem, legalább szép temetése lesz...
Namely
@Pálinkás Pál: Már ez a szöveg, hogy "A vakcinánk hatásossága 95 százalék fölött van" egyértelműen mutatja, hogy ez nem más, mint kis reklám. :D
kokopelli
@silber13: Az egész BioNTech személyzet otthon marad és a konyhában felállított millió $-os berendezését hasz-
nálja! Mindenki a sajátját! Igazi magyaros irígység! Le van ß@rva@ más macskája ,csak a milyenknek...!
Qqberci
"Orbán Viktor kormányfő fogadja Karikó Katalin kutatóbiológust"

Nem tetszik ez a szöveg. Olyan, mintha Karikó Katalin szerette volna megtekinteni a kolostor malacát és az nagy kegyesen fogadta. Szebben hangzott volna, hogy "Orbán Viktor meghívta dolgozószobájába Karikó Katalint"...
Qqberci
@Namely: Esetleg tényközlés, amit 44 ezer teszten alapul. Hogy is állunk a Mao Könnyével?...
bence
Nagyon érdekelne , hogy a Pfizer vakcinával vajon Karikó Katalin és tudós társai is beoltatták magukat ?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.