Megemeli a kormány az idei és jövő évi hiánycélt, halasztják a tanárok bérének emelését, eltörlik a TB járulékplafont – egyebek mellett ezt jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mai sajtótájékoztatóján. A "költségvetési kiigazító lépéseknek" nevezett megszorításoktól 397 milliárd forintos többlet bevételt vár jövőre a kormány. Áfa emelés nem lesz.
Az idei hiánycél 2,7%-ra emelkedik, a jövő évre tervezett 2,2% helyett pedig mostantól ugyancsak 2,7%-os GDP-arányos költségvetési hiánnyal számolnak. Az idei cél elérése érdekében 133 milliárd forintot zárol a költségvetésben a kormány, egyrészt a kormányzati intézmények fejezeti előirányzatainál, másrészt pedig a maradványoknál, többek között a Nemzeti Földalap, és a Foglalkoztatási Alap fejezetében. Ezeknek nincs hatásuk az emberekre és a vállalkozásokra - tette hozzá Matolcsy.
A kormány előrejelzése szerint a GDP jövőre egy százalékkal nő, míg idén az első félévben 1,2 százalékkal csökken, a második félévben pedig stagnálás várható.
Jövőre a készpénzfelvétel után 3 ezrelékes pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni; a tranzakciós illetéket nem terjesztik ki a Magyar Nemzeti Bankra, de 30 milliárd forinttal emelik a Magyar Államkincstár által fizetendő tranzakciós illetéket.
Eltörlik a társadalombiztosítás járulékplafonját. A pedagógusok bérének emelését pedig jövő szeptemberről 2014 januárjára halasztják.
Az áfabevételek 95 milliárd forintos növekedésével számol a kormány jövőre annak köszönhetően, hogy a pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között online kapcsolatot alakítanak ki a kiskereskedelemben. Jövőre a sertéságazatra is kiterjesztik a fordított áfát.
Felső korlátot vezet be 2013-tól a kormány az önkormányzatok által kifizetett szociális támogatásokra, az európai uniós társfinanszírozás mértéke pedig 15-ről 5 százalékra csökken jövőre. Matolcsy György hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány még nem döntött arról, milyen támogatásoknál vezetnek be felső korlátot és leszögezte: semmilyen gyerekneveléssel kapcsolatos támogatás nem jöhet szóba. Példaként említette, jogos az az igény, hogy a 47 ezer forintos közfoglalkoztatási bérnél ne legyen nagyobb az egy főre jutó szociális támogatások összege.
További hírek a témában...
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akkor az úgy is van mert ők nem hazudnak mint az MSZP.
No van egy ötletem: ugyanmá' Magyarország leggazdagabb emberei dobják be a közösbe a milliárdjaikat és éljenek 47000-ből kuszaszem és a többi léhűtővel együtt!!!
Már kuszik az adrenalin szintem .. :-(
N E M L E S Z M E G S Z O R I T Á S !
Miért?? Legyen már az is!! :-((
Így is az ismert világok legmagasabb ÁFA.ját fizetjük, akkor mi az a 2-3% ide vagy oda??
... csak költői volt a kérdés...
Adjuk meg a módját , és a hígénia sem utolsó szempont !!!:::)))
A volt munkatársam is viktorozott rendesen és most is viktorozik csak más hngnemben.:))
Tudjátok srácok már nem viccesek vagytok , ahogy véditek a fideSS-t, hanem szánalmasak...
Csak a nem fideszes kormányoknál volt/lesz megszorítás...
Ne beszéljetek butaságokat ! itt nincsenek megszorítások. Itt csak a nemzeti együttműködési izé közös felelősség vállalása kapcsán a nép, hazafias, önkéntes hozzájárulásáról van szó a közös célkitűzéseinkhez. Hajrá magyar ország hajrá magyarok.
Új hozzászólás