Az elmúlt másfél év legmagasabb szintjére emelkedett a derűlátók aránya, de így is csak minden negyedik válaszadó (24 százalék) véli úgy, hogy Magyarországon jelenleg jó irányba mennek a dolgok - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb elemzéséből, amelyet csütörtökön a HVG is közölt.

A median.hu oldalon közzétett felmérés szerint szintén másfél éves csúcsra (30 százalék) emelkedett azok száma, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik.

Ezek a változások ugyanakkor nem mutatkoznak meg a kormánypárt támogatottságában (26 százalék a teljes népességben) - írták.

A felmérés szerint eközben az Együtt 2014 az elmúlt hónapokban mért gyengülés után növelni tudta szavazótáborát. Bajnai Gordon volt miniszterelnök hamarosan megalakuló pártját jelenleg a szavazókorú népesség 8 százaléka támogatja, az MSZP viszont számottevően gyengült, és ismét a 40 százalékot közelíti az egyetlen párthoz sem kötődők aránya.

A pártok támogatottságáról közölt grafikon szerint a teljes népesség körében a Fideszt 14 százalékkal lemaradva követi az MSZP (12 százalék), a Jobbik 10, az LMP 2, az Együtt 2014 8, a DK 2 százalékon áll.

A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesznek 41, a Jobbiknak 19, az MSZP-nek 17, az Együtt 2014-nek 15, a DK-nak 4, az LMP-nek pedig 2 százalékos a támogatottsága.

A felmérés szerint bár az emberek alig több mint egyharmada (34 százalék) látja szívesen Orbán Viktort fontos pozícióban, a miniszterelnök ezzel - csaknem egy év után ismét - a legmagasabb támogatottságú politikusok közé sorolható.

A politikuslista élén (a januárban mértnél 6 százalékponttal alacsonyabb, 43 százalékos kedveltséggel) továbbra is Áder János köztársasági elnök áll - olvasható. Őt követi Orbán Viktor, Pokorni Zoltán (Fidesz), Bajnai Gordon, Rogán Antal (Fidesz) és Varga Mihály (Fidesz).

A felmérést február 15. és 19. között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kerék
Van egy ilyen film is: Hülyék paradicsoma. Érdemes megnézni, a mondanivalója ott van.

Ha itt megint fidesz lesz akkor biztosra vehető egy kisebb népi megmozdulás előbb utóbb.
Meg tömeges kivándorlás.

Orbán meghal, lelke a mennyországba kerül, de Isten nem engedi be, mondván: "Amit a Magyar néppel tettél azért a pokolba kell örökké égned."
Orbánt leküldi a pokolba, 1 hét múlva kopognak a mennyország kapuján.
Szent Péter kinyitja, látja ott áll az Ördög 6 démonnal együtt.
Szent Péter döbbenten áll.
- Hát ti meg mit akartok?!
Mire az ördög:
- Mi vagyunk az első menekültek...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bretagne
"A magyarok szerint egyre jobban mennek a dolgok". Ez lehet, de még csak 9.15 van!
Nakimaga
"Medián: a magyarok negyede szerint mennek csak jó irányba a dolgok!"
Kifordítom,befordítom,mégis bunda a bunda,mondja a medián.
jancsik68
Micsoda siker!!a lakosság 30 %-a értékeli jónak a kormány tevékenységét.70-%-a SZARNAK!!A Medián köztudottan a Fidesz-Magyar Pálinka Párt kozmetikusa,azaz azt az eredmény produkálja,amit ők akarnak.S mi van akkor,ha az IGAZAT TÁRJÁK A KÖZÖNSÉG ELÉ,akkor ez még szarabb.!!
csikknorisz
Naponta kerülnek ki hírek közvéleménykutatásokról. Így a magyarok szerint, úgy a magyarok szerint. Engem még soha a büdös életben nem hívott még egy közvéleménykutató sem, pedig nem titkos a számom. Soha nem estem még bele az ominózus 1000 emberbe, akiket Nézőponték, Századvégék, Anyámtyúkjáék felhívogatnak reprezentatív tökömszőre miatt. Az eredményeiket meg végképp röhejesnek tartom, akármit hoznak ki. De már párszor kifejtettem a véleményemet ezzel kapcsolatban, legyintek ismét. :)
világlátó
Hónapok óta látható, hogy a médiák, az évértékelő beszéd amit a miniszterelnök tartott, a jobboldali tv.csatornák műsorai, mesteri módon tartják kézben a közgondolkodást.A rezsim haszonélvezői és azok családtagjai a puszta létük, mindennapi életük biztonsága érdekében " lojálisak " a kormányhoz. Más rétegek a félelem és a közvetlen biztonságuk okán " inkább támogatók ". Az ellenzék pedig tétova és többször hibás lépésekkel még mindig alkalmatlan a hívó szavak megfogalmazására. Média felülete kevés, talán még meghökkentő is , még nem találta meg azt az ellenzéki célpontot, ami ha betalál, a CÖF sem tudja felülírni. Az elmúlt 8 év még mindig bénultságban tartja a legprogresszívebb erőket. A Gyurcsány iránt jobbról kialakított amortizáció érthetetlen módon még mindig erős, lásd a Havas H. féle ordenáré minősítést.Pedig a tőle való elhatárolódás lehet a sikertelen választási részvétel egyik okozója.A média háborúban a kormányoldal verhetetlen, a tömegek folyamatos manipulálása eredményes, ezt a közvélemény kutatás is igazolja. Ezt látva tovább csökken az ellenzéki oldal tömegbázisa. A legképzettebbek inkább belátják, nincs elég erő , tehetség és készség és elmennek az országból. Nincs, vagy nem jutunk hozzá azokhoz a helyzetet reálisan értékelő, a problémákat pontosan megfogalmazó gazdaságpolitikai tanulmányokhoz, dolgozatokhoz, amelyek kellő értelmező magyarázatokkal eljuthatnának az érdeklődő emberekhez. Nincs az ellenzéki oldalon szervezettség, nincsenek jól látható közösségek, ahol az ország sorsáról, a napi történésekről vitatkozhatnának emberek.Így csak a jobbik tud népes gyűléseket szervezni, ahol a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése szabadjára engedhető és a vad indulatos kijelentések sorozata kelepel. Ugyan a kormány intézkedései ellen, de nem elfejtve a minden bajok okozóit, akik eladósították az országot.Így megy ez, szép összefogásban . Az eredmény : A magyarok szerint egyre jobban mennek a dolgok.
marlin
Ez az "újtipusú Finesses hazug propaganda" kísérteiesen hasonlít a Göbbelsire!!
Kedves nertársak, kedves nertársnők!! Szeretnék emlékeztetni mindenkit a "poenra!!
Levendula
PÉNZBEVONZÓ RÚNKAKÖR megy most az egyik kereskedelmi tévében.

Hívjátok telefonon! Sok-sok pénzt ígér a muki...
bra048
@Levendula: Ahogy most mennek a dolgok nemcsak pénz, hanem a polgárok nagy részénél az értelem az, ami jobban hiányzik. Ezt használja ki a Fidesz és személyesen
a vezérük...
eberti
Hihetőbb lenne: a magyarok egy része szerint egyre jobban mennek a dolgok...
mekkelek
@világlátó: szépen összefoglaltad a helyzetet. A kommunikációban meg látszik az amcsi tanácsadójuk munkája, a mocskolódás és a hazugságok. Megy az agymosás és mindegy hogy hazudnak, ha elegen elhiszik. Sajnos ez van, a magyar egy ilyen birka nép...
Yeromos
@csikknorisz: Azért nem hívnak fel, mert nem vagy rajta a FIDESZ által Magyarnak tekintettek listáján.
rokker33
@coyote3: Igen Magyarország 30 %-a birka és elhiszi azt amit a gazdájuk mond!A 70 % tényleg azt mondja hogy sz*r de míg nem lesz egy normális párt addig ez a 70 % elég szépen elosztódik a többi hulladék párt között és megint ott vagyunk hogy vagy ez a tetű FideSS banda vagy a Maszop fog nyerni és ugyan ott vagyunk mint eddig!!
Amúgy még engem se meg az összes ismerősömet se hívták fel persze ma a levelet megkaptuk Viktortól hogy rohadna meg :D
mariaberta
Melyik magyarokról beszél? Román , szlovák, vajdasági, netán ukrán?
Vagy a fideszes magyarokról? Mert azoknak biztosan jobban megy! Lásd: Szíjártó, meg a 47000,-Ftot keresőknek? Lázár, meg Zsiga Marcelke? stb?
nahát
A statisztika kiforgatása nagyon megy itt egyeseknek!
Akkor én is dobok egyet: Bajnai pártja 6%-on áll- tehát az ország 94%-a nem szereti a libás törpét!
Pilóta
@nahát: 12:48
Ez jó "dobás" vót:-)))
QQCSI
@nahát: Kaptál 1 (egy) lájkot valakitől, lehet, hogy "nahát"-tól.
Lehetünk most itt vagy harmincan, akik nem lájkoltak,
tehát 29 (huszonkilencen) nem csípjük a mondandódat.
A Tündik bündije
A maradék 76 százalékkal meg majd lesz valami, gondolom.
human
"A magyarok szerint egyre jobban mennek a dolgok" tönkre. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy most megy a beetetés keményen egy évig. Aztán még egy utolsó csali a horogra és jöhet a kapás. Vajon miből finanszírozza a kormány a jótéteit? Nem az a baj, hogy osztogatnak. Azt is kell nézni miből! Az MSZP is ott cseszte el, hogy költöttek haszontalan dolgokra is és egyszer csak jött egy világgazdasági válság és potty. Már a padlón is voltunk. A tartalékoknak köszönhetően a csődöt sikerült elkerülni. Ha ezt a tartalékot most feléljük, védtelenek maradunk.
Pilóta
@QQCSI: 12:54
Az is lehet, hogy Churcihill vót, ő is kemelta a statisztikát:-)
Pilóta
@QQCSI: 12:54
Azé ötöt nemigen adhat magának, ugyi?:-)))
QQCSI
@Pilóta: Egyet is értek vele:
Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítok.
Szóval tőled kapott nahát egy lájkot?! :-)
Pilóta
@QQCSI: 13:13
Engem köt a titoktartási kötelezettségem!
QQCSI
@human: Bizony, a közvélemény-kutatók már mérik is, hogy a rezsicsökkentés megtette a hatását. Jön még a további is, víz-csatorna-szemét...
...2014-ben meg jön az ébredés...és a nadrágszíj húzogatás.
gergely
Ezt a pofátlan hazugságot!
Hogy nem szakad rájuk a plafon.
Ja,hogy a parlamentben kérdezősködtek?
Ha csak úgy nem...
QQCSI
@Pilóta: Milyen titoktartásról beszélsz? Zárjegy nélküli kerozinnal megy a göbzid?
human
@QQCSI: Vajon hányszor megyünk még a falnak, hogy rájöjjünk, inkább ki kellene kerülni? Költői a kérdés. Én bízom 2014-ben, de egyre ez a propagandastatisztika mégis aggaszt.
kacsa0707
Ha egyszer harminc százalék úgy érzi jó nekik a maradék hetvenbe tartozik ezek szerint a többi. Én a kettő között vagyok, tehát a hetven százalék, mér nem hetven, bár engem a kutya sem kérdezett.
Tehát igazából ezek a felmérések ugyanúgy mint a többi csak arra szolgálnak, hogy a közvélemény kutatók jól megtömjék zsebeiket, és közben kiszolgálják az őket jobban megfizető politikai erőket ajobb, akár baloldal..
QQCSI
@human: A statisztikák, meg a közvélemény-kutatások engem nem zavarnak, mert úgyis a szavazófülkékben derül ki az igazság. Jobban aggaszt a határon túliak megvezetése/megvesztegetése. Továbbá annak az 500ezer embernek a --valószínűsíthetően hiányzó-- szavazata, aki most külhonban próbál szerencsét.
Dr. Felipe
Na de mi van a 76% al? Azok nem magyarok?
dubitus
Márpedig a Medián igazat mondott! - a magyarok elégedettek!
.
Aki más véleményen van, az nem magyar! Meg sem érdemli ezt az áldott jó kormányt, amelyik a MAGYAROK érdekében dolgozik erejét, fáradságát, tudását nem kímélve!
.
Az más kérdés, ha azok az igaz magyarok, akikre gondoltak, személy szerint én nem leszek büszke magyarságomra!
Nem tisztelem őket, nem szeretném, ha bárki is közéjük, mint tiszteletre nem méltót, sorolna!
világlátó
Ha úgy gondoljátok hogy segíthet a megértésben, nézzétek meg a magyardiplo.hu február 27.-én kiadott fordítását a fidesz teológiájáról.
nahát hozzászólónak üzenem, talán egyszer mégis át kellene tekinteni Bajnai Gordon tevékenységét a történések kronológiai sorrendjében. Talán világosabb lenne ki mennyire érintett a " liba ügyben ". Ha mégis érintett lenne, talán még sem vállalná fel az állandó visszautalást, mert az végképpen ellehetetlenítené a politikai életbe való visszatérését. A besározás, majd a sárban tartás, sőt a sáros libás adót emelne, meg elvenné még azt is ami megmaradt verbális kommunikációtól hangos az ország. Vajon miért? ha mégis libás lenne, nem kellene ekkora erővel fellépni ellene.Akik tudják hogy nem libás, már kitervelték a mindenoldalu lejáratásának munkatervét. Potenciális ellenfél ő és én, miután látom a felhozatalt megpróbálok kitartani mellette. Aztán ki - ki válasszon magának akit jónak lát. Egy a biztos tipp, el kell menni és le kell adni a voksunkat.Hibáztunk már eddig is, például legutóbb, pedig kérte minden józan ember, ne engedjük meg a kétharmadot. Megengedtük. Most pedig, ..." A magyarok szerint egyre jobban mennek a dolgok. " Mehettek volna, ha lett volna egy nyolc év alatt kimunkált okos és európai kormányzási stratégia a gazdaságról, az oktatásról, egészségügyről, az öregekről, a szomszéd politikáról, a kultúráról, művészetekről, de ha csak a gazdaságról már az is elég lehetett volna. Az ipar a mezőgazdaság, az európa közepén helyzetünkből adódóan a tranzit ország jellemző szolgáltatásairól.De ehelyett lett egy katyvasz, ami talán húsz év múlva helyrerázódhat, de ezt egyáltalán nem tudjuk, mert nézzünk vissza húsz évet, mit értünk el.
adrenalink
Legfeljebb a "nemzeti" magyarok szerint megy jobban...
radios45
Milyen magyarok szerint?
Táncsak nem a fideSSes mélymagyarok, Orbánc seggnyalói bérencei szerint?
A többi meg éhenhallhat,kínlódhat,. nem számít az.
deviance
megint általánosítják az országot egy emberre... ha valakinek egyre jobban megy(tisztelt vezető rétegre gondolok itt) akkor az egész ország boldog és gazdag, nincs semmi baja, egészséges
miazavalami
@adrenalink: Nincs még egy ilyen ország ahol ennyi nem nemzeti lakos él.
Január
Rossz a vizsgálásra kiválasztott minta, gondolom nincs benne borsodi, szatmári, tolnai település.
Boros Anikó
Medián: A magyarok szerint egyre jobban mennek a dolgok
Nem tudom miről beszélnek?Betegek? Sajnálom őket,akik erre a helyzetre ezt merik mondani.:)))))))))
kerék
Van egy ilyen film is: Hülyék paradicsoma. Érdemes megnézni, a mondanivalója ott van.

Ha itt megint fidesz lesz akkor biztosra vehető egy kisebb népi megmozdulás előbb utóbb.
Meg tömeges kivándorlás.

Orbán meghal, lelke a mennyországba kerül, de Isten nem engedi be, mondván: "Amit a Magyar néppel tettél azért a pokolba kell örökké égned."
Orbánt leküldi a pokolba, 1 hét múlva kopognak a mennyország kapuján.
Szent Péter kinyitja, látja ott áll az Ördög 6 démonnal együtt.
Szent Péter döbbenten áll.
- Hát ti meg mit akartok?!
Mire az ördög:
- Mi vagyunk az első menekültek...
adsl70
ja a bányász béka feneke alatt és egyre lejjebb ásunk. Kérdezzék meg aki pofán verte a hazug polgármestert az a bányász elmondja hogyan haladunk egy jobban lefele
lajospapa
Sok hülye kimegy nyugatra dolgozni! Pedig ha várna egy kicsit itthon (munka nélkül) mindjárt olyan jó lesz, hogy azok is ide áramlanak.
bundi
@ProPeller Mariann: minden negyedik válaszadó?
már a kubatov lista sem a régi.
adsl70
azt nem mondták merre :P jobban hát igen a lefele is teljesítmény...
kukac50
A felső 10%-ot kérdezték meg! Egyre rosszabbul élünk ne akarják be magyarázni,hogy az a jobb amikor már csak tengődik a Nép.
Igaz Orbán miniszter elnök azt mondta több pénz jön a mezőgazdaságba,Neki a 60 ezer a több, nem a 66 ezer. Félrevezetés!
kedwes
Nyolc hónapja nem dolgoztak ilyen kevesen. Valószínűleg ez Magyar adat, mert itt jól élnek!
kedwes
Pontosan: Valószínűleg ez nem Magyar adat. Bocs!
entero
@massa: @radios45: Kicsit túlzás volna azt állítanotok, hogy csak a Fidesz "seggnyalói" élnek ma jól, nem gondoljátok? Nem egy ismerősöm van, aki semmi mást nem tesz, csak magas szinten végzi a munkáját, a politika hidegen hagyja, és nagyszerűen megél. Tudod, mi a receptjük? Korrekt, megbízható munka, komoly szakmai tudás. Ezen emberek között ugyanúgy megtalálható a víz-gázszerelő, villanyszerelő, informatikus, vagy kőműves. Ha valaki jól dolgozik, annak híre megy. Ne fogjunk már mindent a politikára, mert már kissé nevetséges.
kkalman
@kukac50: Ez nem félrevezetés, csak Orbánnak más tanította a matematikát, mint Neked, és másikat, mint amit Te tanultál.
bakegya
Már többévtizede,hiányos mondatokkal kampányol.
..."egy kis része"...kimaradt a szövegéből.
csiroki
@marlin: Mondok én sokkal közelebbit is! "Kedves hölgyem és uraim" Orbáni ismételgetése.
csiroki
Ismeritek a gödör viccet? Gödröt ás a pógár a kertben.Átkérdez a szomszéd:mit csinál Józsibá?? Hangzik a gödörből,keresem az életszinvonalam.
Másik:gödörásás közben bemegy egy fröccsre a magaspógár.Issza,és közben erősen töri a fejét.Kérdi az asszony,min spekulálsz apjuk? Hát azon annyuk,hogy rájöttem.Mire? Hát arra,hogy hogyan fogom eladni a falunak a költségvetési deficitet. Mondmáá áapjuk,hogyan? Hát nem érted?Nem értem én apjuk,mond mááá!Hát úgy hogy elmondom nekik,azt hogy a gödörásás is egy hasznos dolog. És? na mongyad mááá no!Jóóó van no!!Szoval hasznos mert minél többet elveszünk belőle annál nagyobb lesz!!
csiroki
@entero: Azt mondja a statisztika,hogy sokkal több vállalkozás szünik meg,mint ami létre jön.Ebböl bizony nem lesz magasabb adóbevétel. / ellentmond annak amit Orbán mindig hangsúlyoz miszerint a kis és közepes vállalkozások viszik vállukon az ország terheit.Szépen hangzó,szépen csomagolt,részigazságokat tartalmazó propaganda szöveg/. Ezt a kiesést adóemelésekkel új adókkal helyettesíten enyhén szólva dilettantizmus. Pedig 2010 óta ez a tendencia.Azt nem értem,hogy miért kell az "elmult nyolc év" ehhez? Mert az igaz,hogy akkor is voltak szép számmal negatív jelenségek /hol nincsenek?/ de az akkori kormányok kezelni tudták azokat.Volt költségvetési koncepció,kiszámítható adórendszer,tervezhető jövő.Ezt nem lehet eltagadni.Tudom,akkor is szüntek meg vállalkozások,de több jött létre.Ez egyben egy gazdasági profiltisztulásnak is felfogható.Most sajnos a folyamatos,minden szintű leépüléseket tapasztaljuk naprol napra.A kormánypropaganda pedig naponta győzelmi dicshimnuszokat zeng.Szó se róla,még sokan hisznek is neki,mert sokan emiatt élnek sokkal jobban. Aranyba öntött törvényszerűség az,hogy "minden csak nézőpont kérdése".Ki-ki zsebe,"létrafoka" szerint!
adsl70
igen, ha a facén kérdezik meg a külföldön dolgozó magyarokat akkor azoknak tényleg jobban megy, de ott nem narancs herceg a kormányos..
adsl70
lejtőn lefele és még a hát szél sem kell, ismerősőm mesélte miskolcon a Csillag Pont ( CSP) ami a sebészeti tönböt a CSP köti össze az is megérne egy képet na olyan lejtőn robogunk lefele
kukac50
@kkalman: Nekik nem tanították,mert tudnának számolni!
furfang
A" MINDEN NEGYEDIK EMBER" egyfelől hallgatja a híreket, és látja mi van a világban, olyan nagy, önálló gazdálkodással bíró országokban mint Spanyolország, Olaszország, a görögök, franciák... és belegondol, hogy ha mi stagnálunk ezekhez képest, akkor mégiscsak jól csinálják Orbánék.

Másfelől pedig sok gyermekes tényleg jobban járt, (persze akik dolgoznak)mint korábban bármikor. Aztán ugyancsak a dolgozó középréteg is jól járt a 16%-os adóval, tényleg sokkal több marad a zsebében. A nyugdíjasok is értékelik, hogy próbálják szinten tartani őket. Ez azért elég sok ember nem gondolod?
Ráadásul a normálisan gondolkodó felismeri, hogy nem most van annak az ideje, hogy megtollasodik, mert beragadt a gazdaság a válság miatt világszerte.
Tehát, ha valaki reálisan nézi a világot, benne Magyarországot, és ismeri az szoclibek " munkásságát", az optimistán várja a jövőt.
Rézangyal
Na igen, ha a 3G-vel való gyorsulást lefelé sikernek lehet nevezni, akkor tényleg nagy a siker! Idióták!
kukac50
@furfang: A családi pótlékot befagyasztotta a Fidesz,az infláció követő rész elmaradt a család-barát kormánynál..
A közmunkások a minimál nyugdíjasok ami 28405 forint, rokkantak valahogy máshogy látják mint ahogy te gondolod.
istihu51
@furfang Hol a csudában élsz te? A többgyermekes gyermekeim munkabére a 16%-os adóval csökkent,csal.pótlék befagyasztva, a "rezsicsökkentés" meg minden olyan terméket drágított és drágít,ahol a termelő villamos energiát szabadpiacon vásárolja.
Ember!!! Hol élsz te? Narancszabáló...
furfang
@istihu51: Itt élek, több irányból tájékozódom, látok, és belátok. Pontosan tudom, hogy mennyit fektetek be, és mi az amit ezért kapok.
kengyefuto
@Január: Oda el sem mernek menni mintát venni,mert kémcsőben küldenék vissza őket.
kengyefuto
@Boros Anikó: Ez nem merés kérdése.Ez parancs.
mariaberta
Feltételezem, hogy nekik valóban jobban megy, de mi lesz velünk?
entero
@csiroki: Ez igaz, de azt, hogy a szocik 8 évének nagyon sok köze volt ahhoz, hogy a gazdaság megindult a lejtőn, nem lehet letagadni. A válság már eleve egy legyengített országként ért minket, a rengeteg hitel miatt voltunk már akkoriban csődközeli állapotban is. Sok évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy újra felfelé induljunk. Apropó, két néven is társalgunk? De jó is a nyugdíjasoknak, ráérnek egész nap...:-))
Dr.luigilongo60
@entero: Zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév,zemútnyócév!!!
entero
@Dr.luigilongo60: Tudom, neked szívügyed Gyurcsány, ezért képtelen vagy reálisan gondolkozni, ha róla van szó. Ez nem emúttnyócévezés volt, csak a valóság.
sport50
akkor én hol élek??másik országban?mert az ,hogy a 24%-a megkérdezetteknek ezt mondja,mihez képest???a születések növekedését is az előző évhez hasonlították,az jól mutat,mert előtte kevesebb volt.de!!az előző 7-8évhez meg sokkal kevesebb!!
Pálinkafőző Rézüst
@entero: tudom, neked szívügyed, (és pénzügyed, [47 milla nem semmi]) a vajda, ezért képtelen vagy reálisan gondolkozni, ha róla van szó. Ez nem háromévezés volt, csak a valóság!
Dr.luigilongo60
@entero: Legyél szíves már idecitálni egy hozzászólásomat, ahol ajnározom a Fletót.
Csupán leírom a tényeket.
Milliók éltek egy kicsit jobban abban az időben,ez tény.
Sukorón nem történt semmi minden vádaskodás ellenére,ez is tény.
Legalább húsz ügyet lebegtettek meg ellene , vádaskodtak,köpködtek rá és még sem történt semmi, ez is tény.

Én ne gyere az államadóssággal, mert tengermélyen leszarom,Antallék idejében is 85% körül mozgott de még akkor jobban éltünk ,mint most.
entero
@Pálinkafőző Rézüst: Még mindig esz a fene azért a 47 millióért? Talán úgy kellett volna dolgoznod, termelned annak idején, hogy te is részesülhess egyszer benne. A semmire nem jár, ezt fogadd el!
Pálinkafőző Rézüst
@entero: fogadd el, hogy ez nem a semmiért járt...:)) Tapasztaljuk..:)) Megszolgálod keményen, ezért elismerés! Ha te vagy az egyáltalán..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.