Összesen százmilliárdnál is többet költ az új MNB ingatlanokra, Guarneri-hegedűre és Bruegel-festményre, vagy éppen a Design Terminál és a Zeneművészeti Egyetem támogatására – írja az Index. Az MNB cáfol és feljelenti a lapot.

A Nemzeti Bankban tavaly december közepén egy kétpontos, igen költséges igazgatósági határozat született. Az egyik pont szerint a jegybank 50 milliárdért vásárolhat ingatlanokat, hogy megvalósíthassa az oktatási programját. A másik a jegybank és a tulajdonában lévő ingatlanok felújítására ad engedélyt 40 milliárd forint értékben – olvasható az Index cikkében.

Barátoknak osztja a pénzt az MNB ellenőrizetlenül

A lap szerint az egyik ingatlanvásárlásról a jegybank már azelőtt döntött, hogy a pénzköltést lehetővé tevő igazgatósági határozat megszületett volna.
A jelek szerint ez történt a Collegium Budapest (Régi Városháza) 2011 óta üres, Szentháromság téri épületével.

Más területen is születtek nagyon szokatlan döntések az utóbbi időben. Az Értéktár program elindult, és az Index úgy tudja, hogy döntések is születtek, amiket a jegybank eddig hivatalosan nem hozott nyilvánosságra.

A Nemzeti Bank 16/2014 (01.21) igazgatósági határozata egy, a bécsi Dorotheum aukciósház kínálatában szereplő 4 millió euró (1,25 milliárd forint) kikiáltási árú, Andrea Guarneri által készített antik hegedű megvásárlásáról szól, amit a hegedűművész Lajkó Félix kapna használatra.

Cáfol és feljelent az MNB

A Magyar Nemzeti Bank büntetőfeljelentést tesz az Index hírportál által szerdán megjelentetett Barátoknak osztja a pénzt az MNB ellenőrizetlenül című cikk "hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas" állításai miatt – közölte a jegybank honlapján.

A közlemény szerint az Index cikke ellenőrizetlen jegybanki költésekről ír, a valóság ezzel szemben az, hogy a jogszabályok által meghatározott keretek között az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi az MNB gazdálkodását, emellett a jegybank felügyelőbizottsága mint folyamatos tulajdonosi ellenőrző szerv már ebben az évben is több alkalommal ellenőrizte az MNB társadalmi felelősségvállalási stratégiáját, az Értéktár programot, illetve a 2014. évi költségtervet.

Az MNB távlati célokat kitűző, stratégiai fontosságú feladatának tekinti társadalmi felelősségvállalási (CSR) programjának megvalósítását, amelynek keretében kizárólag átlátható, a jogszabályoknak megfelelő, szigorúan értékelvű döntéseket hoz – közölték.

Az MNB elítél minden olyan cselekményt, amely megkérdőjelezi a Magyar Nemzeti Bank hitelességét vagy törvényes működését és a vele szemben megnyilvánuló közbizalmat súlyosan veszélyezteti. Mindezek alapján a jegybank elindítja a büntetőfeljelentést az Index hírportál által megjelentetett cikk hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas állításai kapcsán – közölte a pénzintézet.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
Ránézek a képre, azt látom, Te Jószagú Atyaúristen, glóriát kapott a Matolcsy, aztán úgyolvastam, hogy pénzt osztogat az MNB eszetlenül :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szvetlana
Ránézek a képre, azt látom, Te Jószagú Atyaúristen, glóriát kapott a Matolcsy, aztán úgyolvastam, hogy pénzt osztogat az MNB eszetlenül :)
Hellcat
Aki mást várt az hülye...azt kérték hogy had folytassák...folytatják is az osztogatást a haveroknak. na meg az államadósság is új csúcson van.
A Tündik bündije
@Dr. Felipe: - Mit mondott Orbán, mikor meghalt Brezsnyev?
- Pedig hogy tudott csókolni...!
coyote3
Ezek lassan úgy használják a mi pénzünket, mint a sajátjukat. Jó lenne, ha tudatosulna bennük, hogy az ország nem az övék, még akkor sem, ha folyamatosan meglopják...
Dr. Felipe
2018 ban már nem hiszem hogy a fideSS akar nyerni mert addigra hülyére lopják magukat. Csak egy kifosztott, lepusztított, eladósodott ország marad utánuk.
postamester
..." A felügyelőbizottság ellenvetéseit lesöpörték..."
Ki söpört le kit ???
Akkor meg mijaf@szért vannak fizetve (nem is keveset ) ???
" Mindenkinek kuss, ha én döntök egy személyben " elv ???
nyanya001
Ez nem rablóbanda ?
Dehogynem !
Csak a hülyék nem akarják tudomásul venni !
Senara
Uri -muri ...Valóban meghirdettek egy 330 éves Andrea Guarneri-hegedűt, de nem 4 millió euróért, mert az értékét csak 160–200 ezer euróra (50–60 millió forint)...a fenébe 3, 8 millió Eurót már nem tudjuk benyelni... Balkan Fanatik zenekart is kiválasztotta, bár a zenekar nem tud róla !!!
Boszi27
@Dr. Felipe: Simor miatt van, ha az MNB kasszája kiürül.
postamester
..." A Nemzeti Bank 16/2014 (01.21) igazgatósági határozata egy, a bécsi Dorotheum aukciósház kínálatában szereplő 4 millió euró (1,25 milliárd forint) kikiáltási árú, Andrea Guarneri által készített antik hegedű megvásárlásáról szól, amit a hegedűművész Lajkó Félix kapna használatra..."
Azt sem tudom, ki ez a " művész"...és ekkora értékű hegedűt " használhat !
Inkább játszana rajta!!
Én meg kérek egy robogót - használatra + üzemanyaghozzájárulást :))))
bencemacska
@Boszi27: Tényleg?
Ezt hiszed is, vagy csak úgy írod?
Boszi27
@bencemacska: Szerinted? Követem korunk szellemiségét. Mindig valaki más cseszi el a dolgokat, csak a siker a miénk. :)
bencemacska
@Boszi27: Már azt hittem, "beálltál a sorba"!!!
csa-csa
@Dr. Felipe: az mszp is hülyére lopta magát, mégis szívesen nyert volna akár 50 évre is!
mindegyik párt szerint egy kifosztott országot hagytak és hagynak és örökre hagynak egymásra!
Dr. Felipe
@csa-csa: Hát ez az, pedig a fideSS azt ígérte hogy ők nem fognak lopni, aztán mégis...
1magyar
Hegedű az kell: bazseválni a sok hülye fülébe.
spu00
Miért van az, hogy Önök csak a légből kapott híreket tudják véleményezni, de azt teljes vehemenciával, igazukat, mint a nép ítéletét hirdetik. Önöket egyáltalán nem érdekli, hogy ez igaz, vagy nem, nagyot lehet rúgni valakibe, s ha nem igaz, majd jön más téma, de addigra már el van ültetve a rémhír. Miért nem foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a lejárt mandátumú MNB elnök Simor úr 2013-ra 200 milliárdos vesztességet tervezett, s ha Matolcsy hagyja, akkor be is következett volna. Ezzel szemben 22 milliárdos nyereséget produkált.. Ez Önöknek nem hír, hanem rémhír, mert nem lehet rajta mocskolódni, ez csak az országnak jó, nem Önöknek.
Manhattan
Már régen hallottam a magyar devizatartalék számszerűsített értékéről. Hol tartunk? Lehet, hogy már 30 milliárd € alatt? Futball csapatokat még nem szponzorálnak?
A nép nagy része nyomorog, itt meg szórják a lóvét...
1magyar
Mint a Posta, nincs egy légkondi évek óta a kis postahivatalban, ahol nagyon sokan vannak mindig, mert jobban szeretjük a sorbanállósat, mint a hívószámos - nagyon sokáig váratósat- valamelyik idióta tv-műsort meg szponzorálják.
JAJMÁR
@spu00: "Az éves eredmény kedvező alakulását elsősorban az alapkamat-csökkentési ciklusnak köszönhető kamateredmény-javulás, valamint az árfolyamváltozásból származó realizált nyereség emelkedése magyarázza, a pénzügyi műveletekből származó eredmény ugyanakkor az előző évhez képest romlott."
Ja, az alapkamat-csökkentés pedig nem használt az államadósságnak, és nem használt a devizásoknak.. stb.
Tessék már együtt nézni a számokat, nem pedig kiemelni mindig éppen egyet, aztán harsogni. Nem olyan szép menyasszony sajnos...
A MNB műtárgyakat vásárol az adófizetők pénzén??? Uri-muri a javából :)
nyanya001
@spu00: A lett volna és a valóság között óriási a különbség !
Lett volna a Fidesz szerint !
Amit meg a Fidesz csinál az hűtlen kezelés !
És meg is teszi hiszen az ég világon senki sem ellenőrizheti
ezt a fajra bankrablást ! Mert ez az, az adófizetők pénzét rabolják el !
Matolcsy totálisan alkalmatlan az MNB posztjára !
Ki a jó büdös francnak kell az a drága hegedű ?
Ez most az ország legfontosabb feladata ?
spu00
@JAJMÁR: Azért előjön néha az igazság? Mi akadályozta Simort, hogy kamatot csökkentsen, s nem kiszolgálni a külföldi bankokat, melyek kiseprésével egyből nullár tudták vinni a vesztességet.Talán nézze meg jobban, hogy az adósság után járó fizetések miként csökkentek, mivel jár az alacsony kamat az államkötvények piacán, s ez miként hat az adósság csere alkalmával. A jelenlegi adósság állomány tartalmazza az önkormányzati adósság átvállalást, valamint az ez évben kibocsájtott 3 milliárdos dollár kötvényt, mely az ez évben lejáró 3,5 milliárdos adósság törlesztés fedezetét, mely 2,6 %-s kamattal került eladásra.Tudja valakik felvettek 16.000 milliárd Ft.-s hitelt, s ezt ki is kell fizetni, még akkor is, ha ennek terheit nem hárították át az ország lakósaira.Pedig az Önök szuper válság kezelője szenzációs megoldásokat vállalt az IMF-nél: nyugdíjadó, ingatlanadó, közalkalmazott fizetés csökkentés, nyugdíj befagyasztás, a Teljes magyar állami vagyon fedezettként történő felhasználását, meglevő állami vállalatok értékesítése, mint romániában. 2 éves moratórium,s 4 éves kifizetési teljesítés.Lehet szórakozni.
Boszi27
@spu00: Húha! Ezt mind ön találta ki???
sentinel216
Az indexet el fogják meszelni a fidesz bíróságokon, ugyanis az MNB pénzszórása nem sért törvényt. A rendszerváltás utáni kormányok és pártok is loptak, csak nem ennyit és nem hoztak a rablásokra törvényt. Volt a vezírnek egy mondása, majd jönnek a jogászok és mindent elintéznek.
nyanya001
@Boszi27: Ezt oktatják a Fidesz szemináriumokon !
F_Viktor
"...az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi az MNB gazdálkodását, emellett a jegybank felügyelőbizottsága mint folyamatos tulajdonosi ellenőrző szerv már ebben az évben is több alkalommal ellenőrizte az MNB társadalmi felelősségvállalási stratégiáját..."

Kac-kac-kac... :-))
Tehát az a független ÁSZ ellenőrzi Gyogyó el Tolcsyt, aminek független elnöke az a Domokos, aki a fityesz frakcióvezető-helyettese volt? :-))
karma1
@bencemacska: 17.04-re: Arra varhatsz, Kedves, a Boszi nem olyan janyka,... CSak sajnos megint igaza van,...

Es ugyan eltolcsy kikeri maganak az index.hu allitasait, de SOHASEM fogja nyilvanossagra hozni az IGAZI adatokat. amiket az index.hu forsziroz...:-((

Tehat a hir iga: eltolcsy eppen elb@ssza a nemzet tartalekat, ugyhogy azert erre en mar rakerdeznek kemenyen Brusszelbol...
F_Viktor
@spu00: Írod:
"Miért van az, hogy Önök csak a légből kapott híreket tudják véleményezni, de azt teljes vehemenciával, igazukat, mint a nép ítéletét hirdetik. Önöket egyáltalán nem érdekli, hogy ez igaz, vagy nem, nagyot lehet rúgni valakibe..."

Megint feleslegesen játszod a fityesz védő ügyvédének szerepét!
Gyogyó el Tolcsy csak abban támadja az indexet, hogy ő nem ELLENŐRIZETLENÜL osztogatja haveroknak az adófizetők pénzét!
Idézem:
"...az Index cikke ellenőrizetlen jegybanki költésekről ír, a valóság ezzel szemben az, hogy..."
bencemacska
@nyanya001: "Ki a jó büdös francnak kell az a drága hegedű ?"

Olvastam valahol, hogy Farkas Flórián jelentette: "A romák a Fideszre szavaztak!"

Gondolod, hogy ingyen?!
bencemacska
@F_Viktor: Az MNB Felügyelő Bizottságának kérdéseit és a kapott válaszokat ma kétszer hallottam Róna Pétertől . Egyszer a Bolgár műsorban, egyszer az Egyenes Beszédben.

A lényeg: A NB mindent megtehet, amit a törvény nem tilt!
Arra a kérdésre, hogy akkor fagylaltot is árulhat-e, az volt a válasz, hogy természetesen!!!
JAJMÁR
@spu00: Reménytelen eset vagy, de remélem "elszigetelt eset" , egy "kis piros pontos" talán? :)
human
És mikor megkérdezték, hogy milyen törvény jogosítja fel őket vásárolgatásokra a válasz az volt, hogy amit nem tilt a törvény az szabad. Ez gondlomom a CSAK szinonimája.
postamester
@F_Viktor: ma 21:28
Mi is hibásak vagyunk, hogy lealacsonyodunk ilyen spu00 szintre...
Szerintem egy megoldás van : nem reagálunk a provokációjára...
Beveheti a gyógyszerét, és majd megnyugszik...
Egyébként is nem mindig engedik a géphez az ápolók !!!
postamester
@JAJMÁR: ma 22:10-re
Mi is hibásak vagyunk, hogy lealacsonyodunk ilyen spu00 szintre...
Szerintem egy megoldás van : nem reagálunk a provokációjára...
Beveheti a gyógyszerét, és majd megnyugszik...
Egyébként is nem mindig engedik a géphez az ápolók !!!
F_Viktor
@bencemacska: Gyogyó el Tolcsy szavaiból az derül ki, hogy létezik valami " társadalmi felelősségvállalási (CSR) program", amivel az MNB pénzéből lehet 100 milliárdos nagyságrendben osztogatni.
Tudomásom szerint a CSR (Corporate social responsibility) célja a vállalati, társadalmi felelősségvállalás a társadalom érdekeire, környezetünkre.
A CSR a gazdálkodási kultúrának része, miszerint egy vállalat mennyire felelősen működik, mennyire figyel oda a természeti, társadalmi környezetére.

Ezt cégemnél nagyon komolyan veszik külföldön (igen, ez fejlett piacgazdaságban jellemző, s nem a putyini Oroszországban, vagy az államosító szocializmusra!), de ez alapján az MNB miért osztogat 100 milliárdos nagyságrendben közpénzt, ez nekem nagyon nagy talány!?
bencemacska
@F_Viktor: Ilyesmit magyarázott Róna is, azzal a kiegészítéssel, hogy ez nincs benne az MNB szmsz-ében. Erre az a válasz, hogy olyan törvény sincs, amely tiltaná, ergo: szabad.

(El Tolcsy - alias pöttyössegű - nem megy el az MNB Felügyelő Bizottságának ülésére, nem lehet neki kérdést feltenni!)
F_Viktor
@bencemacska: Biztos vagyok benne az sincs benne semmilyen törvényben, hogy F_Viktornak nem lenne szabad az MNB-nek 1 milliárd forint értékű készpénzt adományoznia :-)
Holnap írok Gyogyó el Tolcsynak egy emailt ezzel kapcsolatban :-)
Desischado
@Boszi27: Elnézést, véletlenül nyomtam gombot!
Desischado
@F_Viktor: Bravó, Viktor!
Ez nagyon tetszik! gyogyó el tolcsy! Tökéletes név! Egyébként meg mit nyavajog itt mindenki? Nem megmondta hazugovics viktátorovics? Folytatják! Hát tényleg folytatják! A Nagy Nemzethy Rablást! És erre adta áldását a sok agyhalott barom!
Viktor, óvatosan azzal az e-mail-lel! Mert holnap már rajtad ütnének, hogy "Hol a pénz?!"

Corporate social responsibility: Társadalmi szociális felelősség, - ha valaki esetleg nem tudná, mit takar ez. Ahogy mondod, erre adják a pénzt, nem haszontalan és felesleges kiadásokra! De ez a rablóbandát nem érdekli!
coyote3
Már megint ez a libsikomcsi tempó. Megint támadjátok itt a NER-ben fogant nagy tudású MNB elnököt! Ha még valaki nem tudná ez az MNB alapfunkciója!!! Amúgy meg biztosan nagyon jól gazdálkodik, hogy ekkora nyeresége van. Mert azt elhinni sem merem, hogy az adófizetők pénzét költenék ilyenre...
postamester
@coyote3: Minek kell korán reggel ennyi hülyeséget ésszefröcsögnöd ???
coyote3
@postamester: Eltalált a fröccsenés? :)
szaboria1
Kusza szeműnek ezek szerint mindent szabed. Bezzeg az elődjét minden sz@t kritizálták.
nemsemmi
Unortodox lett az MNB is.

Matolcsi egy akkora géniusz, hogy újraértelmezi az MNB működését is.

Azt már láthattuk, hogy a matematikát, a genetikát hogyan reformálta meg.
Orbán pedig, jó tanítványként a demokráciát, és az igazmondást értelmezte újra.
Unortodox szavatartó ember,
Magyarul egy hazudozó sumák gazember.
Yoda69
Ez kimeriti a hutlen kezeles fogalmat. Ettol sokkal kevesebbert is 10 eveket osztanak ki.
Es teszik ezt az adofizetok penzebol.
karma1
@F_Viktor: Inkabb ma ird meg azt az e-mailt Gyogyo El Tolcsy-nak, nehogy aztan ne maradjon Neked egy pici kis penzmag,... Hatha holnap mar lemaradsz?
F_Viktor
@karma1: Egyenlőre nem sikerült megtalálnom a főnök email címét (de rajta vagyok, nem adom fel), az [email protected], vagy [email protected] címre pedig felesleges lenne írni.
kukac50
Az adófizetők pénzéből meg rakják a pénzt a Nemzeti bankba.
nyanya001
A New York Times hosszú cikkben ment neki Matolcsy György jegybankelnöknek, akit „a populista és autokrata Fidesz pénzügyi építészének” nevezett. A cikk Matolcsy mára szállóigévé vált agysebészes megjegyzésével indítva beszámolt arról, hogy Matolcsy szerint a magyar és japán gyerekek fenekén kis piros pötty van. „A politikája ugyanilyen unorthodox” – írja a lap.

A lap nincs elragadtatva Matolcsy gazdasági miniszteri teljesítményétől, említi:
444.hu/2014/04/17/porig-alazta-matolcsyt-a-new-york-times/
F_Viktor
@Desischado: Írod:
"Ez nagyon tetszik! gyogyó el tolcsy! Tökéletes név!"

Azután jutott eszembe miután elolvastam tegnap a The New York Times cikkét a Vezér jobbkezének aranyköpéseiről. Újdonság nincs benne, de így csokorba gyűjtve egy magyarnak itt olvasni kicsit sokkoló volt.
www.nytimes.com/2014/04/17/business/international/hungarys-central-bank-seizes-bold-strategies.html?_r=1

Csodálkozom, hogy itt nincs erről a cikkről semmi.
F_Viktor
@nyanya001: Köszi, ezt hiányoltam :-))
Desischado
@F_Viktor: Köszi a cikket, Viktor! Lementettem! Érdemes elolvasni tényleg! Ez a szemét arról papol többek között, hogy Japánban hogy oldják meg a gyerekkérdést, meg hogy Magyarországon kevés gyerek van, kevesebb mint japánban. De Japán jóval nagyobb ország, és ott rendesen meg tudnak az emberek élni! Megírja az összes elkúrást amit orbán jobb kezeként, - így említi a cikk gyogyó el tolcsyt - művel! Nagyon igaz, sajnos! És igazad van, én is csodálkozom, hogy nem közlik itt le a cikket!
Desischado
@postamester: Csak ironikus! Az ellentétére gondol, ne edd meg! Vagy hülye vagyok, és félreértem?
spu00
A cikkben egyetlen értelmes mondat van, " Magyarország nem tudta még behozni a lemaradást". Na ezt kellene Önöknek magyarázni, azt a feleslegesen felvett 16.000 milliárdot meg az ebből épített 40 cm-s kilátót. A cikkben egyértelmű a külföld sirása, hogy nem szabad a rablás M.o-n.Tudom ez Önöknek fáj, de hát az úgy van, ha csak a kisebbségnek fáj, a többségnek meg nem, akkor már megérte.
Ja, ha valaki 100 milliót mond, akkor ne hivatkozzanak 100 milliárdra. Ez oly kicsinyes, s főleg jellemző.
Írásaiktól függetlenül Kellemes Ünnepeket kívánok Önöknek, hiszen gondolkodás módjuktól függetlenül emberből vannak.
mariaberta
Mindig is azt gondoltam, nem egészen normális emberről van szó Matolcsy személyében, hiszen ennek a zseninek még a szeme sem áll jól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.