Orbán Viktor úgy véli, hogy csak kalandvágyból mennek tömegesen külföldre a fiatalok, akik később, ha majd kikalandozták magukat, ugyanilyen tömegesen fognak hazaköltözni. Lengyelország példája (ahol szintén nagy emigrációs hullám söpört végig az elmúlt években) egyelőre nem ezt mutatja.

A Nagy-Britanniában élő lengyelek 72 százaléka ugyanis nem szándékozik hazatérni, nagy részük brit állampolgárságot szeretne kapni – derül ki a Rzeczpospolita című lengyel napilapban kedden ismertetett felmérésből.

A lengyel munkavállalók nagy része már akklimatizálódott, átlagban 6,7 éve élnek a brit szigeteken, minden tizedik közülük már kettős állampolgár. Mindössze három százalékuk munkanélküli, 11 százalékuknak saját cége van, s megtanulták a fogadó ország nyelvét. Jelenleg 650 ezer lengyel él az Egyesült Királyságban. Az utóbbi idő felmérései mutatják, hogy az ottani lengyel bevándorlók túlnyomó többsége fiatal és jól képzett – 90 százalékukban 44 év alattiak, 56 százaléknak közülük egyetemi végzettsége van.

A napilap által idézett lengyel szociológusok leszögezik: hazájukban nem látnak jövőt maguk számára a jelenleg külfödön dolgozó lengyelek, biztonságérzetet nem nyújt nekik a hazai helyzet, sem anyagilag, szellemileg. „Nemcsak a szociális és pénzügyi dolgokról van szó, hanem ennél többről is, az állam és a köztük fennálló viszonyról” – idézi a lap Krystyna Iglicka professzort.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pityuka
Én a jkörnyezetemben azt tapasztaltam, aki szeret dolgozni, de kénytelen volt kimenni, az soha nem akar visszajönni. Aki viszont nem szeret dolgozni és azt hitte odakint kolbászból van a kerítés, nos az köpködve visszajött.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dzurinda
Van ilyen is, olyan is, nem lehet általánosítani. Én a környezetemben a végleges kiköltözésre egy kicsivel több példát látok, de nem sokkal.
m.macskosz
@dzurinda: Én meg sajnos úgy látom, hogy Orbán Viktor ezzel a véleményével csak azt igazolta, hogy fingja nincs a magyar valóságról!

téma off. de nem véletlen, hogy az egyetlen fia
Afrikában kereszténykedik
pityuka
Én a jkörnyezetemben azt tapasztaltam, aki szeret dolgozni, de kénytelen volt kimenni, az soha nem akar visszajönni. Aki viszont nem szeret dolgozni és azt hitte odakint kolbászból van a kerítés, nos az köpködve visszajött.
Grafix69
Én azt tapasztalom magamról, ha Isten és a párt úgy akarja akkor remélem soha többet nem megyek haza és nem kell rákényszerítenem magamat az alamizsnára, mocsok szemét politikusok miatt is
Grafix69
Nagyon jó kis ország lesz addigra : egyharmada nyugdíjas, egyharmada celeb, egyharmada politikus, mivel a születési arány a romáknál 4-1 arányban tolódik ezért az említett etnikai összetételt a képzeletetekre bízom.
m.macskosz
@m.macskosz: Revideálom a hsz.-omat: Orbán Gáspár visszajön Magyarországra.
verőce21
Nem hiszek abban, hogy többségük haza fog jönni. Főleg azok nem, akiknél kint született meg a gyerek. Aztán már látszik, hogy nemigen lesz meg az 1 millió valódi munkahely 10 évre, mire jönnének haza?
JAJMÁR
Az a fiatal, aki külföldön alapít családot, már nem jön vissza. Azok, akik a szüleiket, rokonaikat és barátaikat itt hagyják, szerintem esélyes.
Vagy egy jó barátom, aki megpróbált kint élni, de pár hónap után hazajött. Azt mondja, hogy nagyon hiányzott a család, de amivel nem számolt, az a honvágy!
Olyan idegenérzete volt, hogy megbénította, fizikai fájdalmat okozott. Persze, ő már 50 éves. Én is mindig mondogatom, hogy el kéne menni, de amikor a lehetőség elém kerül, mindig van kifogás .
Egy lehetőségünk van, nekünk, akik itt akarnak élni: olyan országot kell csinálni, hogy a fiatalok is itt akarjanak.

Egy
JAJMÁR
@JAJMÁR: 18:47 Javítás: a vagy = van ... a végén az Egy - véletlen, de hangsúlyozhatja is az előző mondatot :)
Grafix69
@JAJMÁR: Pontosan értem amit írsz , ezen én is végig mentem , de amíg nem döntesz nem is történik semmi ezt elhiheted.
csip-csop
@JAJMÁR: aki menni akar fiatalon kell hogy menjen, mert egy 45-50 èvesnek màr sokmindenhez kell hozzàszokni. Nehèz olyan korba vàltoztatni a szokàsokon. En mikor kimentem 19 èves voltam, de nekem ugyhozta sors, hogy itt is vagyok meg ott is. de vèglegesen nemjovok vissza addig mig ez a moslèk ott van. Addig nem kot ide semmi
dodo571031
Ha a megélhetés és a család jövője függene a kivándorlástól biztosan belefognék,de fiatalon meg mindenféleképp mert egy takarító is többet keres mint ithol egy jól fizetett szakmunkás és tényleg ott lehet kicdit félre tenni a fizuból.
JAJMÁR
@Grafix69: 19:47 Ez talált ! Tényleg így van, hiába reménykedik az ember, nem változik semmi :(
JAJMÁR
@csip-csop: 20:33 Hát ez az, túl vagyok már azon a bizonyos koron :-D Egyébként is eléggé különc vagyok. (Születési hiba :) ) A fiatalok azonban nagyon ügyesek, további sikereket kívánok neked is, és mindazoknak, akik megtalálták a számításukat külföldön.
Csak el ne felejtsetek majd mesélni a gyereknek, hogy tudja, hol vannak a gyökerei .
csip-csop
@JAJMÁR:oszintènszolva annak idelyèn mikor kijottem, akkor mèg lehetett talàlni konnyen munkahelyet, de ma màr nagyon nehèz, mert a sok roman akik idejottek, tonkretettèk a piacot, fillèrekèrt mennek dolgozni. nemfelejtem el elmesèlni, mert o kulonben kulfoldon szuletett, de neki nagyon tetszik Mo. surun szokot jonnio itt mindent rozsaszinunek làt, pedig mondomneki, hogy nem igy van. majd idovel èszreveszi o is, hogy nincs rozsaszinuben itt semmi.
Kritikuss
@Grafix69: Szomorú kilátások, de sajnos igaz. Ennek az országnak annyi.
kkalman
Aki elmegy, nem azért megy el, hogy visszajöjjön. Ott kinn egzisztenciát teremt magának, amit nem fog feladni a csúti Maradona kedvéért.
Hellcat
Ha vissza is jön, nem fog beletörődni abba, hogy sokkal kevesebb pénzt kap azért a munkáért mint amit odakint csinált és visszamegy külföldre.
Yoda69
En visszajovok majd talan nyugdijas eveimre.
Levendula
@Yoda69: Akkor már olyan rossz lesz a közbiztonság, hogy nappal sem mersz kimenni a lakásodból... Jobban teszed, ha kinn maradsz...
human
@csip-csop: Ezért is vagyok a külhoni magyarok szavazati joga ellen. Csak a kormány pávatáncát látják és az ellenzéket az ország kerékkötőjének gondolják, mert nem itt élnek.
szaboria1
@verőce21: Tegnapi hír orvos idehaza 150000.-ft/hó külföldön forintra átváltva havi 1.500000.-ft. Gondolom ezek sem fognak haza jönni.
Yoda69
@Levendula: Sok igazsag van abban amit irsz.
JAJMÁR
@csip-csop: 22:53 Lehet, hogy a Te életformád - itt is, ott is élsz - lesz a jövő! Hacsak le nem zuhan valami a határokra!
világlátó
Amíg a kormányfő kalandozó magyaroknak gondolja a valahol kint dolgozó magyarokat, addig nem is lesz semmi komoly lépés ennek helyreállítására. Valaki írta feljebb, kik maradnak itt. A nyugdíjasok, a celebek, no meg a kormányzati és parlamenti tisztségviselők és hűséges, szorgalmas kiszolgálóik, a nav, a rendőrség, ügyészség.
Nemsokára csak az utóbbiak.Ha Lengyelországban is ilyen súlyos gondokkal számolnak, látva a 650 ezer kint élő korát, felkészültségét, elhelyezkedési statisztikáját, érthetetlen hogy mire várunk. A volt szocialista országok azonos vagy hasonló helyzetét látva miért nem történik valami országos elhatározás, döntés, cselekvés.? Mit látunk? Csak a hatalom totális kiépítésének és elfogadtatásának az eseményeit, a hiány számok naponta megmagyarázását, a gazdasági élet eseményeinek kozmetikázását, az országból kivonuló működő tőkét, gyárakat. Felavatunk néhány KKV.-t örömóda kisérettel, törvényt hozunk hol erre, hol arra. Az okosabbja, felkészültebbje pedig nyelvet tanul és kivándorol. A sok diplomás, fiatal, akinek nincs nyelvvizsgája, de nem is lesz, mert képtelen azt elsajátítani, / tisztelet a kivételnek /, az pedig itthon várja a csodát és meg is fogalmazza, 200 - 300 ezer nettóért esetleg hajlandó bevetnie mérhetetlen tudását. Nincs ez jól gyerekek ! Vagy tán teljesen kiürült ez az ország? Sem tehetség, sem szorgalom, sem akarat, sem hit a saját erőben és munkabíró képességben? Nem, nem ők a hibásak. Mi 40 - 60 közöttiek vagyunk a felelősei ennek a helyzetnek. Legyél te csak marketingmenedzser kisfiam, látod én is az MLM. útján tudom biztosítani a tanulmányaidat. Ha nem sikerül, majd gazdasági informatikus leszel. Legyél csak divatmédia marketingasszisztens kislányom ! No és szépségkirálynő és a hangod is jó, majd meglátod felfedeznek téged is. Ez nem megy.
csip-csop
@JAJMÁR: ezt hogy èrted, hogy a (hatàron?) èn kettos àllampolgàrvagyok
csip-csop
@Kritikuss: adjàl idot az idonek, amint megy a viki, azonnal vàltozni fog Mo. èn mindig igyvagyok vele, sose sietem el a dolgokat.
csip-csop
@Hellcat: ha valaki kimegy klulfoldre ès onnan haza jon a nyugdijàt, onnan figja kapni, nem Mo-ròl ès tobb mint valoszinu annyit kap nyugdijat amièrt odakint megdolgozott èrte! semmi koze a magyaros nyugdijnak. kèrheti a nyugdijàt valutàba vagy forintba.
csip-csop
@human: èn nemvagyok "kuolhoni" de ha kell menni szavazni csak akkor megyek, ha otthon vagyok, mert kulonben ha sokat nem èrdeklik hogy a kulhoni magyarok szavazzanak a ti javatokra, akkor kèpzelheted, hogy engem mennyire èrdekel.mindenki egyèrt egy mindenkièrt ez az igazi magyar kozmondàs.
Grafix69
@Kritikuss: Fogalmam sincs hogyan lehetne változtatni Magyarország sorsán , de egy biztos nem kívülről támadják mert nem egy nagy ország ez és igazából én úgy látom a saját vezetés a politikai semmirekellők támadják és teszik tönkre ezt az országot, mert a mentalitás és szemlélet még mindig az ,hogy mindent nekem és le sz@rok mindenkit és mindent csak nekem legyen jó mert ingyen élhetek mások pénzéből. Amíg ez nem változik addig a népet kizsákmányolják , mind gazdaságilag mint intellektuálisan .
JAJMÁR
@csip-csop: 19:55 CSak vízió, de tudod, a diktatúrákban nehezebben járhatók a határok.
Volt ott már "vasfüggöny" is, de remélem soha többé nem lesz.
csip-csop
@JAJMÁR: pedig kellene egy kis fuggony, mert rengeteg csavargò jon àt a hatàron miòta senki nem ellenorzi.
JAJMÁR
@csip-csop: 21:21 Igen, a csavargók "csavarognak" :)
Hellcat
@csip-csop: Én arra gondoltam aki nem a nyugdíjas éveire jön haza.
Dr. Felipe
A hülye vicctor még mindig nem tudja hogy a kalandozó magyarok korszaka Ausburgnál már rég véget ért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.