Habár a kormány a választások előtt a devizahitelesek mielőbbi és fájdalommentes megmentésével kampányolt, mostanra alaposan felpuhult az ígéret. A tervek szerint ugyanis mégsem a korábban belengetett módon, a felvételkori árfolyamon kellene a bankoknak forintosítaniuk a hiteleket, hanem a november 7-ei MNB-árfolyam szerint, azaz a svájcfranknál 256,5 forintos, az eurónál 309 forintos árfolyamon.

Az így kapott forintösszeggel és annak kamataival tartoznának tehát az adósok a pénzintézeteknek, ami a Bankmonitor számítása szerint egy átlagos devizahiteles esetében azt jelenti, hogy két és félszeresét fizetheti vissza a felvett hitelének.

110 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Hmmm... Miért, a birkanyájon kívül valaki elhitte, hogy nem amolyan fideszes módon lesz ez az ügy is elrendezve? Azok pedig meg is érdemlik, amiért a nyakunkra hozták ezeket. Az igazi neve ennek az eljárásnak normális országban: Választási Csalás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Hmmm... Miért, a birkanyájon kívül valaki elhitte, hogy nem amolyan fideszes módon lesz ez az ügy is elrendezve? Azok pedig meg is érdemlik, amiért a nyakunkra hozták ezeket. Az igazi neve ennek az eljárásnak normális országban: Választási Csalás.
kamazuka
Arról nem írtak,hogyan nyelték be a szerződéskori önrészeket a bankok a dielerekkel karöltve?Voltak ,kik akár több százezres,akár milliós önrésszel lépték a devizehitl bulit.Amiről nem árt tudni,hogy a bank befogadta eme tételeket,de legalábbis a NAV-nak rendelkezni kelle ezen könyvelési tételekkel.mert nyoma van a szerződésekben.S hamár itt tartunk,érdemes lenne vizsgálódni,hogy a már adózott tételekről beszélve a sok hitelösszeg önrésze busás jövedelem forrása volt e nem éppen gyalázatmentes foglalatosságnak.
hattorihanna
Rohadékok,és hol van a 180ft körüli összeg amit ígértek?
1magyar
A kekeckedésekkel jól feltornázták a devizaárfolyamokat és jóval drágábban fizettük a hiteleket a sok "okos"ígéret miatt - most meg ez lett az irányadó.
Lehet,hogy ezt már 2001-ben így kalkulálták???
Bankárkormány.
Nil
gondolom a devizahiteklesek rájuk (fidesz) szavaztak mert ezt is elhitték
mint azt hogy egy bank olyan hitet ajánl nekik amivel jól járnak
aki így hoz döntéseket az nagy bajban van
köhögő bolha
A birka szavazott,békemenetelt,és nem hitt az ellenzéknek. Valószínű nagyon szereti a levest,a feketét!
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QU_RCFZBK9g
coyote3
Annyira utálom azt a mondatot leírni, hogy : "én megmondtam"...
ancika
Gyakorlatilag semmit nem csinált a kormány, mint egy eddig is meglévő lehetőséget kötelezővé tett. Arra ugyanis eddig is volt lehetőség, hogy a devizahitelt forint hitelre váltson valaki. Akinek lett volna lehetősége erre (hitelképes, jó adós volt, megfelelő fedezettel egy új hitelszerződéshez), azért nem tette meg, mert arra várt, hogy olcsóbban tudja ezt megtenni, egy a kormány által kijelölt olcsóbb árfolyamon... De nem ez történt, Orbán lefeküdt a bankoknak, ahogy lefeküdt a T-Komnak is... :) Ez a kisebbik probléma. Az viszont, hogy ezen az árfolyamon KÖTELEZŐ átváltani a hiteleket, nem túl rózsás jövőt vetít elénk: gyengíteni fogják a forintot.
pbalage
@nezelodo: "választási csalás" ilyen nincs is a szótárban, az új szótárak már a "csálasztási valás" címszó alatt hozzák
almosd
Mert elhitték sokan hogy a kormány tönkreteszi a bankokat ! ,ja utána a bankok teszik tönkre az országot , a nagy kábitás megvolt ,esetleg egy kis morzsa oda lesz szórva a hiteleseknek.
nezelodo
"hattorihanna
Rohadékok,és hol van a 180ft körüli összeg amit ígértek?"

Ennek az általad nevezett árfolyamnak árfolyamgát volt a neve. Ezzel aztán végképp nem a rászorulókat segítették meg, hanem megvásárolták a támogatásukat (szavazatukat) azoknak akik valóban nem voltak rászorulva a segítségre. Ismerek jónéhány ilyen embert, többségében köz"szolgák" és a fidesz holdudvarához tartozók valamennyien. Ezek aztán vidáman jártak békemenetelni, miután röhögve zsebből kifizették a hiteltartozásukat 180 Ft-os árfolyamon. Az igazi károsultak (felelőtlenek) sem 180 Ft-on sem az eredeti árfolyamon nem tudják egy összegben kifizetni a tartozásukat, hiszen ha tudnák, nem vettek volna föl hitelt. Nekik változatlanul árveréssel végződik a három gyerek három szoba négy kerék fideszes politikai szlogennel való átverés.
Senara
2014. október 24.

Cáfolta a Fidesz ügyvezető alelnöke azokat az értesüléseket, melyek szerint a kormányzat piaci árfolyamon váltatná át a devizahiteleket.

Kósa Lajos a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kacsának nevezte az erről szóló híreket.

– Hogyha segíteni akarunk a devizahitel-csapdába becsalt embereken, meg a forinthitelcsapdába becsalt embereken, s megnézzük, hogy a két csoport közötti pozíció milyen, akkor a piaci árfolyam a devizahiteleseket olyan mértékben hozná lehetetlen helyzetbe, hogy amit eddig adtunk segítséget, annak semmi értelme nem lenne, nem is ez a szándék, nem is hallottam erről, tehát ez valószínűleg kacsa – hangsúlyozta Kósa Lajos. www.vagy.hu/tartalom/cikk/7843_kosa_lajos_kacsaja_meg_a_devizahitelesek
m.macskosz
@Senara: "nem is hallottam erről, tehát ez valószínűleg kacsa"
Tegnap hallottam, amikor valaki a tévében azt mondta, hogy
annak idején Szijjártó szóvivőként azt mondta, hogy a köztársasági
elnökről szóló plagizációs ügy csak bulvár kacsa. Két hét múlva a
az elnököt nem Schmidt Pálnak hívták.
Ez a kacsázás valahogy nem megy a fideszeseknek.
Senara
@m.macskosz: Megnyertek egy választást ezzel az ígérettel ! Tudom " ne arra figyeljenek amit mondok hanem arra amit teszek" ...azt is tudom nem köteleztek senkit frankos hitelre ... de a legnagyobb aljasság , míg ők és még páran 180 forinton "törlesztettek " a "pórnépnek " ezt tálalták ! :-((
m.macskosz
@Senara: Főleg azért aljasság, mert a világon sehol másutt ez a szemétség nem történt és nem is történhetett volna meg! Itt a bank és a kormány kartellbe tömörült, a mocskos mézesmadzag meg az "Elszámoltatjuk a bankokat" volt.
Pelikán Elvtárs
nem a magyarországi magyarok nyerték meg nekik a választást! Hanem a szlovákiai + külföldi magyarok!!! Nekik meghálálják a Bethlen Alapítványon keresztül beiskolázási segélyek formájában (70 Euro), összesen több mint 5 milliárd!!!
Boszi27
@nezelodo: Rogán azt mondta 2017-re nem lehet devizahitel az országban. Ezt az ígéretet valószínűleg betartják, mert kötelező lesz ft hitelre váltani. Akkor hol itt a csalás?? :) :)? Komolyan gondolták az érintettek hogy majd felvételkori árfolyamon, vagy közel ahhoz lesz forintosítva a hitelük? Jó, hogy nem vagyok érintett, azért sajnálom a reménykedőket akik bíztak bennük! Ezt hívják nesze semmi, fogd meg jól"-nak.
Senara
Ezt találtam az egészet Amerikának köszönhetik ? Birka terelés indul .

Forrás: Hír TV
2014. november 11., kedd 08:59
Nyomtatás
Washingtoni nyomásra forintosítják a pénzintézeteknek kedvező módon a devizahiteleket a Bankcsapda érdekvédelmi szervezet elnöke szerint...
Éljen pártunk és kormányunk és a megbonthatatlan szovjet Magyar barátság
JAJMÁR
Nem akarják ezek megmenteni a bajban lévő embereket, sőt, az a jó, ha bajban van a többség, mert akkor nem törődik a politikával, az azt is elhiszi, hogy Amerika a hibás, meg a zeu, meg a bankok, meg... ami éppen adódik, mindegy !
Az érdekli őket a legkevésbé, hogy mi lesz a devizahitelesekkel !

Akinek pedig kedvez az adópolitika, az rájuk szavaz ezután is.
Csak azt számították el, hogy annyira rossz a helyzet, hogy a kedvezményezett csoportot sincs miből kielégíteni, kezdődik az ő megadóztatásuk...
rakoczi
@nezelodo: Valóban tragédiának tartom, hogy a sok birka nem csak hogy akkor elhitte, hanem még most is azt mondják, hogy legalább tett valamit a deviza hitelesek megsegítése érdekében, és nem látják, hogy ez egy az ostobák megtévesztésére, és a saját haveri kör megsegítésere tett intézkedés volt.
hattorihanna
Nem 180ft-ra gondolt senki sem,de legalább egy közép árfolyamra.
Végül is örülök hogy így alakult,ebbe fognak belebukni.
F_Viktor
A legnagyobb ocsmányság a 4 év hitegetésen kívül, hogy a devizahitelesek életét megkeserítő, a forint árfolyamát tartósan alacsonyan tartó fityesz kormány semmilyen felelősséget nem vállal abból amit elqrt!
Sőt, a bankoknak biztosító olcsón örökölt devizával nyerészkedik, újra csak lenyeli az árfolyamnyereséget.
O'szt jövőre az MNB/Jegybank újabb 100 milliárdokat költhet nyaralókra, irodaházakra és az Eltolcsy unortodox iskoláira!
F_Viktor
@hattorihanna: Írod:
"Rohadékok,és hol van a 180ft körüli összeg amit ígértek?"

180 forint? Azt megkapták azok, akiknek mindig is kedvezett Orbán.
Azok, akik jól jártak az egykulcsos adóval, akik érvényesíteni tudták, zsebbe tudták tenni a családi adókedvezményt.

Azok szívnak megint akiknek 256,6-al forintosítják CHF hitelét, akiknek megszüntették az adójóváírását, helyette megkapták a 16 százalékos SZJA-t, s az a 300 000 gyerek, akik után a szülők nem tudják érvényesíteni a családi adókedvezményt.
nezelodo
Boszi27
Hol itt a csalás? Ott hogy az önkormányzati választásra időzítve tudatosan azt a látszatot keltette a kormánypárt, hogy megmenti a bajba került devizahiteleseket, persze csak akkor, ha hatalomban tartják őket. Kérdem én, megmentette? Nem de a józan emberek zöme tudta, hogy nem is lehet ezt megtenni, mert akkor mi van a forinthitelesekkel, és egyáltalán ki fizet ki a kárt, mert hogy a bankok nem, az biztos. Bármekkora kamukampányt folytat is Orbán a bankok ellen, ő is egyfolytában csüng azok emlőin. Nem emlékszel a Macisbankkal kezdte...
verőce21
Ez egy "nyer-nyer" üzlet. A devizahitelesek pontosan azt kapták, amit választottak! A Kúria kimondta "az árfolyamkockázat a hitelfelvevőé" - ez volt a szerződésben is. Tehet mást a Kormány?

Az MNB "jóárasítva" eladja a bankoknak a devizáját, a bankok eltették az árfolyamnyereségen elszámolt hasznot, az adósok ezentúl kevesebb havi törlesztőt fognak fizetni. Mindenki jóljárt. :)

Még az állam is. Több lakossági jövedelemből pöröghet a gazdaság.
hattorihanna
@F_Viktor: Tényleg azt írtam,de nem arra gondoltam. :-D
hattorihanna
@verőce21: ja,csökken a törlesztőd 5000ft-tal,a futamidőd meg nő kilenc évvel.
rohadt jól járnak!
Yoda69
Ez mondjuk boritekolhato is volt, nincs rajta mit csodalkozni.
hattorihanna
@Yoda69: A nem fidesz hívők nem is hittek ebben,max. reménykedtek.
De az biztos hogy sokan számítottak arra hogy lesz valós segítség.Most már csak az a kérdés hogy mi lesz a reakció,vagy lesz-e egyáltalán?
Yoda69
@hattorihanna: Ha en deviza-hiteles lennek, csatlakoznek a tuntetok taborahoz, amely szepen gyarapszik. Orszagos engedetlenseget kell folytatni, amig ez a rohadt adocsalo bagazs, amely Magyarorszag kormanyanak hivja magat, el nem tuni a sullyesztoben, ahova valok.
Knapp75
@verőce21: Pontosabban mindenki rosszul járt, de ez téged úgysem fog zavarni. :)

Arra azért emlékezzünk vissza, hogy az egész devizahiteles balhé onnan indult, hogy "állítólag" a csúnya bankok átverték az ügyfeleket és az árfolyamkockázatot az adósokra hárították.
Azóta minden fórumon bebizonyosodott, hogy ebben korrekten jártak el.
(ezért nem lehet most rájuk verni az árfolyamveszteséget)

Ez helyett találtak valamit az árfolyamréssel kapcsolatban, amellyel tényleg lehetett játszani, így akár még egy visszamenőleges kompenzáció elfogadható is, de mivel ez nagyon-nagyon kevés lett volna a devizahiteles nyáj kielégítésére, ezért bedobták, hogy a bankok minden egyes szerződésmódosítása és kamatemelése jogtalan és rosszindulatú volt! Bizonyítsa a bank, hogy nem volt így.
Ilyen jogállamban nincsen.

Nem baj, a kormányzatnak sikerül két szék között a pad alá esni, mert úgy szívatja a bankokat, hogy a devizahiteleseket sem tudja látványosan megsegíteni. ;)
Knapp75
@verőce21: Mikor a csókosok és a "rá nem szorulók" - gondolom köztük te is - kiugrottak 180 ft-os árfolyamon a hitelükből, akkor is azt írtad, hogy a devizahitelesek választották az árfolyamkockázatot és azt kapják, amit megérdemeltek? ;)
Knapp75
Azért nyugtassatok meg, nem esünk kétszer ugyanabba a hibába és a forintosítás előtt PONTOSAN MEGÉRTI MINDENKI A FORINTHITEL KOCKÁZATÁT! ;)

Bizony, a devizánál nem voltunk tisztában a valódi árfolyamkockázatokkal - az összeesküvés elméletek ellenére a bankok sem voltak vele tisztában - a forintnál viszont jelentős kamatkockázatok vannak!
Szerintetek a 2,1%-os MNB alapkamat a hitel futamideje alatt inkább emelkedni vagy inkább csökkenni fog?!
Az emelkedés majd a hitelkamatok emelkedését hozza, még akkor is, ha a szutyok kormány 3 évre - pont a következő választásokig - megpróbálja majd befagyasztani ezeket.

(azon meg verőce21 elgondolkodhatna, hogy ha a devizahiteles választotta az árfolyamkockázatot, akkor hogyan lehet, hogy most kötelező lesz átváltania a hitelét és realizálnia a teljes hitelösszegre az árfolyamveszteséget! kösz.)
ancika
@verőce21: Nem, de akkor nem kellett volna azt a látszatot keltenie, hogy tehet. Hazudtak, ennyi.
gödörben
@hattorihanna: Mivel a dolgozók több mint fele érintett a témában remélhetőleg az 5MFt-os hitel, eddigi törlesztése után 10MFt körüli új hitelt nem fog senki aláírni, így bedől az egész. Mondjátok, hogy így lesz, és nem írják alá!!!
ancika
@gödörben: Mi az, hogy nem írják alá? Kötelező. Az állam belenyúl a szerződésedbe, oszt jónapot... Ezt akarták. Megkapták.
verőce21
@Knapp75: Azért az látványos megsegítése a devizahiteleseknek, hogy 25-30%-kal csökken jelenlegihez képest a további törlesztő részletük. Ezt a kormány közbelépése nélkül nem érhették volna el!
Ne vitassuk már el a kormány érdemeit ebben a "devizásmentésben".
(Nekem semmilyen kölcsönöm nem volt az elmúlt 15-16 évben, készpénzre vásárolok, így tárgytalan a többi kóstolgatásod.)

@ancika: (14:08) Nemcsak a látszatot keltette a kormány, hanem a jelenleginél 25-30%-kal havonta kevesebbet fizetnek, akik tovább törlesztenek! Csak nem azt gondoltad, hogy jobban fognak járni a devizások, mint a forinthitelesek? :)

Ne vedd egy kalap alá a jelenlegi helyzetet azzal, mikor 174 ezer lakáshiteles egyösszegben végtörlesztett 180 Ft/CHF-en!
Arra volt példa a '90-es évek elején is, hogy a bank a fennálló kölcsön 50%-át elengedte, ha valaki egyösszegben visszafizette a hitelét.
verőce21
@Knapp75: (13:10) De a további árfolyamveszteséget nem szenvedi majd el a devizahiteles!
(A bankok tudták, de a CHF-esek nem, hogy a CHF árfolyama húsz évenként megháromszorozódik a forinthoz képest!)
Knapp75
@verőce21: Honnan a fenébe tudod, mekkora lesz a forinthitel kamata az átváltás után? Ez alapján honnan veszed, hogy 25-30%-kal csökken a törlesztőrészletük, he?
Egyébként a svájci frankhoz képest kb. 25%-ot gyengült a forint 2010 óta. ;)

A bajba jutott devizahitelesek megsegítésével 5. éve "küszködnek", miközben a bajba nem jutottakat már "megmentették", így inkább nem értékelem a fáradozásaikat...
(most beszélhetnénk az ócsai "telepre" elszórt pénzről is, mert ugye azzal is őket mentették. hehe)

Egyébként meg az egészet az emberek mérhetetlen lenézésével társítják, és ezzel még nagyobb károkat okoznak: amit te leírtál ("A devizahitelesek pontosan azt kapták, amit választottak! ma, 11:27), hol láttad a kommunikációban bármikor is?
Csak a bűnbak keresés...
De a fagyi most visszanyal.
Knapp75
@verőce21: hahaha

Mi az, hogy további árfolyamveszteségeket nem szenved el a devizahiteles?
"Elszenvedhetne" árfolyamnyereséget is...
Mondjuk megértem, ha további jelentős forint gyengülést vársz.

Ráadásul eddig "csak" az aktuális törlesztőrészleteken realizálta a gyenge árfolyam miatt a veszteségét, most meg a teljes tőketartozásán! Tehát előre kifizeti a futamidő hátralévő részére a mostani árfolyam alapján számolt árfolyamveszteséget. ;)

És miért is vállalta a devizahitel kockázatát a hitelfelvevő?
Az alacsonyabb kamatszint miatt. Na erről is lemondhat hamarosan és nagyon durván visszaüthet, ha az MNB kénytelen pár százalékkal kamatot emelni.

De majd akkor is előrevonul valamelyik idióta és elkezd majd a népnyúzó bankok "extra profitjáról" pampogni, ahelyett, hogy ugyanennyi energiával gazdasági törvényszerűségekre okítanák a zembereket.
F_Viktor
@Knapp75: Írod:
"Nem baj, a kormányzatnak sikerül két szék között a pad alá esni, mert úgy szívatja a bankokat, hogy a devizahiteleseket sem tudja látványosan megsegíteni. ;)"

Orbán nem esett a pad alá, ezzel a mézesmadzaggal megnyert 5 választást!
A benne hívő devizahitelesek koppantak egy hatalmasat. Eltolcsy Jegybankja pedig kaszál egy nagyot a forintosítással, az átváltással, az árfolyamkülönbségen.

Írod:
"Szerintetek a 2,1%-os MNB alapkamat a hitel futamideje alatt inkább emelkedni vagy inkább csökkenni fog?!"

Már jövő év elején emelkedni fog, a kamatemelési moratórium pedig a következő választások előtt jár le (ha lesznek 2018-ban választások).
Vagy meghosszabbítják a moratóriumot, vagy balhé lesz.
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"De a további árfolyamveszteséget nem szenvedi majd el a devizahiteles!"

De az esetleges árfolyamnyereségnek is búcsút inthet!

Írod:
"(A bankok tudták, de a CHF-esek nem, hogy a CHF árfolyama húsz évenként megháromszorozódik a forinthoz képest!)"

Ezt a hatalmas hazugságodat már egyszer konkrét árfolyamokkal 1930 óta 10 éves léptékben megcáfoltam!
verőce21
@F_Viktor: (17:35) A CHF árfolyamváltozást éppen én bizonyítottam be ellenedben! - nem osztogatnak, hanem fosztogatnak Vitorlás!
Sőt, a végén még az jött ki, nem is csak háromszorosan, hanem 4-4,5-szeresen gyengül a forint 20 évenként a CHF-el szemben. :)
verőce21
A fentiekre majd este válaszolok, most nincs időm.
F_Viktor
@verőce21: :-)))))))))))))

Csak ne felejtsd el megkeresni, hogyan kell összehasonlítani a HUF-ot CHF-al.
Mert nem úgy kell összehasonlítani, hogy 1975-ben 7,62 HUF/CHF --> 2005 157,50 HUF/CHF :-)
Knapp75
@F_Viktor: Azért esik a pad alá, mert ebben a 4 évben minden visszahullik a nyakukba, a devizahitelesek hitegetése, az ostoba rezsicsökkentés, a megfojtott bankrendszer, a nyugdíjrendszer szétverése, a "gondoskodó=munkahely teremtő állam" hamis illúziója.

Ha megbuktak volna idén, akkor sosem derül ki, hol hazudtak és hibáztak, így viszont megkapták a lehetőséget! :)
Egy Orbán hívőt csak Orbánék győzhetnek meg arról, hogy téved.

Csak gondold végig, hogy ha most ugyanezt a forintosítást egy "baloldali" kormányzat hajtaná végre, micsoda utcai performanszokat láthatnánk hazaárulózásos hangsávval. :)
Knapp75
@verőce21: "Sőt, a végén még az jött ki, nem is csak háromszorosan, hanem 4-4,5-szeresen gyengül a forint 20 évenként a CHF-el szemben. :)"

Aha, ezért hiteleztek 20-30-40 évekre a bankok devizában akár az ingatlanfedezet 70-80%-áig, mert tudtak erről a "törvényszerű" gyengülésről és azt szerették volna, hogy fedezetlenek legyenek a hiteleik, miután megugrik a hitelfelvevők adóssága! :D
Még írj ilyen vicceseket! Köszi!

Egy apróságra ismét felhívnám a figyelmet: 2001-ben az euró bevezetésének "céldátuma" 2006 volt, 2003-ban pedig 2009 volt Magyarországon.
Ha ehhez közeledtünk volna, akkor nincs ekkora forintgyengülés, ráadásul inkább az euró hitelek terjedtek volna, amelyeknek az euró bevezetés pillanatában megszűnt volna az árfolyamkockázata.
(korábban azt hittük, hogy az euró sem gyengülhet jelentősen a svájci frankhoz képest, de ez is tévedés volt.)

A devizahitelek tömegesen az uniós csatlakozásunkkal párhuzamosan terjedtek el.
A szlovákok ugyanakkor csatlakoztak, mint mi, de ők 2008-ra mégis bevezették az eurót...

Persze a bankok tudták jól, hogy mi ezt nem fogjuk tudni megtenni, mert kiolvasták a 20 éves CHF/HUF grafikonokból! :D
F_Viktor
@Knapp75: OK, így értem a mondatodat!
verőce21
@F_Viktor: (19:11) Elég, ha abban maradunk, hogy a CHF 20 évenként - mint menekülővaluta -, mindig megháromszorozta az árát a Ft-tal szemben. (1950-1970-1990-2010) De 2028-ra, 450-480 Ft lett volna egy CHF. Vásárlóerő-paritás nélkül is megállja a helyét.

A hozzáértésedről pedig csak annyit, hogy 1930-ban még nem is volt ez a forint. De te azt írod, onnantól összehasonlítottad! :) -Óriási.
F_Viktor
@verőce21: OK, a 30 az 50!

Nos, akkor? Dehogyis állja meg a helyét:
2,73
6,86 --> 251%
45,90 --> 669%
184,04 a fityesz éra előtt. --> 401%

No, ilyenkor mi van?
verőce21
@Knapp75: Azt írod: "Egyébként a svájci frankhoz képest kb. 25%-ot gyengült a forint 2010 óta."
Nem is sokkal, mert a svájci jegybank interveniált, a svájci ipar védelmében!
Különben az EUR/CHF már régen az 1:1 árfolyamot döngetné, és ugyanannyi lenne a CHF árfolyama, mint az Euróé.
A forintgyengülés nem az Euró bevezetésének a hiányából fakad, kár ezen rugóznod. Sokkal inkább az infláció mértékén.
verőce21
@F_Viktor: (22:57) Ilyenkor az van, bebizonyítottad azt, amit én állítok! :) - Öngól!
verőce21
@Knapp75: Összegezve: A devizahitelesek is jól járnak a forintosítással, mert sokkal rosszabbul is járhattak volna .
Megköszönhetik a Fidesznek, hogy a ballibsik által berángatott eladósítási programból viszonylag kis veszteséggel kikerülnek!
Knapp75
@verőce21: ma, 22:57
Te úgy egyébként érted is, amit olvasol?
Hogyan jön ide az infláció??

Egy szóval sem írtam arról, miért nem vezették be nálunk az eurót.
Mindössze azt cáfoltam, hogy a "számító bankok" tudatosan a forintgyengülésre játszhattak volna. Egy euró zónához csatlakozni kívánó országnál ez nem reális stratégia és a fedezetlen hitelek (+nem fizető adósok) nem szerepelnek a bankok kívánságlistáján.
Olvasd el még egyszer, ha nem érted, vagy kérdezz bátran, de ne gyere irreleváns hülyeségekkel!
Most nincs infláció, még sincs eurónk és simán gyengül 3 százalékot a forint 3 hét alatt, ha olyan kedve van. Ennyit a meglátásodról.

Ez a "a ballibsik által berángatott eladósítási program" megjegyzésed meg kb. arról szól, mennyire sikerült elrugaszkodnod a tényektől.
Mégis ki akarta a belső fogyasztásból felpörgetni a gazdaságot, elsősorban az építőiparra alapozva? Támogatott lakáshitelek... Rémlik? ;)
Vagy akkor még nem voltál ilyen jó megfigyelő?
Azt meg hagyjuk is, hogy az alanyi jogon járó diákhitelnek mi is az üzenete...
(fogyassz, adósodj el, mielőtt egy fillért is keresnél)

Tudom, Orbán híveinél elvárás a szelektív memória, de amíg nem kötelező mindenki számára, addig majd segítek neked emlékezni.
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"Ilyenkor az van, bebizonyítottad azt, amit én állítok! :) - Öngól!"

B+, te mekkora zseni vagy!
O'szt milyen az élet a farok rossz végén? Nyugi, neked ott a helyed, de lesz még sanyarúbb sorsod is...

Írod:
"Nem is sokkal, mert a svájci jegybank interveniált, a svájci ipar védelmében!
Különben az EUR/CHF már régen az 1:1 árfolyamot döngetné..."

Aha, akkor a világgazdasági válság óta azért volt kétszer is szüksége a svájci Jegybanknak alkalmaznia a negatív betéti rátát, a svájci bankközi piacon is azért finanszírozzák egymást a bankok negatív kamatok mellett?
Legalább tudnád mit beszélsz!

Írod:
"Megköszönhetik a Fidesznek, hogy a ballibsik által berángatott eladósítási programból viszonylag kis veszteséggel kikerülnek!"

Majd meglátod azt a nagy köszönetet mikor a fityeszes maffiózók egyik részét Alijevig, másik részét Putyinig kergetik a Zemberek, élükön a devizahitelesekkel.
Knapp75
@verőce21: "Összegezve: A devizahitelesek is jól járnak a forintosítással, mert sokkal rosszabbul is járhattak volna ."

Relatív.
Ha gyomorszájon vágnak, akkor talán jobban jársz, mint ha tökön rúgnak.
De ezt talán majd eldönti minden devizahiteles, hogy ő most jobban járt-e!

Egyébként valójában csak a teljes hitel visszafizetése után, utólag lehet mérleget vonni, hogy miben lett volna érdemesebb eladósodni...

Azt ismét megkérdezem: honnan a fenéből tudod, hogy mekkora lesz a forinthitelesek kamata? És a CHF árfolyama a következő 10-15-20 évben?
Mert ez nélkül kijelenteni, hogy jobban járnak a forintosítással, hát... Maximum egy tipp.
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"A forintgyengülés nem az Euró bevezetésének a hiányából fakad, kár ezen rugóznod. Sokkal inkább az infláció mértékén."

Ez az ökörség el is kerülte a figyelmemet.
2010 --> 4,7%
2011 --> 3,9%
2012 --> 5,7%
2013 --> 1,7%

Ezek az inflációs ráták indokolja a 40 százalékos (2010. március= 177,43 HUF/CHF) árfolyam emelkedést??
Bolond vagy!
F_Viktor
@Knapp75: Írod:
"Azt ismét megkérdezem: honnan a fenéből tudod, hogy mekkora lesz a forinthitelesek kamata?"

Azt mondta Orbán, hogy most kérem szépen megmentettük a devizahiteleseket. Punktum! A tetűknek ez a lényeg, innentől nekik még ha tudnának sem illik tovább "gondolkodniuk".
kkalman
Ez igazi fitymaszos átverés volt, amivel 2014-ben választásokat lehetett nyerni.
kukac50
Az uzsora kamat törvényesítve lett, a bankoknál!
human
@Knapp75: Hát ha a kormány azt tervezi, hogy 400-500 Ft lesz egy EUR, akkor biztos jobban jártak. Így ugyanis az MNB az árfolyamnyereségből újabb unortodox illiberális okoskaképzőt tud létrehozni, luxusüdülőket vásárolni munkatársai kényeztetésére és baráti alapítványokat is tud támogatni. Na ezért "jó" a gyenge forint.
verőce21
@F_Viktor: (23:42) Fiktor! Fiktor! Nem tudod elviselni az öngóllal vesztett pozíciódat!

Nem értesz te semmihez, mint már korábban is írtam. Forogsz körbe, eszelős buzgalommal, mint egy tébolyodott, aki önmaga körül vagdalkozik. Szövegeket, táblázatokat ollózol be, de mindig mellé találsz.
Talán ez a lelkes tudatlanság az egyetlen erő, amely mozgat!

(Csernusnak lesz dolga veled. Már ha addig nem csavarodsz be teljesen.) :)
verőce21
@Knapp75: (23:43) "...Ha gyomorszájon vágnak, akkor talán jobban jársz, mint ha tökön rúgnak.” – igen, azt is nehéz eldönteni, mint hogy a bolhák vagy tetvek szívják-e a véredet, – de inkább egyik sem. :)

"...a teljes hitel visszafizetése után, utólag lehet mérleget vonni” – ebben nagy igazság van, mert a forintosításkor a még talpon lévő kuncsaftokra ráhajtanak a bankok, kedvezőbb kamatokat kínálva nekik. Akik pedig nem felelnek meg a forinthitel feltételeinek, a szopóágra kerülnek.
Ezért nem lehet megmondani, kinek mennyibe "kerül" majd a forinthitele.

A CHF várható árfolyama a továbbiakban irreleváns lesz. De a bankok folyamatos havi "vásárlásai” csak drágították. :)
verőce21
Lassan indult a devizahitelezési lavina. 2003 végéig tartott a Fidesz kamattámogatott forinthitele, nem is volt szükség rá.

A jó magyarok figyeltek, neszeltek. Kezdetben 2004-ben kissé gyanakodtak is. – Jó lesz ez sógor? – kérdezték egymástól halkan és összehajoltak. – Fog ez menni? Nem lesz baj belőle? … Aztán látták egy napon, hogy megy a dolog. Erre a jó magyarok, miniszterek, államtitkárok, képviselők, jegyzők, polgármesterek, s a hozzájuk csatlakozott népség és közszolga - nekigyürkőztek, megpederték a bajuszukat, s magyaros lendülettel nekiláttak az ügynek. És látták, hogy "megy.” :)
Knapp75
@verőce21: ma, 22:47
Örülök, hogy beláttad végre, mekkora baromságot írtál, mikor azt szajkóztad, mennyire jól járnak majd a forintosítással a devizahitelesek!

Hja, hogy közben megjelent az MNO-ban egy cikk arról, hogy mégsem fog mindenkinek csökkenni a törlesztőrészlete?!
Biztos véletlen egybeesés, hogy egyből változik a véleményed... :D

Azt halkan jegyzem meg, hogy ha 3 évre kamatemelési stoppot határoznak meg "központilag" a forinthitelekre, akkor nem lesz nagy verseny a bankok között az ügyfelekért. ;)
Erről még nem írt a sajtó(d), úgyhogy nem muszáj reagálnod!
Knapp75
@verőce21: "A CHF várható árfolyama a továbbiakban irreleváns lesz. "

Olyan szempontból nem az, hogy ha a forint később tartósan erősödik, akkor jól megszívatták a mostani átváltással a devizahiteleseket, ha meg gyengül a forint, akkor meg most olcsón szabadult meg a devizatartaléka egy részétől az állam...
Erre a helyzetre mondod te azt, hogy mindenki jól jár! ;)
szandokan
@hattorihanna: Olyan már volt egyszer, és aki akarta, az vissza is fizette. Csak nem gondolod, hogy azon a nevetséges összegen fogják újra majd törvényesíteni?
szandokan
@coyote3: Ezt én is megmondtam, és örülök annak, hogy igazam lett.
m.macskosz
@szandokan: Teged minosit, hogy ennek orulni tudsz...
Knapp75
@szandokan: Az fizette vissza, aki akarta?! Inkább az, aki tudta!

És aki tudta, azt pont nem kellett volna megsegíteni...
Miért is kellett akkor ezen a "nevetséges összegen" biztosítani a teljes előtörlesztést?
köhögő bolha
"A Fidesz retorika a bambák ópiuma. Aki hisz nekik orvosi kezelésre szorul, mert én még igaz szót nem hallottam a szájukból elhangzani! Ezek a parazita alakok naponta kiállnak a kamerák elé, és észvesztő, agysorvasztó badarságokat mondanak, olyan logikai rend mentén, ami néha egy mondaton belül is ellentmond egymásnak!"
coyote3
@szandokan: Megint kezded kisöcsém? Itt mindenki tudja, hogy örülsz a hülyeségeknek, nem kell reklámoznod, hogy fura egy lelkivilágod van ... Már párszor megbeszéltük, hogy nem vegzálsz az agyhalott megszólításaiddal. Menj hazudozz tovább a sarki kocsmában. Végtelen hálás lennék, ha végre tartanád magad ahhoz, hogy nem írogatsz nekem. Még azt találom hinni, hogy "más" vagy...
JAJMÁR
Ez egy ékes bizonyíték, ennyit ér a kormány szava, DE ENNYIT ÉR MINDEN TÉREN. 'devizahitelesek megmentése", meg a "bankok elszámoltatása" drága reklámokon terjesztett hazugságbuborékok, mert ez bebizonyosodott, le kellene vonni a helyes konzekvenciát.
Mindenkinek, devizahitelesnek és nem devizahitelesnek, mert ez annál sokkal többről szól.
Ez egy hazug kormány, nem a népért, a nemzetért, csak a saját hatalmukért hoznak törvényeket és vegzálják azokat, akik ezért szólni merészelnek.
van még ember, akinek ez nem világos?? ! Mi kell még, Azerbajdzsán?
verőce21
@Knapp75: (23:34) Jól járnak a forintosítással a devizahitelesek! Most sem írok, mást, hiába akarod ezt belemagyarázni a válaszomba. Mindenkinek csökken a tőketartozása, így a havi törlesztő részlete is!
Csak különböző mértékben járnak jól az adósok. Látom ez nem egészen jött át neked, vagy "nem érted, mit olvasol". :)

A rendszeresen jól fizető devizások olcsóbb kamattal kaphatnak majd forinthitelt, mint az eddig nem, vagy rendszertelenül fizetők. De mindenkinek alacsonyabb lesz a törlesztőrészlete és kiszámíthatóbb. A hároméves kamatmoratórium ezt csak erősíti.

Én nem számítok arra, hogy a CHF, ami egy - különösen válság idején -, menekülővaluta, gyengülni fog a forinthoz képest. Már csak a korábban kifejtett "20 évenkénti háromszorozódási árfolyamtörvény" miatt sem. Nagyon jól tudták a bankok, hogy milyen valutába kell becsalogatni az adósokat. (az angol font 50 éve nagyjából ugyanolyan forintárfolyamon mozog.)
verőce21
@JAJMÁR: (10:26) Nem Azerbajdzsán, "nekünk Mohács kell!" :)
szandokan
@coyote3: Kisöcsém?? Sértegesd a tudod kidet! Nem vezet ám jóra... Egy gyűlölködő nulla vagy, semmi több, aki ugrik a csontra azonnal, ha Orbánról van szó. Talán elgáncsolt a katonaságnál?
coyote3
Kispajtás! Nem sértegettelek, a szellemi színvonaladra értettem és ezzel talán még fel is értékeltelek. Vedd már észre, hogy nem ugyanabban a ligában játszunk. Maradj Te csak a megye IV-ben, ott a helyed. Ha nem kötözködsz , nem kell törölgetned a vérző orrod :)))
Knapp75
@verőce21: Akkor tájékoztatlak, hogy hiába csökken a tőketartozás, ha emelkedik a kamat, akkor nem lesz törlesztőrészlet csökkenés. :) Vagy nem akkora.
Ráadásul közben megszűnik az árfolyamgát is, amely addig elrejtette a törlesztőrészlet egy részét.

Tényleg azt hittem, hogy megértetted, miután te elemezgetted, mekkorát szívhatnak a "rossz adósok" a kedvezőtlenebb feltételekkel...

A hároméves kamatmoratórium meg pont hogy nem erősíti az alacsonyabb kamatot! Ha a bankok is kamatemelkedésre számítanak itthon a következő években, akkor a hosszabb futamidőkbe ezt beépítik, a 3 éves időszakra fognak eleve egy magasabb kamatot kínálni. (vagy szerinted inkább elbukják a profitjukat, mikor felszalad 5%-ra a jegybanki alapkamat?!)

"Nagyon jól tudták a bankok, hogy milyen valutába kell becsalogatni az adósokat"
Akkor ugyanazok a bankok miért adtak a svájci frank mellett forint és euró hitelt is? ;)
Egyébként ugyanannyit kerestek mindegyiken, de ezt te sosem fogod felfogni.
Knapp75
@verőce21: Tarthatnál magaddal egy vitanapot:

"Azért az látványos megsegítése a devizahiteleseknek, hogy 25-30%-kal csökken jelenlegihez képest a további törlesztő részletük"

"Akik pedig nem felelnek meg a forinthitel feltételeinek, a szopóágra kerülnek.
Ezért nem lehet megmondani, kinek mennyibe "kerül" majd a forinthitele."

"Jól járnak a forintosítással a devizahitelesek!"

Viaskodik benned az értelem és az érzelem... Aztán valahogy mindig a fideszesség győz. :D
szandokan
@coyote3: Igazad van, nem egy osztályban vagyunk, mert melletted egy béka is hatalmas volna, de én legalább tudom, ki vagy, meg azt is, én ki vagyok, szóval inkább te vigyázz arra, nehogy egyszer vérezzen az orrod majd. Most tegyek én is smile - t a végére?
coyote3
@szandokan: Na látod most támasztottad alá azt amit írtam. Nyilván nem tudod mi a hasonlat, azért vagy agresszív. Magas neked még a megyei IV is, túlbecsültelek...:) És ha lehet tényleg próbálj meg elfelejteni . Pá picinyem :)
miazavalami
@Knapp75: @verőce21: :-) Ma ti vagytok a favorit!
szaboria1
Száz szónak is egy a vége. A fidesz mindig mást csinált a választások után mint amit megígért a választások előtt.
verőce21
@Knapp75: Te a kamatokra vagy kihegyezve látom. Szerencsére már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk az átváltott forinthitelek kamatait, mert szegény bankoknak csak meg kell élniük valamiből. :)

Jól járnak a forintosítással a devizahitelesek! - Igen, ez 1 rém rendes kormány.
Knapp75
@verőce21: Ha nem foglalkozol egy hitel kockázataival (a forinthitelnek jelentős kamatkockázata van), akkor ugyanakkora hibát követsz el, mint mikor nem foglalkoztál a devizahitel árfolyamkockázatával.
Azért láttál már hitelt közelről, ugye? Vagy legalább számoltál életedben akár egy kalkulátorral is törlesztőrészletet?

Ráadásul leírod, hogy még az ügyfelek között is jelentős kamatkülönbözetek lehetnek, ennek ellenére szerinted mindenki jól jár! :D
Bírom az ilyen félhülye droidokat, vidámmá teszik a napomat! :)
Olvastál a 25-30%-os törlesztőrészlet csökkenésről, azóta fullba nyomod a kretént!
A kamatok ismerete nélkül... (hja, az árfolyamgát miatt a szerződések közel 40%-át 180 ft-os CHF árfolyammal törlesztetik jelenleg az ügyfelek! Ezzel valahogy nem nagyon kalkulálnak a törlesztőrészlet csökkenés hívei... ;) )

Egyébként az átváltáskor csak a forinthitel induló kamatát fogjuk ismerni, az bizony változhat több tucatszor is a futamidő alatt. Ezt azért tudod, ugye? :)
Hja és a tervek szerint az ügyfelek az átváltásnál "viszik magukkal" a korábbi kamatfelárukat. Azaz aki a piaci átlagnál drágább devizahitelt kapott korábban, az most a piacinál drágább forinthitelt fog kapni...
Mivel az ügyfelek többsége nem lett jobb ügyfél, mint volt korábban, így bankváltással sem fognak sokan előnyösebb helyzetbe kerülni, ha ott "új ügyfélként" jelentkeznek.

Az MNB pont a devizahitelek kivezetésével párhuzamosan azt várja, hogy néhány bank is bedobja a törölközőt és kivonul az országból. Szerinted ha kevesebb szereplő lesz a piacon, akkor nagyobb lesz a piaci verseny az ügyfelekért vagy kisebb? :)

Egyébként mennyi svájci frankot tettél eddig félre életedben?
Gondolom, nem hagysz ki egy olyan befektetési lehetőséget, ahol garantált 20 év alatt a 350% körüli hozam! :DD
szandokan
@coyote3: Igen, az ilyen emberek kissé agresszívvá tettek az idők folyamán. Mindenesetre, ha egyszer jársz felénk, írj egy üzit, és ha még akkor is azt mondod, hogy IV. osztályúnak is kevés az a munka, ami nálunk folyik, akkor tényleg elmehetsz oda, ahonnan jöttél.
whatthefuck
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Yeromos
Kormányunk többek között azért szorgalmazza a devizahitelek forintosítását mert nem bízik saját gazdaságpolitikájában. Továbbra is jelentős forint romlásra számít. Ha lenne esélyt a forint erősödésére akkor nem lenne szükséges az átváltás.
verőce21
@Knapp75: (20:26) A feltételezéseid velem kapcsolatosan meglehetősen humoros, szórakoztató perceket okoznak számomra. ("A kamatok ismerete nélkül...", stb.)

Viszont örülök, kis-Knapp, hogy számodra már csak a kamatokra van kihegyezve az ügy. Nem kell már sokat aludnod addig, hogy megtudd, mennyi is az annyi. Lehet, már a Mikulás meghozza neked. Kezdd el tisztítani a csizmádat, kirakni az ablakba! :)

Számomra inkább az lesz az érdekes, hogy Gizi néni akkor fog nagyon pislogni, ha mondják neki, sajnos ki kell tolni a futamidőt 16 évvel, mert nincs elég jövedelme és fedezetként is be kell még tolni valamit. Az eddigi 7-8 évet, amit lefizetett, meg felejtse el szépen! Akkor fogja megérteni, hogy "megmentették". :)
Knapp75
@verőce21: "Számomra inkább az lesz az érdekes, hogy Gizi néni akkor fog nagyon pislogni, ha mondják neki, sajnos ki kell tolni a futamidőt 16 évvel, mert nincs elég jövedelme és fedezetként is be kell még tolni valamit. Az eddigi 7-8 évet, amit lefizetett, meg felejtse el szépen! Akkor fogja megérteni, hogy "megmentették". :)

Akkor jössz te és elmagyarázod, hogy jól járt és a valóságban csökkent a törlesztőrészlete! :D És hogy mennyire jól járt az átváltással, ahogy te megígérted!
Mekkora egy baromarcú vagy...
Azt sem érted, amit írsz!

Az átváltás egyébként nem jelent ismételt hitelbírálatot, csak akkor, ha átmegy más bankhoz.
Te maximum olvastál a hitelezésről és fingod nincs róla, hogyan működik. Mégis miért hosszabbítana futamidőt a bank, ha az adós tudja fizetni a jelenlegi törlesztőrészleteit? He?
És mi van akkor, ha a kitolt futamidős törlesztőrészletbe sem fér bele az ügyfél? Gondolkozhatnál is néha...

Na de összefoglalva a vitánkat: aki határozottan kijelenti, hogy 25-30%-os törlesztőrészlet csökkenés jön, miközben nem tudja, milyen paraméterei lesznek a hitelnek (mekkora kamata), annak fingja nincsen róla, csak a kormánypárti lózungokat nyomja.
Nem feltételezés, hogy nem ismered a kamatokat, egyfolytában arról írsz, hogy megszívhatják egyesek és hogy mennyire eltérő paraméterekkel (kamatokkal) juthatnak majd forinthitelhez az ügyfelek, mégis a végkövetkeztetésed mindig pont az ellenkezője lesz: jól járnak!

Elmentettem az üzeneteidet, hogy tavasszal segítsek majd emlékezni! :)
Addig menj oda a devizahiteles ismerőseidhez (kiskorúaknak nem adtak hitelt, felnőtteket keress!), és írd fel a törlesztőrészletüket!
Köszi! :)
Knapp75
@verőce21: " Te a kamatokra vagy kihegyezve látom."

Bár még nem éltél akkor, de elárulom, a devizahitelek felfutásának oka pont azok alacsonyabb kamata volt. :)
Jellemzően 6-8%-kal volt a svájci alapkamat alacsonyabb, mint a magyar, azaz ennyivel olcsóbban lehetett svájci frank hitelhez jutni, mint piaci forinthitelhez.

Ha picit is koherens lenne a gondolkodásod, megpróbálnád szinkronba hozni a CHF/HUF árfolyamba vetett hitedet azzal, hogy a gyakorlatban ez mit jelent kamatok szempontjából!
Segítek: vajon Svájcban vagy Magyarországon lesz a következő 10-20 évben lényegesen magasabb a kamatszint? ;)

A devizahitelesek valójában azt szívták meg, hogy egy relatíve erős forintárfolyamnál vettek fel hitelt, ahonnan gyengülés jött, most meg azt történik, hogy egy kifejezetten alacsony forintkamatnál váltanak, ahonnan csak növekedés jöhet.
Knapp75
@verőce21: "Számomra inkább az lesz az érdekes, hogy Gizi néni akkor fog nagyon pislogni, ha mondják neki, sajnos ki kell tolni a futamidőt 16 évvel, mert nincs elég jövedelme és fedezetként is be kell még tolni valamit"

Lehet, hogy hiba, de képes vagyok elgondolkodni a baromságaidon... (neked viszont biztosan meg kéne tenned)
Miért kérne pótfedezetet a bank, ha eddig nem tette meg? Most ugye éppen csökkenni fog a tőketartozás, tehát a fedezeti arányok éppen hogy javulni fognak! ;)
(az más kérdés, hogy bankváltásnál kevés lehetne a jelenlegi fedezet így is)

Hozzáteszem, a bankok a futamidő alatt bármikor bekérhettek volna pótfedezetet és ha ez nem teljesül, simán felmondhatták volna a hiteleket! (én elolvastam a feltételeket egy tucat banknál. a legtöbb adós a saját hitelénél sem)

Hogy pótfedezetet nem kértek be, pont azt bizonyítja, hogy nem az ügyfelek tudatos kifosztására készültek, mint ahogy azt néhány nyomi állítja...
verőce21
@Knapp75: Köszi' a magyarázatokat a devizahitelesek kormány általi megmentése eredményeinek védelmében. Ha nem adok impassz-t neked, mindezt a sok magyarázatot nekem kellett volna leírnom számodra!
Amiket persze akkor ezerrel támadtál volna.

De így leírtad helyettem, hogy "csökkenni fog a a devizahitelesek tőketartozása, tehát a fedezeti arányok éppen hogy javulni fognak!", kisebb a további törlesztőrészlet, javul a megfelelési mutatójuk. (csak a mértéke kérdéses) - ennél többet igazán nem is várhattam volna el tőled, mint, hogy bebizonyítod a kezdeti állításaimat! :)
coyote3
@szandokan: Látod, még mindig nem érted...:) A műveltségedre és az eszedre ártettem a megyei IV-et :)))) Idd tovább a nájlon borból készült fröccsödet IQ harcos. És ha ez megnyugtatja torz lelkedet, győztél, többet nem reagálok a beteg gondolataidra...
coyote3
@whatthefuck: Kevesebb hazugságot és talán egy cseppet több tisztán látást :)
Grafix69
Na , olvastam mindent itt , akkor ha valaki megnézi olyan 2 héttel a hír előtt le írtam azt ami valóra is vált. A bankoktól elvesznek 10 százalékot az árfolyam rés miatt okozott tisztességtelen magatartás miatt és oda adják , névleg az adósnak . Aztán forintosítanak olyan elképesztő árfolyamon ami a bankoknak vissza ad 20 százalékot , ergo a hiteles át lett maszatolva 2 millióval. A lényeg az egészben az ,hogy megvezetve van a magyar mert olyan kib@szás történik vele amiért még hálálkodnia is kell és sajna fog is mert hazánkban már akkora a sötétség ,hogy még a repülő kányát is vakunak nézik.
Grafix69
@Grafix69: Persze aki veri a répáját a parlamentbe és ingyen él az törlesztett 180 forinton a nép pénzéből. Undorító , hatalmas gané az egész.
szandokan
@coyote3: Az eszem éppen elég volt ahhoz, hogy két szabadalommal gyárat hozzak létre némi amerikai tőkével megspékelve. Ha nem hiszed, nézd majd meg egyszer, már más is járt nálam az oldalról. Személyesen semmi titok nincs benne, csak írj, mielőtt erre járnál. Attól, hogy te ellene vagy a Fidesznek, még nem kell másnak is, de ezt jól bizonyította az ismételt fölényes győzelmük. Az meg, hogy néhány unatkozó ember kiment üvöltözni, nem fogja Orbánt túlságosan zavarni. Nekem nincsen torz lelkem, sem beteg gondolataim, csak ahogy te gyűlölöd az Orbán féle rendszert, én legalább annyira a szocialistát. Nem biztos, hogy én vagyok a torz.
coyote3
@szandokan: Ezt biztos kajálják a kocsmában...
szandokan
@coyote3: Meggyőződhetsz róla bármikor. Vagy ehhez már nem vagy elég tökös, csak a sértegetéshez?
miazavalami
@szandokan: Mi bajod van neked a szocialistákkal?
coyote3
@szandokan: Már bocs, de nem én kezdtem a sértegetést. Úgyhogy menj vissza és idd tovább a tablettás fröccseidet...:) És most már tényleg hanyagolj, ha ennyire frusztrállak :)))))
Knapp75
@verőce21: Nyomi, én tőled idéztem, hogy csökkenni fog a tartozás, nem én állítottam!
Kacsintás nem látszott a sor végén?
De ha csökken (vagy legalábbis nem nő), akkor sincs ok pótfedezet bevonására, ha eddig nem tették meg.
(egyébként az átváltás se nem növeli, se nem csökkenti önmagában a tartozást, csak fixálja forintban az összeget. Az árfolyamrés és a kamatváltozások miatti elszámolás miatt lehet csak csökkenés)

Hja, mára Rogán Tóni is rájött, hogy az árfolyamgátas devizahitelesek törlesztőrészlete NEM FOG CSÖKKENNI, most azon dolgozik, hogy legalább ne emelkedjen. :)
Mondom, hogy magadat égeted, ha minden lózungra fullba rámozdulsz.

mno.hu/belfold/ismet-odacsap-a-bankoknak-a-fidesz-1259351

"Árfolyamgát: változatlan törlesztő

Rogán Antal azt mondta, további intézkedéseket javasolnak annak garanciájaként, hogy az árfolyamgátba belépettek ügyfeleknél a törlesztőrészletek változatlanok maradjanak."

Most vitatkozhatsz vele, hogy te 25-30%-os csökkenésről tudsz! ;)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.