Külpolitikáról egyeztetett a pártok frakcióvezetőivel és Szijjártó Péter külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter a tanácskozás után a Magyarország körül kialakult geopolitikai helyzettel indokolta a folyamatos egyeztetés szükségességét a parlamenti pártokkal. Hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy térségünkben béke legyen, így Ukrajna esetében is egyedül a békés megoldás az elfogadható a számunkra. Továbbá folytatni kell az eddigi segítségnyújtást – jelentette ki, felidézve, hogy Magyarország eddig 100 ezer euróval járult hozzá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának működéséhez, és jelenleg 21 magyar tisztségviselő van jelen EBESZ-színekben Ukrajnában. Ezek mellett Magyarország 100 millió forintnyi humanitárius segélyt is nyújtott a belső menekültek ellátásához, és 340 millió forinttal támogatja a kárpátaljai intézmények működését.

A kormány a szombati egyeztetésen abban is kérte az együttműködést az ellenzéktől – folytatta –, hogy az Egyesült Államokhoz fűződő szövetségesi kapcsolatokat erősíthessék. "Az Egyesült Államokkal egy javuló politikai viszonyban, javuló politikai együttműködésben vagyunk, és további lépéseket kívánunk tenni annak érdekében, hogy a politikai együttműködésünket visszaemeljük a gazdasági és a védelmi együttműködés szintjére" – fogalmazott Szijjártó Péter.

Egyeztetés volt továbbá arról is, hogy a kurdisztáni katonai stabilitáshoz való magyar hozzájárulást esetleg tovább növeljék – tette hozzá.

Végül a miniszterelnökkel támogatást kértek az "Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése tekintetében", hogy a Magyarországnak fontos gazdasági kérdésekben megállapodhassanak – tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint felelősségteljes és korrekt hozzáállást tapasztaltak az ellenzéki pártoktól.

A megbeszélésen a kormánypártok részéről Rogán Antal (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP), az ellenzéki pártoktól Tóbiás József (MSZP), Vona Gábor (Jobbik) és Szél Bernadett (LMP frakcióvezető-helyettes) vett részt.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Ezzel felmentette magát a hülyeségei alól. Most majd ráfoghatja az ellezékre, hogy azok is egyetértettek vele. Ezzel olyan szövetkezni, mint az ördöggel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
Mire fel? Megvan a kétharmad.
Vagy netán összesz@rta magát a Magyarország Viktor?
lampa laz
Ezzel felmentette magát a hülyeségei alól. Most majd ráfoghatja az ellezékre, hogy azok is egyetértettek vele. Ezzel olyan szövetkezni, mint az ördöggel.
Vizual
Nehogy már ! Orbán és kormánya felel a helyzetért ami most van. ha nem tudja megoldani mondjon le. Miért a pártok álljanak mellé, hiszen nemsokára két hetente kell bemenniük pofavizitre a parlamentbe. Nem ők loptál el az állami pénzeket, nem ők gazdagodtak meg szinte napok alatt keresve milliárdokat. A sok sületlenség miatt most ne tolja már át megint majd a bal oldalra, hogy csődöt mondott. Mert szarban van. Ezért oszlik foszlik a FIDESZ, mert azért vannak páran akik előre látták, hogy minden csúcs után jön a zuhanás. És a hozzá nem értés a szakmai tudatlanság mérhetetlen károkat okozott mindenhol. Az ellenzék résztvevői mondjanak le nyugodtan., Egyedül a DK látja a lényeget. A többi pártnak meg a saját létezése a gondja, sz@k ránk.
Tetszettek volna hozzáértő embereket a fontos poziciókba állítani. A bal oldal meg fedezi őket. Tetvek.
Tobiás amúgy sem mozdult idáig. Most meg nagy bakot lőtt.
human
Konzultáltak, majd Orbán azt csinál amit akar. Annyiban jó volt, hogy a frakciók (ha volt eszük) határozott állásfoglalást fogalmazhattak meg Putyinnal kapcsolatban külön politikai és külön gazdasági vonatkozásban.
kakaósbögre
akiben van egy kis becsület az úgy is azt mondta hogy lófaszt.
lampa laz
@Vizual: 1 egész elefán csordát lőtt, ez az éliástóbiás
Senara
Részvevők közül talán egyedül Tobiás mond ellent neki . Úgyhogy "trágyát" sem ér a tárgyalása .
Clavigo
Teríti a felelősséget...Tisztelt ellenzék,,ha már egy asztalhoz ültetek a Dagadt Pávatáncossal,,búcsuzásként térdeljetek a cipőjére,,oszt tegyéteka szátokat hasznossá..
volvós
Erösen ittas állapotu kerekasztal konferencia volt !!!
bakegya
Orbán amikor valami nagy disznóságot akar meglépni,akkor a felelősség áthárításának érdekében a pártok támodatását,a nagynemzeti konzultációt játsza el,de alapjában véve ÖNHATALOMMAL ,ERŐSZAKOS MÓDON EGYEDÜL DÖNT ÉS CSELEKSZIK IS.
EZT AZ ÉRDEKTELEN ÉS A MIRÁNK MAGYAROKRA IGEN KOCKÁZATOS LÁTOGATÁSÁT A PUTYINNAK,ORBÁN LŐCSÖLI RÁNK!!!
Vizual
Régen erre mondták, hogy : " jó hangulatú, konstruktív megbeszélés volt.!" Akkor tudjuk, hogy kacsa az egész, aki elment annak, azt jelentette, hogy a jövőben ők lesznek felelőssé téve az orosz és az amerikai kapcsolatokért.
Toby
A nagy lószerszámot, soha nem volt kíváncsi más pártok ötleteire, támogatásaira meg nem is számíthatott, egyszerűen elbizonygtalanodott a Törphe, ha mégis szarul sülne el a dolog, akkor akik támogatták, azoknak is illik tartanni a pofájukat !
Erre ment ki a játék !
Nagy trükkös a fősperma !
bencemacska
De hol van a megjelent pártok nyilatkozata? Némasági fogadalmat tettek? Vagy a szégyentől - hogy ilyen hülyék voltak, bekapták a cumit - némultak meg?!
Clavigo
@bencemacska: Inkább a kettő együtt.
Sopron46
Ezt a horgot nem szabadott volna bekapni az ellenzéki pártoknak!!!
bencemacska
@Horizont: Én sem, vagy menet közben léptem volna ki!
Legalább egy 5 perces közös sajtótájékoztatót kiharcolhattak volna maguknak!!! Nem értem!!!
bakegya
A patkány a labirintus végére ért-a saját csapdájától-meg kell védeni...erről a szeánszról nekem egy kivégzőosztag jut eszembe!
bakegya
@lampa laz: EZ MAGA AZ ÖRDÖG!- a teknős-pofáján angyali mosollyal...
Desischado
Nem értem! Ezek állítólag diplomások, és enyi eszük sincs?! Én biztos, hogy 2 percre sem ültem volna le orbánnal! Ha én látom, hogy csak spanyolfalnak kellenék, miután évekig rám sem bagózott, azt csinált amit akart, ezek hogy nem látják?! Vagy én vagyok hülye?! De az "ellenzék" mi a nyavaját csinál, illetve nem csinál?! Leülnek az ördöggel tárgyalni, akiről a hülye is tudja, hogy az első adandó alkalommal a kulimászban hagyja őket, és elárul mindenkit, akinek egy betűt sem lehet elhinni?! Mondjátok, hülyén látom a dolgokat?!
tivoli
Én úgy gondolom, hogy most igen komoly a tét. Nagyon össze kell zárniuk, ez most az az idő, amikor félre kell tenni minden pártoskodást. Nem a fizetésükről van szó, hanem az ország lehetséges jövőjéről. És ez mindannyiuk felelőssége.
Útelágazódás, ahogy Medgyessy mondta volt.
dömdödöm
Vagy blöfföl vagy komolyan rászoltak ,majd ki fog derülni mégis jobb lenne mindenkinek ha elküldenék őket görögországba válságot kezelni .( Görög nemzeti dohánybót ,Athéni dugódíj , Görög megyei matrica , görög CBA ,új Görög stadionok , görög bankadó , görög csipszadó, úzó adó , giroszadó , görögdinnye adó stb )
silber13
Na mi van, te csúti Wallenstein? Mégsem egy az a tábor és most próbálod összeterelni az általad szétzüllesztett csapatokat egy lerongyolódott zászló alá,?
Sziszifusz
Színjáték !
Ezeket egyáltalán nem veszik figyelembe az ellenzéki javaslatokat, indítványokat.
Azért kérik az ellenzékiek részvételét, hogy egy esetlegesen bekövetkező kudarc miatt, el tudják kenni a balhét.
human
@tivoli: Valóban nagy a tét és csakis ezért ültek le Orbánnal egy asztalhoz. De Orbán ott is csak kinyilatkoztatott a többiek meg vagy egyet érthettek vagy nem. Nem hinném, hogy Orbán bármit megfontolna abból amit más javasol neki.
Yoda69
A fideSS illegitim - csalassal nyerte a valasztasokat. Ergo az ellenzeknek semmiben sem lenne szabad egyeztetnie veluk, mert igy legitimizaljak a fideSSt.
human
@Yoda69: De ez most különleges helyzet.
mate03
@Horizont: Vérig sértettél!Ez nem vád volt,hanem dicséret! Ezek szerinted mikor voltak normálisok?Ez semmi más mint a felelősség megosztásának próbálkozása!
volvós
A kép szerint 7-en ülnek az asztalnál ( mint a gonoszok , vagy a törpikék )
abból 5 fideszes és 2 ellenzéki...igy szavazóképes a 2/3-ad...
Mint egy demokráciában, nem ???
rosalinda57
@Desischado: Igazad van, én is így látom a dolgokat.
tivoli
@human: ma, 09:12
Nem tudhatjuk, hogy miről beszélgettek, mit intéztek, mert nyilvánosságra úgyis csak annyit fognak hozni amennyi a nyilvánosságra tartozik.
Függetlenül attól, hogy ki melyik politikust kedveli, melyiket nem, mindenkinek be kell látnia, hogy egy ilyen szokatlanul éles külpolitikai helyzetben összpárti konszenzusra kell törekedni. Ez most nem arról szól, hogy ki a cuki és ki a geci. És bízzunk abban, hogy a legjobb döntést fogják hozni, minden külső és belső érdek figyelembe vételével, mert a jövőnk függ ettől.
tivoli
@human: ma, 09:12
Orbán ebben az esetben igenis figyelembe veszi azt is, hogy mit mond Putyin, Porosenko, Merkel, Hollande, meg a brit, meg az amerikai, akiknek ugye alapjába véve más-más az érdekük. Nagyon nagy teher ez, természetes, hogy megtárgyalja mi, hogyan képzelhető el, a tét a jövőnk. Most nincs helye a kicsinyes pártoskodásnak, civódásnak. Aki ezt nem látja be, az süket és vak, legalábbis politikai értelemben.
human
@tivoli: A szomszédba ismét háború zajlik, ezért bízom benne, hogy mindegyikük érzi a helyzet súlyosságát és annak megfelelően együttműködnek. Itt demagógiának, hatalmi játszmának helye nincs.
Putyin látogatása után talán többet tudunk.
tivoli
@human: ma, 11:28
Így van, ez az a helyzet amikor kivétel nélkül hatalmas felelősség hárul minden egyes politikusunkra és a cél közös kell, hogy legyen.
bencemacska
@Horizont: tegnap, 22:15

Ez csak kirakat megbeszélés volt. OV elmondta a saját elképzelését, a többiek meghallgatták. Ha netán röffentettek egyet, arról síri csend.

OV meg külföld felé nyugodtan mondhatja, hogy egyetértés volt az ellenzékkel a ki tudja miben!
bencemacska
@Horizont: ma, 14:16

Eddig nem akartam elhinni, hogy M.o- nincs ellenzék. Most bizonyították.
Nagyon tiltakoztam az ellen a megjegyzés ellen, hogy Mesterházy tudta, hogy nem nyerhet, de ez nem zavarta, mert jól el van ő, mint "őfelsége ellenzéke". Kezdem elhinni. (Még az sem zavar, hogy most Tóbiásnak hívják!)
vörösfuvalat
Nem értem ezeket az ellenzéki pártokat.A Fidesz az elmúlt négy évben nap mint nap megalázta őket.Arra se méltatta az ellenzéket,hogy vitázni tudjanak a törvényekről. Az egyéni indítványokkal félre söpörték a bizottsági vita lehetőségét. Aljaskodva éjszakára tették a szavazásokat. Most meg az első szóra ugranak mint egy jó házőrző kutya. Nem tudom eldönteni a Fidesztől fordul fel jobban a gyomrom vagy az ellenzéki pártoktól. Elég volt. Inkább lemegyek a Vasdisznóba egy vegyigyümiért.
mate03
@Horizont: Próbáltam viccölni ! Mint Hofi!
Desischado
@Horizont: Inkább az itt a kérdés, mit kaptak? bár ne legyen igazam, mert akkor ez azt jelenti, hogy eladtak bennünket egy tál lencséért!
Január
@vörösfuvalat: Tudod egy országban élünk. Elvileg "kifelé" azonos követ kellene fújnia minden pártnak.
Gondolj bele más nemzet fiai is vitatkoznak, de egy külső féllel szemben összezárnak. A belső vitát nem viszik ki. Nálunk ez eddig hiányzott. A jobb oldal is szaladt az Eu-hoz amikor az éppen regnálókkal nem értett egyet. A baloldal is szalad az Eu-hoz, ha a jobbal nem ért egyet.
Egyenlőre még nincs Eu.Egyesült államok, tehát egy nemzet fiainak illik összezárni.
Lehet ,hogy ezt belátták mind a jobb, mind a baloldalon?
Január
@tivoli: @human: Bocs, nem olvastam a hozzászólásotokat csak akkor amikor a sajátomat leírtam.
Desischado
@Horizont: Hát eladták magukat, ez kétségtelen! Sajnos! De a jobbikért azért nem tenném tűzbe a kezem, hogy nem kaptak valamit!
evacica
A pofátlanság a fidesznél és a kormánynál határtalan. Ez az egész színjatték Orbán részéről. Tesz ő mások véleményére, megy a saját kút feje után, az országnak meg annyi.
vörösfuvalat
@Január: Más nemzet fiai is vitatkoznak!!! Igen de itt nem volt az elmúlt 4 évben vita csak az ellenzék megalázása. A szabályok szerinti küzdelmet ne keverd össze a sunyi pofánvágással. Orbán soha nem tartott be semmi írott és íratlan szabályt.
Január
@vörösfuvalat: Egyezzünk meg, most így kívánta Orbán érdeke, bízzunk benne, hogy egyszer véget ér minden és nem ellenséget látnak egymásban az ellenfelek...
Nil
Elrontottá a külpolitikát és most kell a helyeslés az ellenzéktől
politikus a politikusnak nem vájja ki a ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.